Ma gyermeknap; és Orbán Viktor 57 éves

Miniszterelnök úr, Ön ma 57 éves. Engedje meg, hogy ebből az alkalomból. Szívünk egész melegével. Felállva és ütemesen. Tapsolva és skandálva. Ön már nem fiatal ember, megette rég a kenyerünk javát. Van mit a tejbe aprítania, de nem irigyeljük Öntől, megdolgoztunk érte. (Nyitó kép: Reuters / Vincent Kessler felv.)

Sajnos, a velünk született jó ízlés nem teszi lehetővé, hogy egy olyan nyálas videóval kedveskedjünk Önnek, mint amilyennel Szalay Kornél Géza képviselő és társai előrukkoltak. Hangosan röhögtünk rajta és csak néha hánytunk. Engedje meg, hogy a magunk szerény eszközeivel mi is hozzájáruljunk az ünnep fényének emeléséhez. Ezentúl nem kell azon agyalnia, mit mondjon a magyaroknak: írtunk Önnek egy beszédet, amit bármikor, és bárhol elmondhat. Futballmérkőzésen, európai uniós kihallgatáson, kovászos uborkakészítés közben. Meg sem kell tanulnia, olvassa csak nyugodtan, papírról, ahogyan máskor is szokta.

Tisztelt hölgyeim és uraim, fideszesek, magyarok!

Elegem van magamból, és mindabból, amit Magyarországgal műveltem. Elegem van mindenből. Ha tehetném, visszaszuszakolnám a szellememet a palackba, és lennék újból az, aki valaha voltam. Pontosabban az, akinek egykor mutattam magam.

Romlott és korrupt országot építettem Magyarországból, és ezt, ha akarnám, sem tudnám helyrehozni. Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt, valójában már csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.

Pedig, én nem ezt akartam. Jó akartam lenni, adni, akinek lehet. Megsimogatni a fejeket, hátakat veregetni, vállakat lapogatni. Azt szerettem volna, hogy szeressenek. Jobb országot akartam a magyaroknak, szebb jövőt. De egyre többen tudják, hogy milyen vagyok. Én is tudom, és ezért félek magamtól: fogalmam sincs, mire lehetek még képes. Az akaratom ellenére működik a rendszer, önjáróvá vált a nemzeti együttműködés. Leépítettem a jogrendet, hasítok, mint kés a vajban.

Nincs hatalmam a magam teremtette lény, a NER fölött, már nem vagyok ura annak, amit létrehoztam, nem tudok parancsolni a magam kreálta teremtménynek.

Ne mondjátok, hogy megőrültem. Bevallom, néha tényleg úgy tűnhet, de ez csak a látszat. Jól vagyok. Fel tudom fogni, hogy mit tettem, tudom, hogy én vagyok a felelős, szorongok is ezért eleget. A rendszer mára olyan lett, hogy törvényes úton nem vagyok leváltható. De ez már nem én vagyok emberek, nem az, akit láttok. Amikor a tükörbe nézek, megijedek. Tudom, a sajátjaim fognak innen eltakarítani, amikor majd elérkezettnek látják az idő. Nem lesz jó az senkinek, sem nekem, sem Magyarországnak. Mert akik majd utánam jönnek, még nálam is könyörtelenebbek lesznek. Ismerem őket, nekem elhihetitek, párttársaim, egytől egyig.

Én nem vagyok könyörtelen barátaim, sem diktátor. Csak egy szerencsétlen, frusztrált labdarúgó vagyok, akinek nem sikerült valóra váltania álmait. Nem lehettem valódi focista, csak miniszterelnök.

Távolítsatok el engem, barátaim, szabaduljatok meg a gonosztól!