Kell-e, lehet-e, szabad-e tárgyalni Putyinnal, és egyáltalán ki lenne az?

(Írta: SzéF) Emmanuel Macron francia elnök minap azt hozta szóba, hogy meg kell vizsgálni Oroszország biztonsági igényeit, és azokat figyelembe kell venni egy béketárgyalás előkészítésekor. A francia államfő felvetése nem váltott ki osztatlan lelkesedést Nyugaton, az orosz fél pedig – eddig – nem is reagált rá. Az orosz ellenzék és értelmiség sem ad esélyt a közeli béketárgyalásoknak. Az sem látszik, hogy ki lehet az a tekintélyes személy vagy szervezet, aki beindíthat és otthont adhat egy valódi eredményekkel kecsegtető kapcsolatfelvételre, és képes is helyt állni annak megvalósulásáért. A legbonyolultabb gordiuszi csomó pedig az, hogy bármilyen békefolyamat végén mi lesz a Krímmel. Eközben váratlan ukrán dróntámadások értek oroszországi légitámaszpontokat. (A nyitó képhez: Vannak bizonyos távolságok / AP Photo)

Sem Amerika, sem Moszkva nem erőlteti a tárgyalásokat

A háború folyamán több név és helyszín is felmerült a mélyebb egyeztetések megkezdésére. A jelöltek előbb között Naftáli Bennett izraeli miniszterelnök szerepelt, de ő időközben megbukott. Kezdetben mutatott aktivitást Erdoğan török elnök is, de az is alább hagyott. Bár folytak lazának mondható egyeztetések Törökországban, de néhány fogolycserénél és humanitárius intézkedésnél nem jutottak tovább. A nemzetközi jog értelmében az ENSZ volna az erre szolgáló egyeztetési fórum, de a lényegi intézkedéseket Oroszország rendre megtorpedózhatja a Biztonsági Tanácsban (BT), ezért erre számítani illuzórikus. 

A majdani békefolyamatot nyilvánvalóan egy nagyhatalomnak és egy erős vezetőnek kell beindítania, amire Macron alkalmas is lehet, de ehhez előbb széles támogatottságot és egyetértést kellene gyűjtenie, aminek egyelőre nincs jele. Miként annak sem, hogy az USA, az Európai Unió vezető hatalmai vagy az Egyesült Királyság kívánja-e Franciaországra hagyni a folyamat vezérszerepét.

Patrick Semansky/AP
Barátság van, de egyetértés már kevésbéPatrick Semansky/AP

A francia államfő Washingtoni látogatása során Joe Biden amerikai elnök azt érzékeltette, hogy nem sürgeti a béketárgyalásokat és nem is kíván beszélni Vlagyimir Putyinnal az ukrajnai háború befejezéséről, mert nem értek még be a feltételei egy ilyen értekezletnek. Ezt erősítette meg John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági főtanácsadója is, aki szerint nem tartunk azon a ponton, ahol a tárgyalások eredménnyel kecsegtetnének. 

Mik lennének a feltételek?

A nyugati elvárások egyértelműek és változatlanok: Oroszország azonnal fejezze be a háborús cselekményeket és vonuljon ki Ukrajnából. Halványabb és szinte esélytelen kívánság, hogy a béke stabilitása érdekében Moszkva demilitarizálja nyugati körzeteit.

Ezzel éles ellentétben a Kreml szerint a Nyugatnak el kell ismernie a szeptemberben bejelentett területfoglalásokat és azok beolvasztását az Orosz Föderációba. „Az orosz elnök mindig is nyitott volt, és marad is a tárgyalásokra, hogy biztosítsa érdekeinket” – mondta erről Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, aki az Egyesült Államokat tette felelőssé a válság elhúzódásáért, amiért Washington nem volt hajlandó elismerni a négy keleti körzet annektálását. 

