Mindhárman elvesztették a munkájukat, de nem menekültek el. Kijeviek. Önkéntesként dolgoznak, hogy minél hamarabb véget érjen Putyin háborúja Ukrajnában. Hogyan élik meg ezeket a nehéz napokat Kijevben? – kérdem elsőként Oleg Vasziljevszkij autós újságírótól, a Motor News and Auto Bild Ukrajna volt főszerkesztő-kiadójától, aki tv-s műsorokat is vezetett, jelenleg pedig az Ilta-Sonomat finn sajtóportálnak dolgozik.
– Sokféleképpen, mert Kijev északi részén borzalmas a helyzet, délen valamivel jobb. De mindannyian tüzérségi zajban élünk. Általában tudjuk, mikor, hol a legrosszabb. Most tőlünk 25-30 kilométerre például. Kijev felett egyelőre nem repülnek az oroszok, mert a város légvédelme erős. A mieink tartózkodnak fenn. Eleinte nehéz volt megkülönböztetni, melyik lövést adtunk le mi és melyik érkezett az oroszoktól. Most már ezt is megtanultuk. Éjszaka a legrosszabb, hajnali négy óra körül már kezdődnek a harcok, aludni nemigen tudunk. Napközben önkénteskedünk. Van, aki pénzt keres, öregeket lát el, főz másokra is, begyűjti az elhagyott háziállatokat. Sokan éhen haltak közülük, mert menekülés közben hátra hagyták őket.
– És maga?
– Én a kapcsolataimnak köszönhetően dzsipeket próbálok, például Lettországból, beszerezni, s akik nem csatlakoztak a hadsereghez, azok, mint én is, itt, helyben próbáljuk a védelmet megszervezni, ki-ki a maga módján. Noha csaknem mindannyian elvesztettük a munkánkat, de senki nem tétlenkedik. Lelkileg is nehéz, még azoknak is, akik elmenekültek, mert ők úgy érzik, nem tesznek a győzelemért. Mi úgy döntöttünk, maradunk a család mellett és harcolunk.
– A férfiak el sem hagyhatják az országot!
– Igen, bár elmenekülhettünk volna Ukrajna nyugati részére, ahol biztonság van, de annak semmi értelme sem lett volna.
– Tehát a többség munka és fizetés nélkül?
– A lakosság nyolcvan, de lehet, hogy kilencven százaléka van most munka nélkül. A nyugdíjasok kapnak ugyan ellátást, ezért sokaknak most ők segítenek. A kisvállalkozások csekély támogatást, mintegy 200 eurónyi összeget kapnak. A tartalékokat éljük fel. Már akinek van. A segélyszállítmányok ide még nem érkeztek el. Talán az öregekhez, betegekhez a belvárosban…
– Meddig bírják ilyen körülmények között? Meddig tudnak ellenállni?
– Ki, hogy… Akinek elfogy a pénze, azon segítünk, aztán a végén csak elszámolunk valahogy egymással. Visszük az állatkertbe is a megmaradt ennivalót, mert ott is pusztulnak az állatok. A vasútállomások is tele vannak ketrecben ott hagyott állatokkal, mert a menekülők nem vihették föl őket a vonatra. Etetjük őket is.
– Elégedettek Vitalij Klicskóval, Kijev polgármesterével, a nehézsúlyú boksz világbajnokkal?
– Kiválóan dolgozik. Kijev ma, hogy is mondjam, amolyan nagy erődítmény. Nem fogja Oroszország bevenni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy itt-ott ne égne ki egy-egy ház. De mi a dolga most egy polgármesternek? Működjenek a kórházak, a közlekedés, legyen ellátás. Ezek rendben vannak nagy általánosságban.
– Kijárási tilalom volt két napig, most mi a helyzet?
– Este 8-tól reggel 7-ig továbbra is fennáll, mert nagyon sok a diverzáns csoport, tagjait éjszaka meg lehet különböztetni a polgári lakosságtól, hisz’ rendes ember nincs az utcán. Csak így lehet megakadályozni, hogy a diverzánsok megrongálják a közműveket. Mert ez a céljuk.
– Mit gondol, ilyen ellenállás mellett meddig bírja Putyin?
– Amíg van pénze. A háború megnyerhető ugyan a hadsereggel, de ott marad a lerombolt gazdaság. Nagy árat fog ezért fizetni.
– Mi tudható az oroszok veszteségeiről?
– Az ukrán adatok szerint 14 ezer orosz katonát öltek meg, 40-50 ezer a sebesültjük. Legalább 400 tankot semmisítettünk meg, és 100 helikoptert. Óriási veszteségeik vannak az oroszoknak. Több és nagyobb, mint 11 év alatt két csecsen háborúban. De az orosz lakosság erről nem tud, hisz’ most már minden nem állami tv-t, rádiót és újságot felszámoltak. Hazugsággal etetik az orosz népet. A velünk szomszédos Belorusz halottasházai tele vannak, ezt csak mi tudjuk itt. Blokkolták a Facebookot, a Youtube-ot, s ha valaki az állami híradásoktól eltérő információt terjeszt, akár magánlevelezésben is, börtönbe zárják. Kegyetlen a helyzet.
– Bár nem lesz repüléstilalmi övezet, de kapnak olyan fegyvereket, amikkel védhető a légtér…
– Igen, de ezek csak bizonyos repülőgépek és helikopterek kilövésére alkalmasak. Hatótávolságuk ötezer méter. Sajnos, ez csak félmegoldás. Persze, a 350 ezres Mariupol nem pusztult volna el, ha hamarabb megkapjuk ezeket az eszközöket. A várost mára szinte a földdel egyenlővé tették.
