(Szerző: Kónya Rita) Juliette Gréco, ahogyan egy írásban emlegették, „a francia sanzon ikonikus fekete hajú hölgye”, „a francia dalköltészet megismételhetetlen tolmácsolója” Montpellier-ben született korzikai apa és a francia ellenállásban aktívan részt vevő anya gyermekeként. Anyai nagyszülei nevelték. (A nyitó képen: Greco a tiszteletére adott milánói koktélpartin,1960. november 8-án; foto: Raoul Fornezza/AP)
Gréco maga is részese volt a résistance-nak. Elfogták, testvérével együtt deportálták. A kiskorúak börtönébe került Fresnes-be. A felszabadulás után Párizsba ment, ahol Boris Vian révén pincelokálokban lépett fel. Jean-Paul Sartre a Le Boeuf sur le toit kabaréban figyelt fel rá, majd dalszövegeket írt neki – attól kezdve Grécót az egzisztencialisták múzsájaként emlegették. Énekesi karrierjével párhuzamosan színházban is játszott. A sikerek ellenére depresszióval küzdött, egyszer öngyilkosságot is megkísérelt.
Előadóművészetére különös erő és bátorság volt jellemző: „Nem akarok sántikálva a színpadra állni. Ez méltóság és tisztelet kérdése. Nem szeretném, hogy szánjanak” – mondta egyszer, nem sokkal azelőtt, hogy agyvérzés érte. 2016-ban elveszítette egyetlen lányát, Laurence-Marie-t, ugyanabban az évben kapott sztrókot.
A közéleti szerepvállalás sem állt távol tőle, sőt: kiállt és szót emelt a boszniai árvák mellett, az iraki háború, a Chirac-kormány atomkísérletei és az állatkínzás ellen. 1984-ben Becsületrenddel tüntette ki a francia köztársasági elnök.
Ismert dalai közül néhány: Si tu t’imagines, Je suis comme je suis, Les Dames de la poste, Déshabillez-moi, L’accordeon, La Javanaise.
Ami a filmezést illeti, szerepelt a The Sun Also Rises, a Bonjour tristesse, a Belphegor, a Louvre fantomja (sorozat) és az Everyman’s Feast című alkotásokban is.
Önéletrajzi írása, a Jujube, melyben örök túlélőként ír magáról, 1989-ben jelent meg magyarul.
Kilencvenhárom esztendős korában szerettei körében távozott az élők sorából, délkelet-franciaországi otthonában.
