Tulajdonképpen nagyszerű iskola volt a megyei napilap-szerkesztőség minden fiatal újságíró számára. Hálát adhattam a sorsomnak, hogy szerkesztőim egy pillanatra sem szorítottak be a lap rovatkorlátai közé, és annak ellenére, hogy munkám oroszlánrészét az újság ipari (ma gazdaságinak mondanák) rovatának teendői adták, szabadon válogathattam a témák sokaságában.

Természetesen csak azután, hogy egyeztettem annak a rovatnak a vezetőjével, amelynek a területére éppen „kirándulni” szerettem volna. Az esetek igen nagy többségében örültek is a „partizánkodásnak”, mert annyival is kevesebb lett a dolguk. A napi szerkesztő pedig azért, mert általában „hoztam” az aznapi színest. Mint például ezt, 1969. június 14-re, szombatra:

«Neve?

– Horváth Ildikó.

– Foglalkozása?

– Gimnazista vagyok, jövőre érettségizem?

– Méretei?

– Százhatvanhét centi magas vagyok, ötvenkét kiló, csípő- és mellbőségem száz, derekam 57 centiméter.

– Kedvenc időtöltése?

– Az olvasás. Szeretem a történelmet, a matematikát, a gimnázium orosz tagozatára járok, magánúton angolt is tanulok.

– Sportol?

– Úsztam, de egyre kevesebb rá az időm. Nehéz volt a harmadik osztály, csak 4,4-re sikerült.

Kerek arcú, barna szemű, hosszú, sötétszőke hajú, bájos kislány. Egy a mai tizennyolcévesek közül. Érdeklődő tekintetű, a világot helyes mértékkel mérő, talpraesett teremtés. Munkásszülők gyermeke, és egy hét óta a Szigetköz szépe, Miss Szigetköz.

– A népművelők bálján, szombaton éjfélkor választottak meg a fiúk, férfiak. Kilencen indultunk a KISZ-bizottság felhívására. Hárman például a mi osztályunkból.

– Sokan megfordulnak maga után, ugye? Nem feszélyezi?

– Bízom benne, hogy csak annyiszor, mint más gimnazista lány után; nem szeretném, ha csupán a külsőségekről ítélnének meg az emberek.

– Tervei?

– Szeretnék jól érettségizni, a közgazdasági egyetemre pályázom.

– És ha nem sikerül? Elmegy talán manökennek?

– Kaptam erre is ajánlatot, az egyik külkereskedelmi vállalat képviselője hívott. Főfoglalkozásként semmi esetre sem vállalnám. Esetleg kedvtelésből. Szeretem a szép ruhát. Ugyan, melyik lány, fiatal nem szereti?

– Miss Szigetköz! Nem zaklatják a fiúk, férfiak randevúajánlataikkal?

– Eddig hatan kértek rá.

– És elment?

– Dehogy… Van egy fiú, akivel nagyon jól megértjük egymást, van közös témánk.

– Kikerülhetetlen kérdés, ha tizenévessel beszél az ember: melyik beatzenekart kedveli?

– Az Omegát.

Horváth Ildikó szombaton este karnevál-hercegnői minőségben részt vesz a mosonmagyaróvári és szigetközi napok záróünnepségén, a kis-dunai lampionos csónakfelvonuláson.»

(Megjelent a Győr-Sopron megyei napilapban.) A szerző nagy meglepetésnek tekintené a valamikori Horváth Ildikó jelentkezését…