– Ha Ukrajna lemondana a NATO- és uniós tagság lehetőségéről, az mennyiben változtatná meg a helyzetet?
– Semmiben. Mert ezt csak azért mondta Putyin, hogy legyen indoka a támadáshoz. Amúgy is, beszéltem a lett, litván és észt barátaimmal, s azt mondták, nem hiszik, hogy a NATO meg tudná védeni őket. Oroszország két nap alatt lerohanná ezeket a kis államokat. A NATO amúgy is védelmi szervezet, Putyinnak nem kellene félnie a támadásától. Nem, Putyin a Szovjetuniót akarja újra létrehozni, a mi országunkat orosz uralom alá hajtani. Ez már sikerült neki Belaruszban és Örményországban, meg részben Kazahsztánban is. Amolyan Rettegett Iván módjára akar újra nagy orosz birodalmat építeni.
– Látván a maguk hősiességét, ezt a célt aligha fogja elérni…
– Putyin diktatúrát hozott létre, és azt hiszi, mint a cáratyuskák, majd ő dönti el, milyen kormány legyen Ukrajnában. Ezt itt a nép nem tűri. És hiába tervezte, nem tudta két nap alatt elfoglalni Kijevet sem. Hamis választásokat tart, nem tudja elképzelni, hogy demokratikus úton a nép választja meg a vezetőit. Az a baj, hogy most már terve sincs arra, mit tegyen. Mi történik? Népirtás, az ukrán nép legyilkolása! A gazdaság szisztematikus romba döntése. Azt követeli, hogy szolgáltassunk be minden fegyvert. És amíg a Krímet és Donbaszt nem adjuk át Oroszországnak, addig támad – megállíthatatlanul.
Nehéz tájékozódni, hogy mi történik valójában, mert az orosz tévé 1-es csatornája egyszerűen nevetséges. Putyin beszédeit sugározzák hírekben. Marad a CNN, BBC. Oleg ezeket sem tartja igazán frissnek és sokoldalúnak, de még mindig jobb a semminél – mondja.
– Az első napon egy kicsit megrémültem, amikor robbanásokat hallottam, és életemben először légiriadót jelző szirénát. Most már, sajnos, kezdünk hozzászokni –mondja a 23 éves, szintén kijevi és ugyancsak újságíró Anasztázia Levchenko, aki ideiglenes tévés munkákat kap. Ő is önkénteskedik, mi mást csinálhatna. Viszont örömmel újságolja, hogy a védelmi minisztériumtól kapott most egy megbízást: kezdjék el rögzíteni kisfilmeken a háború pillanatait. Azt mondja, mindegy, kap-e érte pénzt, lesz-e szerződése, mert ez a feladat önmagában is érdekes.
– Az, hogy mi zajlik Oroszországban a médiával, tudjuk, de hogy Ukrajnában van-e sajtószabadság azt nem tudjuk…
– Két médiatábor van, az egyik kritikus a kormánnyal, a másik nem. A háború előtt három orosz tv-csatorna is működött, amit most bezártak. Sok újságíró magától felállt, amikor rájött a hazugságokra…
– Mit szólt Marina Ovszjannyikova akciójához, aki az oroszországi tévében, főműsoridőben a hírolvasó mögött beállt egy táblával, rajta a felirattal, követelve, hogy állítsák le a háborút, és fölszólította az embereket, hogy ne higgyenek a hazugoknak.
– Nagyon tisztelem őt, tudom, sokan elítélik Oroszországban. Talán, ha lett volna valaki korábban, aki a Krím elfoglalásakor ezt tette volna, akkor ma nem tartanánk itt. De még most sem késő! Esélyt adok azoknak, akik bár most elítélik Marinát, végül jobb belátásra jutnak.
Véletlenül akadtam a másik Oleg Vasziljevszkijre a Facebookon, amikor az ismerősömet kerestem. De ha már odatévedtem, Oleg azt mondta, szívesen nyilatkozik, ha engem nem zavar, hogy két Oleg Vasziljevszijjel hozott össze a sors. Ő tv-s producer volt, saját cégével külsős megbízásokat kaptak, s nem panaszkodott, ebből szépen megélt. A középosztálybelieknél egy kicsit jobban, de nem tartja magát gazdagnak.
– Régen munkába indultunk, ma meg annak a módját keressük, hogy minél hamarabb véget vessünk a háborúnak. De attól tartok, ennek nem lesz egyhamar vége. Én is önkénteskedem, az ukrán hadseregnek igyekszem beszerezni katonazubbonyt, bakancsot, golyóálló mellényt. Amire szükség van. Két hónapra van még tartalékom. Ameddig kitart a pénz, addig csinálom. De most nem kell másra, mint hogy egyél valamit és az autót meg tudd tankolni.
– Milyen forgatókönyvvel számol?
– Bonyolult kérdés, arra számítottam, hamar vége lesz. Másfél-két hónapnál nem nagyon lehet a háború aktív szakaszát tovább bírni. Utána nemcsak munícióban, de lelki utánpótlásra is szükség van.
– Ennyi kudarc után mi lehet még Putyin célja?
– Nem tudom, de úgy érzékelem, hogy túlértékelte a saját képességét, miközben alulértékelte a miénket. Hibázott…
– Amit önök tesznek, mint igazi patrióták, azt az egész világ csodálattal nézi. Lát még valami reményt?
– Miért ne látnék? Igenis van remény! Mi mindenképpen győzünk, csak az a kérdés, milyen áron. Hiába foglalják el a várost, hiába vesznek ellenőrzésük alá egy utcát. A lakóit soha nem fogják tudni az ellenőrzésük alá vonni.