Egy napra rá, hogy Nagy Imre szobrának hűlt helyét találták a Vértanúk terén az érdeklődők, a 168 Óra honlapján hosszú interjú jelent meg a Los Angelesben élő 88 éves Berend T. Ivánnal. Ebben az akadémikus, gazdaságtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnöke, a közeli múltig a világ egyik legtekintélyesebb egyetemének, az University of California, Los Angelesnek (UCLA) a professzora a rendszerváltozást előkészítő elméleti-tudományos szerepéről szerényen csak annyit mondott, hogy „1990 változásaiban, azt megelőzően a reformokban magam is érintve voltam.” (Nyitó képünk forrása: Civilhetes.)
Persze, pestiesen szólva, Berend T. Ivánnak van mire szerénynek lennie. Tevékenységei közül néhány: 1989–90 között a Németh Miklós által felállított, a Minisztertanács mellett működő tanácsadó testület elnöke volt. Még előtte, 1988–89 között az MSZMP utolsó Központi Bizottságának tagja, valamint vezetésével készítette el 1988-ban egy munkacsoport az ország első piacosítási és privatizációs átalakításának hároméves tervét. 1989 januárjától pedig az 1956-i forradalom addigi negatív megítélésének átértékelését végző történész-munkabizottság elnöke volt.
Maradjunk ez utóbbi feladatánál. Az objektivitás végett teljes terjedelmében idézem azt a Tokióból az MTI-nek küldött lapszemlémet, amelyet a Magyar Nemzet 1989. március 10-én közölt.
Berend T. Iván japán interjúja
(MTI) A Jomiuri Simbun című japán lap csütörtökön közölte azt az interjút, amelyet Berend T. Ivánnal, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével készített Ima Izumi, a lap bécsi tudósítója.
A történelmi bizottság munkájáról beszámoló interjú kitér Nagy Imre személyének a megítélésére is, amellyel kapcsolatban arra a kérdésre, hogy a bizottság beszámolója Nagy Imre rehabilitálását jelenti-e, a szerző szerint Berend T. Iván azt a választ adta, hogy „lényegében igen”. Kitért az interjú az 1968-as csehszlovákiai eseményekre is, amivel kapcsolatban a szerző idézi az akadémia elnökét: a Prágai Tavasszal szemben a Varsói Szerződés tagállamainak katonai beavatkozása „egyértelműen hibás lépés volt. A Csehszlovákia elleni lépés következtében hazánk reformjai is nagymértékben korlátozódtak, tehát ilyen értelemben Magyarország szempontjából is nagy horderejű esemény volt”. Az Akadémia elnökének kijelentését a tudósító úgy kommentálta, hogy a csehszlovákiai katonai beavatkozást illetően befolyásos szovjet tudósok részéről már elhangzottak elítélő vélemények, de ez volt az első eset, hogy egy kelet-európai országban ilyen egyértelműen elítélő vélemény hangzott el.
Reformpolitikai és tudományos műhelyekben tehát már foglalkoztak az 1956. októberi események és Nagy Imre szerepének az átértékelésével, mi több, az 1968-i csehszlovákiai folyamatok megállítását célzó „testvéri” katonai intervenció újraértékelésével is, amiről egyébként az utca emberének még fogalma sem volt. Berend T. Iván japán interjúja révén váltak a hazai közélet beszédtémájává ezek a kulcsfontosságú kérdések.
Sajátos módon a tudományos közélet ezúttal erjesztően hatott a politikára. Ennek alátámasztására érdemes felidézni másik tokiói tudósításomat is. A Népszabadság 1989. február 16-án közölte írásomat arról, hogy Bogomolov szovjet akadémikus – szintén japán újságírónak nyilatkozva – felvetette az 1956 megítélését is újravizsgáló szovjet–magyar történészbizottság létrehozásának a gondolatát.
Íme erről a tudósításom: „Teljesen természetes lépése a magyar reformfolyamatoknak a történelem felülvizsgálata, beleértve bizonyos átértékelési törekvéseket is – jelentette ki Oleg Bogomolov szovjet akadémikus a Jomiuri Simbun és a The Daily Yomiuri japán lapokban megjelent interjújában.
A szocialista rendszerrel foglalkozó szovjet kutatóintézet igazgatója felvetette annak a lehetőségét, hogy – amennyiben azt magyar részről kezdeményeznék – létrehozzanak egy szovjet és magyar kutatókból álló bizottságot a történelmi kérdések áttekintésére, beleértve 1956 megítélését is. Ilyen bizottság szovjet–lengyel viszonylatban már működik – emlékeztetett. (…)”
Ez a szovjet üzenet, amely gyakorlatilag felhívás volt (hiszen Bogomolov azt sugallta, hogy magyar részről kezdeményezzék egy ilyen bizottság felállítását), tehát japán–magyar újságírói közvetítéssel jutott el Budapestre. Két nappal később meg is született a válasz. A Magyar Nemzet 1989. február 18-án a következő MTI hírt közölte:
Horn Gyula és Balogh Sándor egy szovjet–magyar történészbizottság felállításáról
„(MTI) Oleg Bogomolov szovjet akadémikus, a szocialista rendszerrel foglalkozó kutatóintézet igazgatója japán lapokban megjelent interjújában egyebek között felvetette, egy szovjet-magyar történészbizottság felállításának a lehetőségét, s a bizottság munkája nyomán a közelmúlt magyar történelmének áttekintését, esetleges újraértékelését, fehér foltjainak eltüntetését.
A nagy érdeklődést kiváltó nyilatkozat kapcsán, a négy évtized közös feldolgozásának lehetőségeiről kérdezte az MTI munkatársa Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkárt és Balogh Sándort, az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatóját. Ők mindketten részt vesznek az MSZMP KB által létrehozott történelmi albizottság munkájában.
Horn Gyula szerint mindenképpen csak üdvözölni lehet egy ilyen szovjet–magyar történészbizottság létrehozását. Az államtitkár úgy vélekedett, hogy a közös tudományos munka első lépése elehetne annak tisztázása, ki és milyen dokumentumokkal rendelkezik (…).
Balogh Sándor ugyancsak támogatja egy magyar és szovjet szakemberekből álló történészbizottság felállítását. (…)”
A történet folytatását mindenki ismeri. Alig telt el öt hónap, és sor került Nagy Imre és mártírtársai újratemetési ünnepélyére a Hősök terén. És 1996. június 6-án felavatták Nagy Imre szobrát a Vértanúk terén. Ám az 1956-i forradalom idején a Minisztertanács elnöki posztját betöltő politikus egész alakos szobra hiába tekintett az Országház felé – annak mai urait zavarta a közelsége. A szobornak mennie kellett…