Immár kevesebb mint egy hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is járhat, ha a Munka Törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát.
Ennek elmaradása akkor is jogszabálysértésnek számít, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akar szabadságra menni.
A probléma megoldását nehezítheti a munkaerőhiány miatt fel nem töltött létszámkeret, illetve a karácsony előtti csúcsidőszak fokozott terhelése is. A kisebb cégek különösen nehéz helyzetbe sodródhatnak a szabadságolások miatt, hiszen az eleve kisebb létszám miatt általában nehezebb megoldani a helyettesítéseket. Néhány rendelkezés azonban lehetőséget ad a szabadság következő évre való átvitelére:
- Az életkor után járó pótszabadság – ez életkortól függően 1–10 nap lehet – a következő év végéig adható ki. Ez főként az idős munkavállalók esetében ad nagyobb mozgásteret. Ugyanakkor a pótszabadság átviteléről még a tárgyévben írásban meg kell állapodni a feleknek.
- A tárgyévben megkezdett szabadság 5 munkanappal átnyúlhat a következő évre is, ha azt közben nem szakítják meg. Aki például az általános munkarend szerint december 30-án, hétfőn megy szabadságra, a 2019-i szabadságkerete terhére január 8-áig pihenhet.
- Friss munkaviszony: ha a munkavállalót október 1-jén vagy azt követően alkalmazták, az időszakra járó szabadság egésze a következő év március 31-éig felhasználható.
- Emellett felvetődhet olyan ok a munkavállaló oldalán (gyes, hosszabb betegség), ami nem tette lehetővé a szabadság kiadását a megfelelő időszakban. Ilyenkor a szabadságot az ok megszűnését követő 60 napon belül kell kiadni.
Az év végéhez közeledve immár minden cégnek időszerű átvilágítania, melyik munkavállalója hol tart az idei szabadságának kiadásában. Tekintettel arra, hogy a munkáltatónak legalább 15 nappal előbb jeleznie kell, hogy a munkavállalót szabadságra kívánja küldeni, a szabadságok megtervezésére gyakorlatilag már alig egy-két hét maradt. A szabadság kiadása előtt a munkavállalót is mindig meg kell hallgatni, mivel ő az éves szabadságkeretéből hét munkanappal szabadon rendelkezhet, ha a szándékát szintén legalább 15 nappal előre jelzi.
A ki nem vett szabadságot megváltani – a munkaviszony megszűnésekor történő megváltást kivéve – nem lehet.