Jelentem, pénteken megnyitottam a szezont. Mármint a Deutsche Oper évadját – mintegy száznegyvened magammal. Talán felületes számításom szerint körülbelül ennyien ülhettünk a nyugat-berlini operaház parkolójának felső szintjén, ahol a járvány óta időnként voltak koncertek. Majd hosszú, jó néhány hónapos szünet után június 4-én ismét. A ház intendánsa, Dietmar Schwarz szeretettel üdvözölte a néhány szerencsést, akinek sikerült fél óra alatt elkapkodott jegyek egyikét online megszerezni.
Rendhagyó volt ez a szezonvégi szezonnyitás. Miután az esemény szabad ég alatt zajlott, ezért mindenféle teszttől eltekintettek a szervezők, miközben a jegyek névre szóltak. Az egymástól nagyvonalúan elhelyezett széksorokban minden harmadik helyen lehetett ülni, így a „telt ház” eléggé hézagos – lásd a mellékelt fényképen.
Az esemény maga a „Jazz találkozik az irodalommal” szabadtéri fesztivál három koncertjéből álló sorozatának első produkciója volt: Joseph Conrad amerikai szerző „A sötétség mélyén” című kisregényének feldolgozása. (A könyv Oscarokat nyert híres adaptációja Francis Ford Copolla 1979-ben forgatott filmje, az „Apokalipszis most”.) John von Düffel szerző és performance-költő Manfred Honetschläger zeneszerzővel közös alkotása ez a jazz-melodráma, amely meghívja a nézőket (inkább hallgatókat) egy fejben zajló mozira a szöveg és az említett film alapján. A darab maga a Deutsche Oper megbízásából készült „Auftragswerk” a tragikus gyarmatosító történet sokszínű akusztikus aláfestése az operaház big bandjének előadásában. Von Düffel felolvasásában hallhattuk az általa újra fordított Conrad-szöveget, természetesen kivonatolva, a részleteit egy-egy zenei betét választja el egymástól. Lenyűgöző élmény volt. A mintegy 140 néző-hallgató egyikeként nagyszerű produkció, a szó szoros értelmében vett, boldog haszonélvezőjévé válhattam.
Az egész pandémia idején úgy tartottam, hogy magam szerencsés és kivételezett helyzetben vagyok. Ez péntek este vált még inkább tudatossá bennem. Elgondolkoztatott, hogy mennyire privilegizált vagyok. A művészi-élvezeti értékhez, amelyben, mint említettem, kevesen részesültünk, rengetegen járultak hozzá: a színpadon 21 előadó, a kiszolgáló személyzet (jegyszedőktől a büfén át a vécés néniig) további kb. 15 fő.
A művet erre az egy alkalomra komponálták, tanulták be, próbálták – mindez óriási előkészület, szervezés, munka. Ha csak az anyagiakat nézzük, a 25 eurós jegyár mellett csak sejteni tudom az állami támogatás, a kulturális szubvenció egy-egy személyre jutó nagyságrendjét. Természetesen ez minden színházi előadásnál, operánál, balettnél, hangversenynél így van, mégis: most úgy éreztem, hogy különlegesen kivételezettnek mondhatom magam.
