Kirándulás a zene mágusaival Brazíliában

Villa-Lobos brazil zeneszerző Bachra és Mozartra emlékező egy-egy művével érzékeltetik meg a Pannon Filharmonikusok: hogyan láthatták Brazíliából Európát. A május 25-i hangverseny címe – A zene mágusai – arra a felcsendülő varázslatra utal, amely megeleveníti a száz évvel ezelőtti színes és vibráló dél-amerikai országot. (A nyitó képen:  Bogányi Tibor és Nika Gorič)

A pécsi Kodály Központban tartandó koncerten felcsendül Mozart két műve, és Sztravinszkij Tűzmadár-szvitje is. A rangos zenei eseményen a szlovén szoprán énekművésznek, Nika Goričnak tapsolhat a közönség; a zenekart az együttes állandó karmestere, Bogányi Tibor dirigálja.

A koncert nyitó műveként hangzik el Heitor Villa-Lobos (1887–1959) brazil zeneszerző Mozartra emlékező darabja, majd az est második felében a dél-amerikai komponista egy Bachot megidéző alkotását is előadja a Pannon Filharmonikusok, melyeknek köszönhetően arról is képet kaphat a Kodály Központ közönsége, hogyan láthatták Európát évszázaddal ezelőtt Brazíliában.

A műsorban Mozart két műve is helyet kapott, hiszen az ő zenéje a forrás, a középpont, amelyet a világ minden táján valamiképpen igazodási tényezőnek tekintenek. Utóbbi három műben Nika Gorič, a szlovén szoprán énekművész csillogtatja meg gyönyörű hangját.

A hangverseny zárásaként Sztravinszkij Tűzmadár-szvitjét adja elő az együttes, mely egyben egy új nézőpont a koncert műsorában: dél-nyugat helyett észak-keletről szemlélhet a hallgatóság. A 20. szászad úttörő balettje régi orosz mesén alapul, de egy párizsi bemutatóra készült.

Búcsúzik a PannoniClub erre az évadra. A hangversenyt ismét a zenekar ez évben meghirdetett zártkörű klubestje követi azok számára, akik a Pannonicum-bérletük mellé PannoniClub tagságot is vásároltak. A záró klubesten a dél-amerikai kontinens gyümölcsökben és színekben gazdag tájait idézi meg a zenekar a témában jártas vendégekkel. A kulináris élvezetekről Labancz Richárd, az Eleven bor&tapas sommeliere gondoskodik, aki egy kiváló bort kínál, valamint Baumgartner Balázs a Bellagio Catering séfje a steakek rejtelmeibe avatja be a klubtagokat. Az estet és a klubévadot szambabemutató zárja.