A Gundel esete Orbánnal – az amerikai Bloomberg tálalásában: a hírügynökség epésen ír Orbán autoriter kormányzási stílusáról, arról, hogy a budai várban álló egykori kolostorba tette át székhelyét Dunára néző kilátással… Továbbá: a dohánypiac koncessziós szerződéseitől kezdve a barátokhoz és közeli rokonokhoz köthető közbeszerzési eljárásokon át egészen a kedvenc focicsapatának és minisztereinek juttatott támogatásig – micsoda pazar életvitel az övék. Az emberek pedig azért tüntetnek már hetek óta, mert rabszolgamunkára akarják őket kényszeríteni – írta a Bloomberg.
Schilling Árpád darabjának, A harag napjának bécsi premierjéről számol be a Der Standard. Az itthon már játszott darabot most a drachengassei színházban vitték színre a szerző és Zabezsinszkij Éva rendező-dramaturg közreműködésével. Sándor Mária, a „fekete nővér” sorsát, illetve a kórházi nővérek gyötrelmeit mutatja be 2015-től datálva. Azt, miért cserélik a fehér köpenyt feketére és azt, miként döntenek végül a nővérek a sztrájk mellett. Mercedes Echerer osztrák színésznő ezzel a darabbal debütált, mint rendező. A cikk tömören vázolja Schilling Árpád életútját is.
A World Socialist Website, azaz a Világ Szocialistáinak Honlapja internet-portál a hétvégén tartott nagyszabású magyarországi tüntetés kapcsán arról ír, hogy a kormánypárti médiumok alig vagy egyáltalán nem számoltak be a rendszert alapjaiban megkérdőjelező megmozdulásokról. Azt viszont nem felejtették el közölni, hogy a kormány az egyre nagyobb nyomásra és ellenállás hatására sem hajlandó engedni abból, amit vitatnak a munka törvénykönyvében a dolgozók és a szakszervezetek. Ellenben „bevált” gyakorlatához visszatérve ismét egyfajta antiszemita kampányba kezdett azzal, hogy tüntetőket Soros bérenceinek bélyegzi meg. A cikkben minden párt megkapja a magáét, ugyanakkor üdvözli az összefogást. Ezzel együtt a szakszervezeti vezetőket megszólaltatva aggódik, hogy a tüntető tömeg szétforgácsolódik, ha a szakszervezetek nem tartják kezüket az események ütőerén. Könnyen a francia sárga mellényesek sorsára juthatnak. A Népszavából idézik, hogy a magyar szakszervezetek országos sztrájkra készülnek. Az Európán végigsöprő ellenállásról ad összefoglalót: Szerbiától kezdve Portugálián, Spanyolországon, Albánián át egészen Boszniáig egyre inkább keményítenek az elégedetlen tömegek, szembe menetelnek a jobboldali nacionalista kormányokkal.
Az Amerikai Katonai Akadémia által működtetett In Homeland Security folyóirat mintegy történelmi áttekintést ad a közeli múlt határvédelmi rendszereiről, pontosabban a Donald Trump falépítése miatt kiéleződött helyzet kapcsán a cikk megkérdőjelezi a kerítések, falak hatékonyságát. Ebben az összeállításban a berlinitől kezdve a Gázát elszigetelő falig menve az Orbán-kormány egymilliárd dolláros elektromos kerítését is górcső alá veszi. Megállapítja, hogy Magyarországra valóban kevesebb menekült érkezik ugyan a 2015 után épített kerítés felhúzása óta, azonban a menekültek előtt nincs akadály, hisz’ a magyarországi szakaszt megkerülve, a szomszédos országokon keresztül ugyanúgy folytatják és elérik úti céljukat.
A Közép- és Kelet-Európára koncentráló, londoni Emerging Europe portál az Economist Intelligence Unit által összeállított demokrácia-indexet elemzi. Megállapítja, hogy a feltörekvő 23 európai ország egyikében sem sikerült kiépíteni az elvárásoknak megfelelő demokráciát. Egy tucatnyi országban töredezett, csak részben van demokrácia, 8 országban úgynevezett hibrid rendszer uralkodik, Belaruszt és Azerbajdzsánt autokráciának tartja. Koszovó nem szerepel a jelentésben. Magyarország a 12-es mezőnyben kapott helyet, amit azonban még két csoportra osztottak: az egyikben a hiányosságok ellenére a demokrácia felé tartás a domináns, Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban és Romániában – az irány hanyatlóban. Visszafogottan jellemzi a magyar rendszert: amely szerint kivívta az Európai Unió haragját, aminek következtében mélyre süllyedt a politikai kultúra.