A színház szép. Legalábbis amikor felgördül a függöny, felgyúlnak a fények, megjelennek a színészek, táncosok a színpadon, akkor annak látjuk. Azért van ez, mert a bemutató előtt hetekig, hónapokig rendezők, díszlet- és jelmeztervezők, világosítók és még jó néhány szakma, vagy inkább hivatás képviselői dolgoznak azon, hogy hiteles legyen a látvány, megvalósuljon az illúzió.
Gergely Beatrix a kiállítása megnyitóján.
Azt gondolhatnánk, hogy könnyű dolga van a fotográfusnak, hiszen a próbafolyamat vége felé, a fotóspróbán besétál a készbe és csak nyomogatnia kell a fényképezőgépe exponálógombját. Nos, ez egyáltalán nem igaz, hiszen egy alkotó fotográfusnak talán a legnagyobb feladat a mások által létrehozott látványt, az előre megtervezett, begyakorolt helyzeteket, mozgásokat a saját eszközével lefordítani a fotográfia nyelvére. Az előadás stílusához, mondanivalójához híven, mégis a saját szűrőjén keresztül kell megragadnia, bemutatnia a lényeget.
Ehhez nagyon fontos eszköz persze a fényképezőgép, hiszen anélkül nem megy, de bármilyen drága és jó a technikai felszerelés, van annál egy sokkal fontosabb dolog is az eszköztárban: az intelligencia. Ez, a mindenkori helyzethez való alkalmazkodás képessége a legfontosabb ahhoz, hogy a mások által megteremtett világba belecsöppenve, olyan képek készüljenek, amelyek híven tükrözik azt.
Gergely Beatrix fotoriporter-fotoművész nagyon ért ehhez. Meg ahhoz, hogy belássa: ez most nem róla szól. Hiszen mindenkiben, aki fotografálásra adja a fejét – akár bevallja, akár nem – szorul egy kis exhibicionizmus. Nagyon kell ahhoz tisztelni a másik alkotót, hogy képesek legyünk az ő munkáját, teljesítményét bemutatni anélkül, hogy a sajátunkat akarnánk hangsúlyozni.
A budapesti Cultiris Galériában (XIII., Szent István körút 26.) „A mozdulat varázsa” című kiállításon március 16-ig látható képek nem csupán attól különlegesek, hogy szépek, hanem attól is, hogy egy-egy kép nézése közben úgy érezzük, hogy nem lehetne másképp. Semmi sem lehetne egy kicsit lejjebb, vagy jobbra, vagy hátrébb. A képeken belül teljes a harmónia, mindegyik a legjobb pillanatban készült, még véletlenül sem egy kicsivel előtte vagy utána.
Ahhoz, hogy ez így legyen, nagyon nagy figyelemre, koncentrációra van szükség a fotográfus részéről, hiszen a színház, a tánc lényege, hogy soha nem jön vissza a pillanat. Akkor és ott kell megragadni, amikor megtörténik, egyszer és megismételhetetlenül.