Megvan a lopás felső határa

(Farkasházy Tivadar írása) Tisztelt Miniszterelnök Honfitársam! Azért írok Önnek, mert a nekem küldött kilencezer forint rezsiutalvány nem a Maguk pénze, hanem a Miénk! Tehát nem Önöktől kapjuk, maximum formálisan, ezért nem értem évek óta, miért Maguk adják át a különböző létesítményeket, amelyeknek jó részét amúgy ellopják Maguknak, s miért nem egy-egy kisorsolt polgár vágja át ilyenkor a szalagot. De most beszéljünk csak erről.

Adataik szerint 2 millió 150 ezer nyugdíjas él ebben az országban, azaz összesen alig 20 milliárdot kapunk vissza. Ez pontosan megegyezik azzal az összeggel, amit egyetlen kézilabda-csarnokból fognak lopni, bár eredetileg négyszer annyit akartak, csak a maga ostoba frakcióvezetője az egésznek az árát 10-15 milliárd forintban nevezte meg az MTI tudósítójának, utóbb arra fogta, hogy félreértelmezte a szavait.

Utána beérkeztek az ajánlatok, nettó 116 milliárd volt a legolcsóbb, s 160 a legdrágább, az öt felkért kivitelező közül három a MOL Fehérvár, a Kispest Honvéd és a Puskás Akadémia tulaja vagy főnöke, a negyedik a harmadikkal szokott közösen indulni, az első az Ön kötélbarátja, a második építette a kerítést, egy nevezhető politikailag függetlennek, talán kakukkfiókaként. Mire tartva a ritka felháborodástól, Önök kijelentették, hogy bruttó 101,5 milliárdnál nem kerülhet többe.

Mindenesetre örömteli, ha ezentúl a lopás felső határát meghatározzák, még ha az alig lesz kevesebb a csillagos égnél, ez is valami. Erre kiderült, hogy a felkért résztvevők által benyújtott első körös összegek nettó 78–81 milliárdra, átlagosan 62 milliárddal csökkentek. Vagyis az Ön felcsúti szomszédja is közel kétszer annyit engedett, amennyit Ön most kioszt közöttünk, a kötélbarátja pedig a négyszeresét. Bizonyára még így is jól jár a győztes, vagyis nyugodtan kijelenthetjük, hogy Önök egyetlenegy ilyen nagy sportberuházással a többszörösét el szokták lopni annak, mint amennyit nekünk visszaadnak azért, hogy tutira lezsírozzák a választásokat, ha mégse lenne elég az irtózatos médiafölény, a fideszes önkormányzatok erre félretett összege, továbbá az uniós támogatások önmaguk fényezésére elköltött milliárdjai. Vélhetően így épült a Duna Aréna, az Új Puskás, s fog a csepeli Olimpiai Stadion, nem beszélve az apróbb, 10-20 milliárdos cugehőrökről. Ennyit a mérhetetlen nagy sportszeretetükről.

Ha nem veszi rossz néven, nemhogy nem gondolok Önökre tisztelettel és megbecsüléssel, de hátralévő éveimben minél inkább azon munkálkodom társaimmal, hogy Önök e nagy kánikula után minél hűvösebb helyre kerüljenek.

Jó egészséget kívánva – hiszen így jóval több időt eltölthet majd ott, ahová már elég sokan kívánják – üdvözli:Farkasházy Tivadar, Magyarország Önök által egyre kevésbé megtűrt polgára

(Az írás elsőként a Hócipő 2019. évi 20. számában jelent meg.)