Munkahelyek ezrei szűnhetnek meg a MÁV-nál…

…ha a kormány nem teljesíti az ígéretét – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Friss hír: vasutasállások ezrei sodródhatnak veszélybe akkor, ha a kormány nem teljesíti tavalyi ígéretét, és nem támogatja az egykocsis árufuvarozást. 

(A nyitó képen: az omladozó, évtizedekkel ezelőtt is korszerűtlen győri vasútállomás, amely már rég megérett a fölújításra, de egyelőre szó sincs róla. Kormányablakot viszont építettek váróterem-átalakítással, ám másfél év óta sem nyitották meg.)

„Miközben folyamatosan halljuk a kormányzati sikerpropagandát a megújuló vasútról, az új, emeletes személyszállító kocsikról, a valóság teljesen másról szól: veszélyeztetett munkahelyekről, szakemberhiányról, egyre csökkenő színvonalú szolgáltatásokról és bezárásra ítélt pályaudvarokról”- mondta a szóvivő. 

Barkóczi hangoztatta: a Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja azt, hogy a kormány már saját ígéreteit sem hajlandó megtartani. A párt szóvivője szerint ugyanis a vasúti áruszállítás kivéreztetése emellett azzal is jár, hogy ezentúl a veszélyesanyag-szállítás is átterelődnék a közutakra, nem csupán az úthálózatot terhelné, de a 60–80 ezer tartályos kamionfuvarral sokszorosára növekednék a baleset- és a környezetkárosítás veszélye.

„A vasúti árufuvarozás megmentésére szakértők szerint ötmilliárd forint állami támogatás kellene, vagyis annyi pénz, amennyivel Mészáros Lőrinc vagyona hetente növekszik, annyi pénz, ami töredéke a focira és stadionokra költött adóforintjainknak. Orbánékat mindez nem zavarja: az illiberális Magyarországon csak a fideszes oligarchák gazdagodására és a miniszterelnök hobbijaira van pénz, a munkahelyek megmentésére már nem” – jelentette ki a DK szóvivője.  

Barkóczi Balázs emlékeztetett a vasúti személyszállítás gyermekbetegségeire: nyílt pályán lerobbanó vonatok, koszos, elhanyagolt és elavult szerelvények, folyamatos késések jellemzik a MÁV mindennapos működését. „Az már csak hab a tortán, hogy az elégtelen utastájékoztatás miatt a babakocsival és kerekesszékkel közlekedők is kiesnek a vasúti közlekedésből, hiszen hiába az internet, kiszámíthatatlan, hogy mikor fut be alacsonypadlós szerelvény, vagy mikor kell órákat várakozni a peronokon a megfelelő vasúti kocsira. Úgy látszik, a személyszállítás után most már az árufuvarozás is az összeomlás szélén áll…”

A szóvivő újfent utalt arra, hogy mindeközben Orbánék számolatlanul szórják a pénzt focira, stadionokra, méregdrága sportrendezvényekről fantáziálnak, amit természetesen mindannyiunk közös vagyonából finanszíroznának.