„Nagyon kiábrándító, hogy az európai intézményeknek nincs hatalmuk a demokratikus jogok alapvető védelmének biztosítására…. El sem tudom képzelni, milyen lehet Magyarországon továbbra is újságíróként dolgozni. De nincs más lehetőségünk, mint szövetségre lépni egymással, úgy próbálni tárgyalni, egyetlen, összevont erőként cselekedni.” (A nyitó képen: sajtószabadság orbáni módra.)

Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) 2025. június 2–3-án tartotta választási közgyűlését Budapesten. Maja Severrel, az EFJ elnökével (a jobb oldali képen) Lázár Patricia beszélgetett.

Lázár Patricia: Az Európai Újságíró Szövetség 2025-ben Magyarországon tartja éves közgyűlését. Ricardo Gutiérrez, az Európai Újságíró Szövetség főtitkára ma azt mondta, hogy maga a helyszínválasztás is üzenet. Mit üzen ezzel az EFJ?

Maja Sever: Igen, fontosnak tartottuk, hogy itt, Magyarországon szervezzük meg ezt a találkozót, mert ezzel is hangsúlyozni kívánjuk a magyar újságíró-hivatást sújtó problémákat. Ezek a problémák nem azonosak ugyan a régió más országaiban lévőkkel, de vannak hasonlóságok, amiket fontos felismerni. Nemcsak az újságírókra és az újságírásra nehezedő nyomás jellemző ezekre az országokra, hanem az újságíró-szervezetekkel kapcsolatos nehézségek is. Most Magyarországon vagyunk, de – ebből a szempontból nézve – hasonló a helyzet Szlovákiában vagy Csehországban is.

– Az én hazám Horvátország, egy volt kommunista ország, miként az önöké is – volt. A szakszervezeteket a történelmünkből adódó tehernek tekintjük, ódzkodunk még a szótól is. Az én országomban a szakszervezetek az „akkori időkhöz” kötődnek. De most, hogy van szabad piac, szabad demokrácia, már nincs szükségünk szakszervezetekre, nincs szükségünk munkavállalói összefogásra, Horvátországban legalábbis ez az eszme uralkodik. Amikor, mondjuk, Szlovákiában, a Cseh Köztársaságban vagy Magyarországon találkoztam az új médiumnál dolgozó fiatal újságírókkal, úgy tűnt föl, legtöbbjük nem ismeri fel az összefogás és az erős reprezentatív szervezetek fontosságát, hogy így harcoljanak a munkavállalói jogokért, amit én azonosnak tekintek a szakmai jogokkal. Mert nem lehetünk szabadok és függetlenek, ha nem védik a jogainkat, ha nincsenek jó kollektív szerződések, ha nincs meg a munkavállalói jogok védelmének ez a legalapvetőbb eszköze sem. Ami pedig a szakszervezetek feladata. Az én országomban, de úgy látom, az önökében is, elutasítják a szakszervezeteket, és a menedzsment ellenségként szokott rájuk tekinteni.

– Néha nagyon nehéz ezt elmagyarázni például egy dán vagy svéd kollégának, mert nekik erős szakszervezeteik vannak, amik országos vagy nagyvállalati szinten tárgyalnak. Ebben a régióban, a mi országainkban ez nem ilyen egyszerű. Sok újságíró, különösen itt, ebben a térségben, arról igyekszik meggyőzni, hogy a szakszervezetek unalmasak.

– Igen, harcolnunk kell a szakmai jogainkért, a sajtószabadságért, de hogyan? Csak kiabáljunk, vagy demonstráljunk az utcán?

– Az utóbbi harminc évben a kormányok és bizonyos nagyvállalatok szinte teljes mértékben magukhoz ragadták a médiát. Mindannyian tudjuk, hogy az önök országában nem sok független médium maradt. És most azt látjuk, hogy az új külföldiügynök-törvény miatt (törvénytervezet „a közélet átláthatóságáról”) az a veszély fenyeget, hogy az önök munkája még nehezebb lesz.

– Magyar újságírókkal beszélgettem ma reggel, akik elmondták, hogy sok független médium próbálja valahogy elkerülni ezt a törvényt, akár úgy is, hogy ezután az országon kívül fog dolgozni. Ez borzasztó, komolyan, borzasztó. És az is nagyon kiábrándító, hogy az európai intézményeknek nincs hatalmuk a demokratikus jogok alapvető védelmének biztosítására.