A két vezető között – legalábbis a nyilvánosság előtt – jelenleg nincs kapcsolat. Biden a február 24-i invázió óta nem beszélt közvetlenül Putyinnal, akit márciusban mészárosnak nevezett, és akinek nem szabad hatalmon maradnia. Az elmúlt hetekben azonban voltak jelei, hogy a Fehér Ház nem veti el a gondolatát annak, hogy diplomáciai terepre csalogassa a Kremlt. 

Az első számú érintett, vagyis Kijev továbbra is csak olyan feltétellel hajlandó béketárgyalásokra, ha Oroszország leállítja támadásait, és kivonul minden általa elfoglalt ukrán területről. Ez alatt nem csak a februárban megszállt keleti tartományokat, hanem a 2014-ben annektált Krímet is érti. Zelenszkij ukrán elnök politikai tanácsadója, Mikhajlo Podoljak Oroszország tárgyalási hajlandóságát félrevezető illúziókeltésnek tartja. 

A tanácsadó szerint ‘abszolút konszenzus’ van a nyugati államok között abban, hogy egy kivonulás nélküli tűzszünet lehetővé tenné az orosz erőknek, hogy kilábaljanak a veszteségek sorozatából, újrarendeződjenek, és felkészüljenek az agresszió eredményesebb folytatására. Ezért is fontos, hogy Ukrajna nyugati fegyver- és lőszer utánpótlása ne akadjon el. Ebben jelenleg nem is látszik nagyobb zavar.

A helyzet már a viccelődés terére is betolult. Putyin egyik legélesebb külföldi kritikusa, Garri Kaszparov ex-sakkvilágbajnok például támogatná azt az ötletet, hogy telepítsenek NATO-erőket Ukrajna és Oroszország határára, akik megakadályozzák, hogy a sunyi ukránok esetleg nekilóduljanak Moszkva bevételének.

Az idő húzódása Oroszország számára is kockázatos, mert Ukrajna katonai stabilizációja az orosz felségterületekre nézve is tartogat veszélyeket. December 5-én hajnalban rejtélyes robbanás történt a szaratovi Engels-2 légibázison, ahová két bombázó ezred és nukleáris eszközök is települtek. Az ilyen incidensek súlya azért kimagasló, mert Oroszországnak mindössze három olyan légitámaszpontja van, ahol a TU-95 stratégiai bombázok állomásozhatnak.

Előbb szóbeszédek, majd adatok keltek szárnyra, melyek szerint új ukrán harci drónok okoztak kárt több bombázóban oroszországi repülőtereken. A drónok hatótávolsága 1000 km, és 75 kg-os robbanófejeket képesek szállítani a Kijevtől délre található Vasylkiv légibázisról.

Hasonló támadás érte a brjanszki Szajkovka légitámaszpontot is. A váratlan csapások miatt Vlagyimir Putyin összehívta biztonsági tanácsának tagjait, hogy megvitassák az ország fenyegetettségét, miután egy kurszki támaszpontot is támadás ért. A helyszínek több száz kilométerre fekszenek az ukrán határtól. Peszkov ukrán terrorcselekménynek nevezte az akciókat, melyekben 3 orosz katona vesztette életét.

Nem fogadta üdvrivalgás Macron felvetéseit

A TF1 francia tévéállomásnak adott interjújában a francia elnök úgy fogalmazott, hogy „alapvető kérdés, amellyel foglalkoznunk kell – ahogy Putyin elnök mindig is mondta – az a félelem [Moszkva részéről], hogy a NATO közvetlenül az ajtaja elé kerül, és olyan fegyverek települnek köré, amelyek fenyegethetik Oroszországot”. Ez a téma mindenképpen fel fog merülni, ha béketárgyalásokra kerül sor. Ehhez Európának is fel kell építenie jövőbeli biztonsági architektúráját (amire egyébként az ukrajnai háború nélkül is szükség volna). 

