Magyar Sajtófotó Pályázat: Balogh Zoltán és Kovács Bea nagydíjas

Balogh Zoltán, az MTI/MTVA fotóriportere nyerte el „A Covid-19 éve Magyarországon” című munkájáért a 39. Magyar Sajtófotó Pályázaton a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját; az André Kertész-nagydíjat Kovács Bea kapta a Pillangólány című sorozatáért. A két nagydíjast a 39. Magyar Sajtófotó Kiállítás díjátadóval egybekötött csütörtöki megnyitóján jelentették be.

Balogh Zoltán MÚOSZ-nagydíjjal jutalmazott sorozata – amely a Képriport kategória első díját már elnyerte – kilenc fotón ad bepillantást a koronavírus-járvány alatti, megváltozott életbe. A képen a nagydíjas fotoriporter Kocsi Ilonával, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökével.

Az idei pályázat legjobb munkáit, köztük a két nagydíjas sorozat képeit rendhagyó módon szabadtéri kiállításon láthatja a közönség. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a Capa Központ által rendezett tárlat augusztus 15-ig látható a Műcsarnok mellett, az Olof Palme sétány elején, majd Debrecenben, Gödöllőn és Békéscsabán is bemutatkozik.

Erdei Anna immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) főtitkár-helyettese a kiállítás megnyitóján kiemelte: bár a kiállított képek általában mindannyiunk által átélt vagy ismert eseményekről szólnak, mégis egészen másként, mint ahogyan a többség látja.

Kovács Bea szabadfoglalkozású fotós Pillangólány című sorozata, amely a legjobb emberközpontú dokumentarista pályázati anyagért járó André Kertész-nagydíjat érdemelte ki, Mirandának, egy ritka génbetegséggel született 12 éves lánynak és családjának a mindennapjait mutatja be. A sorozat elnyerte a Mindennapi élet kategória második díját is.

„Mindannyian átéltük a coviddal járó bezártságot, sokszor kilátástalanságot, és sajnos, sokan a betegséggel járó fájdalmakat, a kórházi létet, a halálközeliséget és sokan szeretteiknek az elvesztését is. De olyan megrendítően szépen, mint ahogy itt nem egy fényképen is láthatjuk, csak az tudja látni, akinek ehhez különleges érzéke van” – tette hozzá.

Erdei Anna úgy fogalmazott: sokszor nyomorúságos emberi hátterek tárulnak fel a karantén idejéből, és bár az ember ezt szeretné „elhessegetni” magától, nem teheti, mert ezek a képek nem hagyják, hogy ezt megtegye. „A kép elé szegeződünk, hosszasan nézzük a részleteket is” – mondta.

„Ha készülne térkép a Föld aktuális fotókiállításairól, és ott egy rangsort is kifejező grafikával ábrázolt képet láthatnánk, hogy hol van éppen a fotográfia világ fővárosa, azon most Budapest lenne ez a rangos hely” – fogalmazott Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója köszöntőjében.

Az eseményen vehette át elismeréseit a Magyar Sajtófotó Pályázat többi díjazottja is, akinek nevét még áprilisban hozták nyilvánosságra.

A megnyitón Benkő Imre vehette át a Capa Központ által, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztálya partnerségével alapított Fotóriporteri Életműdíjat.

Az elismerést Kőrösi Orsolya, a Capa Központ igazgatója adta át, hangsúlyozva, hogy a kuratórium Benkő Imre életművét a hazai kortárs fotográfia egyik legfontosabb dokumentarista életművének tartja, az általa készített fotográfiák a magyar fotóművészet csúcsán helyezkednek el.

Bánkuti András, a MÚOSZ fotoriporterek szakosztályának elnöke megköszönte a kollégáknak, hogy egy ilyen nehéz év után is ennyi jó művel pályáztak. Hozzátette: ezeknek a képeknek egy része biztos, hogy a történelemkönyvekbe is be fog kerülni.

Beszámolt arról is, hogy már készülnek a 40. Magyar Sajtófotó Kiállításra, a tervek szerint a jubileum alkalmából a hagyományos tárlat mellett külön kiállításon mutatják be 39 év legjobb fotóit, emellett szeretnék online elérhetővé tenni az összes fotográfiát.

Elmondta, hogy a hagyományok szerint az idén is megjelent „Az év fotói” című album, amely a díjnyertes képeken kívül bő válogatást tartalmaz a pályázatra beküldött művekből.

A 39. Magyar Sajtófotó Pályázatra 296 fotográfus 2515 pályaművel, összesen 7237 képpel nevezett.

A nemzetközi zsűri tagja volt: Szlukovényi Tamás, a Toronto/London székhelyű Archive of Modern Conflict kurátora, a Reuters volt globális fotó főszerkesztője (elnök); Heidi Levine Izraelben élő amerikai szabadfoglalkozású fotóriporter, a Sipa Press francia fotóügynökség munkatársa; Stephane Arnaud, az AFP fotó főszerkesztője; Hannah Hess, az EPA tartalomfejlesztési igazgatója; valamint Szigeti Tamás fotóriporter, szerkesztő, 2015 óta a Magyar Sajtófotó Kiállítás kurátora.

A pályázat valamennyi képe megtalálható a www.sajto-foto.hu oldalon. (Tudósításunk felvételeit Soós Lajos/MTI készítette.)