– De térjünk vissza a médiában dolgozó emberek felelősségére. Nehéz dolog ez, mert tudom, milyen könnyű elveszíteni az állását valakinek. Manapság ez az én hazámban is így van. És el sem tudom képzelni, milyen lehet Magyarországon továbbra is újságíróként dolgozni. De nincs más lehetőségünk, mint szövetségre lépni egymással, úgy próbálni tárgyalni, egyetlen, összevont erőként cselekedni. Mert az önök kormányának és az én kormányomnak is könnyebb, ha megosztottak vagyunk, ha magányosan próbálkozunk. Az tehát a mostani kongresszus egyik fő célja, hogy megmutassuk: mi, hétköznapi emberek, hétköznapi újságírók, hétköznapi vitákat folytatunk, de az újságírás és a szakszervezeteink védelmében keményen összetartunk.

– Hogyan tudja a szövetség támogatni a magyar újságírókat?

– Hallotta ma délelőtt a magyarországi helyzetről szóló panelbeszélgetésen: hangosnak lenni, nemzetközi szinten hívni fel a figyelmet a problémára. Emellett európai szintű érdekérvényesítő tevékenységet folytatunk a magyar helyzettel kapcsolatban. Találkozót kérünk Michael McGrath-tól az Európai Bizottságból. Ezen kizárólag a magyarországi gondokról szeretnénk beszélni, a külföldiügynök-törvény miatt kialakuló helyzetről, és arról, milyen következményei lesznek ennek a lépésnek az önök kormányára nézve. De az is célja a mostani konferenciának, hogy megerősítsük a kapcsolatainkat, az együttműködési lehetőségeinket a magyarokkal.

– Nagyon érdekes véleménycsere zajlott ma, amikor a magyar újságírók egyik képviselőjét arról kérdezte, hogy a föderáció, az EFJ mit tud tenni a független magyar újságírásért. A kérdést egy szerfölött pesszimista válasz követte, amely reménytelennek bélyegezte a magyar helyzetet. Az ön erre adott azonnali reakciója viszont abszolút megoldásorientált hozzáállást tükrözött: „Ezzel nem ér véget az együttműködésünk, ez még csak a közös munkánk kezdete.” Van már kialakult konkrét terv? Hogyan látja ezt a „közös munkát” megvalósulni?

– Először is, remélem, hogy az esemény résztvevői megértik: mi értük vagyunk itt. Amikor néhány évvel ezelőtt Horvátországban, Zágrábban volt egy hasonló konferencia, ott is megértették, hogy mi közös munkát szeretnénk, együttműködni velük, segíteni akarjuk az újságírókat a terepen, a szerkesztőségben, a szakszervezetben, a munkahelyen és a mindennapi életben. Akkor, ott, igen figyelemre méltó együttműködésnek lehettünk részesei. Ez jó példa arra, hogy az ilyesmi nagyon is lehetséges. Sok tagországunk képviselői rendszeresen küldenek nekünk kérdéseket vagy információkat, csatlakoznak a projektjeinkhez, és kihasználják az általunk kínált lehetőségeket.

– A Magyarországgal való együttműködéshez szükséges első lépés, hogy a magyar újságírók megértsék, mit adhat nekik a föderáció. Ezután a leghasznosabb, ha szervezett formában kezdik az érdekeiket érvényesíteni.

– Ön szakszervezetekről, egy első sorban munkavállalói jogokról szóló szerveződésről beszél. Segítene megérteni, hogyan alkalmazható ez a séma a magyarországi helyzetre? Ott van a kormányközeli média, az ő körülményeiket ön is jól látja. Ezenkívül ott van még a valódi, független média. A független sajtóban dolgozóknak, akik csak túlélni akarnak, a saját vezetőikkel szemben kellene kiállniuk, mert ez a szakszervezetek hagyományos szerepe? A kormánymédia pedig nyilván nem akarja megtámadni a kezet, amelyik eteti. Milyen más közös érdekérvényesítési forma lehetséges a hagyományos szakszervezti modellen kívül, ami ebben a helyzetben eredményesen alkalmazható?

– Igen, ott van például a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége), mint újságírókat összefogó érdekérvényesítő szervezet, szintén tagja a föderációnak, így a MÚOSZ-tagok hatékonyan tudnak részt venni a sajtóért folyó közös munkában.

– Ezzel, az ön által említett, szakszervezetekkel kapcsolatos hozzáállással azonban nem értek egyet, bár megértem az álláspontját. Én szakszervezeti sémában szoktam gondolkodni, mert a közszolgálati médiában dolgoztam. És a pályafutásom során gyakran hallottam olyan véleményeket, hogy „ne harapj a kézbe, ami etet minket”. Erre viszont én mindig azt mondtam: „Ó, nem! Én etetem magamat”. És harcolok ellenük, mert megkárosítják a médiamunkások közösségét.

– Mit jelent itt az, hogy „ellenük”, ki ellen harcolt?

– A politikusok, a tulajdonosok és a főnökeim ellen a közszolgálati médiában. Tudja, mi, újságírók, mindig tudósítunk róla, és – a tudósításainkkal – még támogatjuk is a dolgozók harcát, ha sztrájkolnak, a jobb munkakörülményekért folytatott erőfeszítéseikben és sok másban.