Az elnök Oroszországnak felkínált garanciákat is említett, de ezeket nem részletezte. A várható orosz álláspontot nem nehéz kiszámítani, noha a háború fejleményei sok tekintetben még módosíthatnak rajta, mert az orosz pozíciók már nem olyan erősek, mint kezdetben látszottak. Még február 8-án, három héttel az orosz invázió előtt, Putyin elnök éppen Macron jelenlétében közölte Moszkvában, hogy (1) nem lehet több NATO-bővítés, (2) határai közelében nem történhet rakétatelepítés és (3) a NATO európai katonai infrastruktúráját az 1997-es szintre kell visszaállítani. 

Ez utóbbi követelés azt jelentené, hogy az 1997-ben felvett Magyarország, Lengyelország és Csehország mellett a később csatlakozók is kiesnének az atlanti védernyő alól, így a balti államok, valamint Románia, Bulgária, Horvátország, Szlovénia, Albánia és Észak-Macedónia is. Ez képtelen elvárás, viszont olyan magasra helyezett mérce, amitől vissza lehet lépni, és ezt engedményként feltüntetni. Az Egyesült Államok azonban azt jelezte, hogy mindez egyszerűen nem vitaalap (not starter).

Az egyes fenti (1) követelmény, mivel az februárban fogalmazódott meg, értelemszerűen blokkolná Svédország és Finnország NATO-csatlakozását is, amit már az agresszió után határoztak el. Ez a tényező sem növeli a tárgyalásos rendezés esélyeit.

Macron nyilatkozata némi zavart kavart Nyugaton és Ukrajnában, ellenezve minden olyan tárgyalást Putyinnal, amely engedményekkel jutalmazná meg őt a tíz hónapos háború után. Különösen azért, mert az elmúlt három hónapban nagy területekről szorították ki az az orosz haderőket, így taktikailag sem volna értelme hirtelen feltétel nélküli béketárgyalásokba bocsátkozni.

A már említett Podoljak mellett Olekszij Danilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára is azt mondta, hogy nem csak Ukrajna, hanem a világ számára is a béke legjobb garanciája a „megtisztult és demilitarizált” Oroszország lenne. „Valaki biztonsági garanciákat akar nyújtani egy terrorista és gyilkos államnak?” – kérdezi Danilov a Facebookon. „Nürnberg helyett aláírni és kezet fogni Oroszországgal?”

Az ukrán álláspont megingathatatlannak látszik, és Kijev inkább a következő 2-3 hónap extrém megpróbáltatásaira, a tél átvészelésére készül. Még akkor is, ha az Európai Unióban léteznek a mielőbbi megbékélésre mutató törekvések. A Foreign Affairsnek írt véleménycikkében Olaf Scholz német kancellár az 1990-es évek békepolitikáját idézi vissza, amikor Európa és Oroszország kapcsolatai a helyes vágányon haladtak, bármilyen erőszakos eszköz alkalmazása nélkül. Ő is belátja viszont, hogy háborús körülmények között ezek a vágyak halványak.

A Nyugat Ukrajna katonai megerősítésével párhuzamosan Oroszország maximális gazdasági legyöngítésén dolgozik – beleértve az olajárakra kiszabott nemzetközi limitet (ársapkát) –, vagyis hogy bármilyen béketárgyalás esetén Moszkva megrendült állapotban üljön az asztalhoz.

Ehhez az orosz katonai és gazdasági kapacitások teljes aláásása szükséges, elsősorban az, hogy az orosz költségvetés egyre kevésbé számolhasson energiahordozó-bevételekkel, melyekből a háborút finanszírozhatja. Moszkva viszont abban bizakodik, hogy az árkorlátozások inkább a nyugati beszerzéseket fogják megnehezíteni, míg Oroszország talál majd vásárlókat a szankciókkal nem érintett országokban, elsősorban a Távol-Keleten és Indiában, esetleg Afrikában.

