Úgy tűnik föl, az Orbán-kormány csakis az ukrán menekülteken hajlandó segíteni, másokon nem. Az angolszász jobboldal is olyan, mint a magyar miniszterelnök: a háború ellenére sem kíván elhatárolódni Putyintól.
Kurier Hírek szerint Magyarország továbbra is elutasítja, hogy kvótarendszer alapján osszák el a menekülteket. A német EU-képviseletről az szivárgott ki, hogy a napokban tartott brüsszeli válságtanácskozáson az olaszok, a görögök és a luxemburgiak felvetették: tartósan oldják meg több százezer ember elhelyezését, sőt, Athén bevetette még a kötelező szolidaritás ötletét is, mondván, hogy az előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz. Ám a magyar képviselő ellentmondásosnak és kontraproduktívnak minősítette az elképzelést.
A déli tagállamok már évek óta küszködnek azzal, hogy szó szerint náluk kötnek ki az Afrikából, illetve a Közép-Keletről érkező menekültek, ezért azon vannak, hogy módosítsák a menedékjogi szabályokat. Ezen belül főként azt szorgalmazzák, hogy a többiek vegyenek át a tömegből, ám mind ez ideig ez meghiúsult, főleg a magyar és a lengyel kormány ellenállásán. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint ugyanakkor Ukrajnából már 3,2 millióan lépték át a nyugati határt menedéket keresve. Igen nagy többségüket első körben Lengyelország fogadta be.
The Guardian A lap kommentárja szerint most fura módon hallgatnak mindazok a jobboldalon, akik csaknem mostanáig hangosan ajnározták Putyint. Pedig számukra most jött el a pillanat, hogy szembenézzenek azzal: kivel működtek is együtt, miután meg rádöbbentek, mekkora pusztításokat okoz a háború Ukrajnában.
Csak hát korábban szemet hunytak Gróznij, Aleppo lerombolása fölött, nem törődtek azzal, hogy polgári repülőgépek estek rakétatámadások áldozatául, elnézték a Kreml „megszállását”, az orosz demokrácia lerombolását, a járványos korrupciót, a véget nem érő hazudozást, Litvinyenko, a két Szkripal és Navalnij megmérgezését. És csak most jönnek rá, hogy a Kreml ura és környezete nem lehet tisztességes üzleti partner.
Az ukrajnai Mariupol romokban, és ez az a perc, amikor nagyon sokan, akik hasznot húztak az orosz birodalomból, azt ígérik: legközelebb jobban csinálják. Leszámítva az angolszász jobboldalt, pedig ott volna a legnagyobb szükség az önkritikára. Mert a Putyin iránt tanúsított megértés nem tévedés volt részükről, hanem hiba, aminek az a magyarázata, hogy az államfő utat mutatott az általuk annyira áhított autokrácia felé. Trump felforgatta Amerikában a választásokat, Orbán jóformán felszámolta a sajtószabadságot.
Mégis mostanáig csupán egyetlen populista professzor volt hajlandó önvizsgálatra: Eric Kauffmann a londoni Birkbeck Egyetemről a populista jobboldal igazi szégyenének nevezte, hogy Steve Bannon, Trump, Le Pen, Zemmour és Orbán hordták a vizet ennek a gyilkosnak.
Ugyanakkor Boris Johnson elvileg a politika fő áramlatát képviseli, mégis arra készül, hogy a jogosultak egy részét kizárja a szavazásból, egy sor intézmény függetlenségét igyekszik kikezdeni, a BBC-től az alsóházig. Nem azon a szinten persze, mint Orbán, vagy még inkább Putyin, de ha Nagy-Britanniának valaha is tekintélyuralmi vezetője lesz, akkor ahhoz a mostani kormány nyitotta meg az utat.
Az eszmélés pillanata a baloldalon is sokszor eljött már: pl. amikor Sztálin a titkosrendőrséggel rendezte a politikai vitákat, vagy amikor 1939-ben felosztotta Hitlerrel Kelet-Európát. De ugyanilyen vízválasztó volt a magyar 1956 leverése is.
A jobboldalon a nagy tanulság az, hogy ha nem vetsz véget a rothadásnak, akkor a nagy csendet egy nap a halálharang kongása töri meg.