– A dolgozókat általában véve?

– Igen. A dolgozókat általában. Mi viszont soha nem harcolunk a saját érdekeinkért. Nagyon sokszor találkoztam olyan kollégákkal, akik nem értik, hogy milyen nagy mértékben sérülnek a munkavállalói jogaik. Azt szoktam mondani nekik: „Komolyan?! Beszámolsz azokról az emberekről, akiknek tizenhárom órát kell dolgozniuk, meg akiket a főnökeik elnyomnak vagy ellenségesen, bántóan viselkednek velük szemben? Nem látod, hogy te is pontosan abban a helyzetben vagy, mint ők? Rosszul fizetett vagy, de állandó nyomás alatt és rossz körülmények között kell dolgoznod”. Ugyanakkor persze megértem őket.

– De kezdjük a szakmai kérdésekkel! Kezdjük a független újságíráshoz szükséges szabadságjogok védelmével! Kezdjük el… valahol!

– A lényeg akkor is az, hogy egyedül, vagy kis létszámú csoportokkal nem fognak tudni tényleges változást elérni. Az együttműködés elengedhetetlen. Mi pedig, az EFJ, oktatást, képzéseket tudunk nyújtani.

– Én az Európai Szakszervezeti Intézet „Női szakszervezeti vezető” című tanfolyamával kezdtem. Ott, azok a nők azt mondták nekem: „De igen! Meg tudod csinálni! Nem számít, hogy nem jó az angolod. Nem számít, hogy azt gondolod – ahogy a nők ezt általában gondolni szokták –, hogy mindenki más okosabb, mindenki más erősebb… Nem!”

– Ez a tanfolyam az oka, hogy elérte a jelenlegi pozícióját?

– Nem, de ezen a tanfolyamon bátorítást és képzést kaptam hozzá. Hiszen ismerjük ezt a hangot: „Nem gondolod komolyan! Az Európai Újságíró Szövetség elnöke akarsz lenni? Te?!” És az lettem, mert volt, aki azt mondja nekem: „Igen, megteheted. Bármit megtehetsz, amit csak akarsz.” Így, most már van egy képzésünk fiatal szakszervezeti tagok és vezetők számára is. Ez segít tisztán látnod: nem számít, hogy Magyarországról vagy Horvátországból jöttél, nagy és fontos dolgokra vagy képes. Nem vagyunk hülyék, nem vagyunk gyengék. Éppen ellenkezőleg. Tudod, annyi mindent túléltünk és túlélünk. Én, mi, az én régiómban még egy háborút is túléltünk. És ez nagyon erőssé tesz minket. De az embereknek használniuk is kell a lehetőségeiket.

– Az oktatás, a képzés nem elég. Jó kapcsolatokra is szükség van. Az Európai Újságíró-szövetségen keresztül lehetőséged van arra, hogy kapcsolatba lépj és beszélj bárkivel.

– Ha úgy gondolod, hogy tetszik az a program, amit éppen Dániában szerveznek a szabadúszók számára, vagy hallottad, mit csinálnak Hollandiában vagy Svájcban, kapcsolatba léphetsz velük, ha akarsz.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk egymásnak.

– Otthon, Horvátországban nagyon sok mindent használok, amit az Európai Újságíró-szövetségben dolgozó kollégáktól tanultam. Mert ők is azért vannak itt, hogy megosszák ezeket. Ez a föderáció egyik fő célja. A magyarországi újságíróknak pedig csak kérniük kell, valamilyen szervezett formában, hogy segítséget kapjanak. Remélem, tényleges, érdemi változásokat tudunk majd elérni.

– Ennek a Budapesti közgyűlésnek az is a célja, hogy megmutassuk a kezdeményező szándékunkat, illetve, hogy ez több, mint csak jószándék. Hogy tenni, dolgozni is akarunk.

– Ha csak egyetlen mondatban üzenhetne a magyar újságíróknak, mi lenne az üzenet?

– Bár én Horvátországból származom, nem valami nyugati országból, el sem tudom képzelni, milyen lehet egy olyan országban dolgozni, amely elfogadhatja az ügynöktörvényt, de azt remélem, hogy találunk módot az együttműködésre, és hogy nemcsak szolidaritással, hanem konkrét tettekkel is tudunk segíteni.

A szerkesztő megjegyzése: ez az interjú június 2-án készült, az EFJ másnap állásfoglalásban bírálta magyar kormány sajtópolitikáját és a tervezett „átvilágítási törvényt”, amelynek tárgyalását a június 4-i bejelentés szerint a magyar kormány egyelőre elnapolta.

E cikk az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.