Ennek sikerét illetően erős kételyek élnek a gazdasági szaksajtóban. Oroszország augusztusig 2,4 millió hordónyi olajat szállított naponta az Európai Unióba, ami november végére 1,6 millióra csökkent. Az alternatív orosz eladások növelése előtt korlátok állnak, főként a szállítási nehézségek miatt (vezetékek és tankerek hiánya), vagy hogy India nem képes egyhamar jelentősen növelni finomítói kapacitásait. 

Az viszont tény, hogy Kína és India vásárlásai az év végére már meghaladják az Európai Unió 27 tagjának együttes beszerzéseit.

Orosz fejfájás viszont, hogy sem Kínának, sem Indiának nem fűlik a foga dollárban vagy euróban fizetni az olajért, így Moszkva nehezen jut tőlük kemény valutához. Pedig arra égető szüksége van a harmadik országokkal folytatott kereskedelemben és a technológiai beszerzésekben. Az ilyen nehézségeket jelzi az év kezdetén dinamikus indiai felfutás csökkenése az év második felében. 

Az India által vizsgált egyik lehetőség egy helyi valután alapuló átmeneti rendszer lenne, amiben a rubel és a rúpia vegyesen szerepelne. Ez nem nagyon fog tetszeni Moszkvának, miként az sem, hogy Kína is inkább a renmimbit használná a dollár helyett. Mivel azonban a fölösleg értékesítése elsődleges szempont Moszkva számára (már csak a propagandaértéke miatt is), valószínűleg egy vegyes fizetési rendszerben fognak megállapodni.

AP/STATISTA/EURONEWS
Nem végtelenek az alternatív lehetőségekAP/STATISTA/EURONEWS

Ugyanakkor még a jóslások világába tartozik, hogy az olajár limitálásának milyen hatása lesz az európai ellátásra és az olajpiacokra. A változatos vélemények a disztópikus katasztrófától (Mad Max) a derűsen hatékony kifejletig terjednek. Részleteket az Eurostat jelentésében lehet olvasni.

Reális követelmény-e Putyin távozása a hatalomból, mielőtt békéről beszélgetnének Oroszországgal?

Az orosz ellenzéki újságírók és értelmiségiek egybehangzó véleménye szerint Oroszország közeli jövője Vlagyimir Putyin nélkül elképzelhetetlen. Ezért jelenleg abból kell kiindulni, hogy bármilyen béketárgyalást csak vele lehet elkezdeni, lefolytatni és végre is hajtani. Galia Ackerman francia-orosz író, történész azt mondta az Euronewsnak, hogy a hadműveletek kudarca felett érzett nacionalista elégedetlenség nem az elnök személyét célozza meg, hanem a hadvezetés tehetségtelenségét és ügyetlenségeit. Az elnök még mindig 76%-os belső támogatottsággal bír (noha a fiatalabbak körében alacsonyabb), és egyfajta guruvá emelkedett, aki még képes irányítani a különböző klánokat a Kremlben és a hatalom környékén. 

Alig két-három személy jöhet szóba, akik valamelyes erővel rendelkeznek, főként a biztonsági és katonai szervezetek vezetői, de ők is tisztában vannak azzal, hogy befolyásuk Putyin stabilitásától függ. Annak sem látszik komolyabb esélye, hogy a kisebbségi peremvidékek (csecsenek, baskírok, tatárok) felboríthatnák a központi rendszert, mert erős kontroll alatt állnak, katonai és gazdasági jelentőségük alacsony, és nagy részük már eloroszosodott. Ráadásul ezeket a területeket, főként Csecsenföldet, Putyin legszorosabb szövetségesei vezetik.

Ha Putyin elbukna, akkor belső harc alakulna ki a klánok és érdekcsoportok között, és visszaköszönhet IV. (Rettegett) Iván korszaka. Akkor anarchia és széthullás fenyegette a birodalmat, és csak a központi terror tudott ebben rendet vágni. Vagyis új diktátorra lenne szükség, de erre a szerepre senki nem alkalmas. Ha mégsem így történik, akkor Oroszország több részre szakadhat, de ennek valószínűsége rendkívül csekély.

