Február 4–8. között rendezik meg „a korai fejlesztés hetét” a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálatban (FPSZ). „Programunkkal fel kívánjuk hívni a figyelmet annak fontosságára, hogy azok a gyermekek, akiknek fejlődése eltér a kortársaikétól, már akár a születésük pillanatát követően segítséget, diagnózist, támogató szolgáltatást, terápiás ellátást kapjanak. Kutatások sora bizonyítja, hogy ha az ellátást idejében megkapja az érintett gyermek, akkor igen nagy az állapotjavulás esélye” – mondta el tudósítónknak Mosányi Emőke, az FPSZ főigazgatója.
Hazánkban száz gyerekből nyolc veszélyeztetett, mert különféle kockázati tényezők fordulnak elő a terhesség vagy a szülés alatt. Ilyen veszély lehet például a csecsemő kis súlya. Alapvető fontosságú, hogy azonnal segítséget, terápiás ellátást kapjon a baba. A koraszülöttek esetében az a tapasztalat, hogy a terhesség alatt minden elpazarolt hét öt százalékkal növeli a sajátos nevelési igény szükségességét iskoláskorban. A korai fejlesztésnek köszönhetően azonban nagy valószínűséggel esélyt kapnak a rászoruló gyerekek a felzárkózásra az időre született társaikhoz. A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat február 4-től már az ötödik alkalommal rendezi meg a korai fejlesztés hete programot, ahol ezúttal is egy héten át minden intézményében és minden lehetséges fórumon felhívja a figyelmet a legrövidebb, leghatékonyabb útra a kicsinyek ellátásba juttatásához, továbbá arra is, milyen sokat tehet az érintett szülő gyermekéért.
A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat várja tagintézményeibe az érdeklődő szülőket, a kisgyermekkel foglalkozó orvosokat, védőnőket, szakembereket az ingyenesen látogatható rendezvényekre. A szolgálat munkatársai tanácsadással, bemutató foglalkozásokkal, előadásokkal készült a korai fejlesztés hetére.
A részletes program itt megtekinthető, tessék kattintani!