Mivel sem puccs, sem politikai váltás, sem gyors béketárgyalás nincs a láthatáron, Ukrajna számára az egyetlen lehetséges út a további szívós katonai ellenállás, és megfelelő pillanatban az ellentámadás. 

A harcias hang egyre jellemzőbb az orosz szélsőségekre, és ez sem a béke iránti vágy jele. Az állami Rosszija-1 fórum-műsorában a Putyin által kitüntetett Vlagyimir Szolovjov műsorvezető odáig ment, hogy „Dánia [és mások] ajtaját be kell rúgni és számon kérni rajtuk ellenségességüket Oroszországgal szemben”. A műsor alaphangja szerint a Nyugat gyönge és önvédelemre képtelen, és eljött a pillanat ezt kihasználni. 

Megkerülhetetlen és megválaszolhatatlan kérdés a Krím további sorsa is

Sok ukrán számára csak a Krím visszafoglalása jelentené a valódi véget az Oroszországgal nyolc éve tartó katonai konfliktusnak. A közvéleménykutatások szerint a többség ezt tartja az egyetlen elfogadható győzelemnek a háborúban. Az oroszok számára viszont a 2014-es annektálás hozta helyre a hidegháború idején esett történelmi sérelmet, így a félsziget szinte misztikus presztízsjelentőséget kapott – mindkét fél számára. 

Ennek a stratégiailag is kimagasló fontosságú területnek az elveszítése egy olyan háborúban, aminek célja éppen a területszerzés volt, elfogadhatatlan megaláztatás lenne a Kreml számára. A csata politikai tétje alig lehetne nagyobb.

Az ügy az USA és európai szövetségesei számára is jelentős. Az amerikai hivatalos álláspont szerint „a Krím Ukrajnáé”, és a háború végső lezárása során helyes lenne a visszaszerzése. Amikor azonban névtelenül szólalnak meg, a nyugati tisztviselők is elismerik, hogy a Krím-félszigetet másképp kell kezelni. Emlegetik a háttérdiplomácia jelentőségét is, főként a közel-keleti és afrikai gabonaszállítmányok ügyében, amiket az ellenségeskedések közepette is el kell rendezni, különben milliók éhhalála fenyeget. 

Tisztában vannak azzal is, hogy a félsziget katonai jelentősége évszázadok óta, Nagy Péter cár keze nyomán meghatározó az orosz stratégiában és a melegtengeri kijáratok biztosításában. Ez a Szevasztopolért vívott ádáz kikötői csatában is megmutatkozott a Wehrmachttal szemben, amiben Sztálin jóval nagyobb emberveszteségeket engedett meg, mint amennyit a város katonailag megért, azért, mert az orosz-szovjet flotta történelmi otthona volt a tét, noha azt akkor nem is használhatták.

November közepén Mark Milley tábornok, az Egyesült Államok Vezérkari Főnökségének elnöke került a legközelebb ahhoz, hogy elismerje a kételyeket. „Az ukrán katonai győzelem valószínűsége – beleértve az oroszok kiverését a Krímből –, katonailag nem nagy.” A vezérkari főnök szerint az utóbbi hónapok katonai sikereit diplomáciai előnyökre lehet váltani, de ennek fejében a Krímet valószínűleg orosz kézen kell hagyni.

AP
Putyin elnök szemléje az októberben megrongált kercsi hídnál – 2022. december (5.AP)

Ha nem, akkor Oroszország beláthatatlan ideig folytatja a háborút, mert a Krím elveszítése a totális vereség elismerése lenne. Bár Volodimir Havrilov ukrán védelmi miniszter-helyettes szerint lehetséges, hogy csapataik december végén behatolnak a Krímbe és tavasszal az egész háború véget ér, de ez a forgatókönyv kimagaslóan optimistának tűnik. Az ukrán vezérkar állítólag a félsziget visszavételének tervén dolgozik, ami néhány külső beavatott szerint reálisnak is tűnik, viszont más katonai elemzők kizárják a lehetőségét. 

Felmérhetetlen, hogy az ukránok milyen ellenállásba ütköznének a félszigeten, ahol a hadjárat kezdete óta megugrott az orosz csapatok száma, és a flotta mellett más ütőerők főhadiszállása is lett. Már az invázió előtt 31-35 ezer katona állomásozott ott tartósan, és a csapattesteket a mozgósítás óta mintegy háromszorosára bővítették. 

A krími front nem hasonlítana a kelet-harkovi régióra, ahol az ukrán erők viszonylag gyorsan áttörték a vékony és rosszul ellátott orosz vonalakat. Ahogy a Krím felé közeledünk, az orosz katonai pozíciók egyre stabilabb képet mutatnak. Az esetleges offenzíva inkább Herszon lassú, őrlődő megközelítésére emlékeztetne, aminek során az ukránok súlyos veszteségeket szenvedtek, viszonylag csekély területi nyereségért cserébe.

Fenyegető veszély a túlzott magabiztosság

Chris Dougherty, a Pentagon veterán elemzője és az új katonai stratégiák kutatója szerint az ukránok nagyon „felszívták magukat” a keleti régióban ősszel aratott sikerek hatása alatt. De azóta minden nehezebb lett, a lendület megtorpant, és a harc folytatása több áldozatot követel az ukrán oldalon, amit tetéznek a polgári lakosság növekvő szenvedései.

Sokak meglepetésére Herszon városból az oroszok kivonultak, pedig előtte arra lehetett számítani, hogy a tartomány fővárosáért elhúzódó küzdelem következik. Dougherty szerint a gyors ukrán sikernek nem is szabad hamis önbizalmat gerjeszteni. Azzal, hogy az oroszok visszavonultak a városból a Dnyeper és a Krím közti részre, nem gyöngültek meg, hanem könnyebben védhető pozíciókat alakítottak ki. Bár Herszon kiürítése politikailag megalázó, ám katonailag helyes döntés volt, amit eddig az oroszok ritkán tudtak felmutatni ebben a háborúban – jegyzi meg Dougherty.

További kockázat az ukránok számára a cudar földrajzi adottság. Ukrajna nem rendelkezik jelentős kétéltű partraszállási képességekkel, ezért a Krím elleni támadás csak szárazföldi lehetne. A terület nagy része mocsaras szövevény, amit Syvashnak vagy Rohadt-tengernek is neveznek, ahol az árapály miatt csak keskeny szakaszokon lehetne előre nyomulni. Ez csapdahelyzeteket, harapófogókat, bekerített katlanokat eredményezhet. A második világháború során a hitleri haderő többször esett ilyen csapdákba Ukrajnában és Belaruszban is, ahol hadifoglyainak száma meghaladta a halottakét. 

Számolni kell azzal, hogy a kemény tél, majd az azt követő olvadás és sártenger kegyetlen feltételeket teremt a támadó félnek, viszont kényelmesebb az orosz védelem szempontjából. Még akkor is, ha az Egyesült Államok most a HIMARS-rendszer bővített változatával fegyverzi fel Ukrajnát.

Az orosz erő lerontására tett erőfeszítések folytatódnak, így a szevasztopoli hatóságok a múlt héten újabb dróntámadást jelentettek a kikötőváros ellen. Az ukránok most azt remélik, hogy az Egyesült Államok nagyobb hatótávolságú rakétákat is biztosít, például az ATACMS-t, melyek megkönnyítenék az oroszországi célpontokra mért csapásokat. Ez már olyan súlyú kérés, hogy teljesítése egyáltalán nem biztos.

Ukrajna: a sötétség nem akadály Ukrajna: az orosz erők nem képesek tartani a teljes frontvonalat Biden és Macron felelősségre vonná Moszkvát az ukrajnai háborús bűnökért