Nagyköveti emlékek: egy (nagyon) befagyott konfliktus

Majdhogynem a felismerhetetlenségig megváltozott az egykori Szovjetunió kaukázusi vidéke a három évtizede lezajlott geopolitikai változásokat követően. (A nyitó képhez: útközben láthattuk a karabahi fegyveres erőknek állított emlékhelyet is.)

Északi térségét egy Orosz Föderáció elnevezésű ország tölti be, amelynek ugyancsak sok baja volt olyan itt található térségekkel, mint Csecsenföld, Dagesztán stb. A Fekete- és a Kaszpi-tenger közötti terület déli részén három független ország, Grúzia, Azerbajdzsán és Örményország jött létre, ahol háborús cselekmények eredményeként magát önállónak kikiáltott, a nemzetközi közösség által el nem ismert olyan entitások jelentették be létezésüket, mint a Grúziától elszakadt Abházia és Dél-Oszétia, továbbá az Azerbajdzsánból kivált Hegyi-Karabah.

E forrongó körzet legdrámaibb fejezete az a konfliktus, amely szembeállítja egymással Azerbajdzsánt és az örmény többségű Hegyi-Karabahot támogató Örményországot.

Az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a karabahi konfliktus 1988-i kezdetét követő években napirendjére vette a helyzet rendezésének kérdését. A nemzetközi közösség a jogrend szempontjából helyteleníti a terület erőszakos kiválását és hitet tesz Azerbajdzsán területi integritásának megőrzése mellett. Erről több ENSZ biztonsági tanácsi és közgyűlési határozat is szól. (Magáért beszél, hogy Karabahot eddig három olyan nem állami entitás „ismerte el”, mint Abházia, Dél-Oszétia és Transznisztria.)

Példaként említhető, hogy az elmúlt napokban az amerikai külügyminisztérium szóvivője Ukrajna kapcsán jelentette be, hogy „megerősítjük szilárd elkötelezettségünket minden volt szovjet köztársaság szuverenitása és területi integritása mellett”.

1995-ben Magyarország töltötte be az EBESZ soros elnöki tisztét, s augusztusban illetékes helyettes államtitkárként egy nemzetközi küldöttség élén látogatást tettem a térségben. Első állomásunk Baku volt, ahol a karabahi konfliktus kilátásairól tárgyaltunk Gejdar Alijev azeri államfővel. 

Az EBESZ-küldöttség az azeri államfőnél.

Fő feladatunk a karabahi helyzet vizsgálata volt, de a térség központjába, Sztyepanakert városába utazásunk az azeri–örmény konfrontációs vonalon fennálló hadihelyzet miatt csak Örményország felől volt megvalósítható. Ezért előbb Tbiliszibe utaztunk, ahonnan kisbusszal vittek bennünket Jerevánba.

A grúz-örmény határon.

Célunk az volt, hogy a „semleges” grúz fővárosban felállítsunk egy karabahi ügyekkel foglalkozó, diplomatákból és katonákból álló EBESZ-missziót, melynek tagjai rendszeresen látogatnák a három érintett helyet, azaz Bakut, Jerevánt és Sztyepanakertet. Ennek részeként az EBESZ történetének első békefenntartó műveletét kezdtük meg.

Az örmény fővárosban eszmecserét folytattunk vendéglátóinkkal (a kép jobb oldalán e sorok írója, Erdős André nagykövet):

majd helikopteren repültünk Karabahba.

indulás Karabahba,

érkezés Sztyepanakertbe, ahol találkoztunk a helyi vezetőkkel,

akik számos helyre vitték el küldöttségünket. Láttunk romokat bőséggel…

és találkoztunk lakókkal is….

Ellátogathattunk egy karabahi katonai kiképzőtáborba,

ahol újonnan besorozott katonákat, tankokat és más hadfelszereléseket mutattak be nekünk.

Megbeszéléseket folytattunk az EBESZ-nek már a helyszínen szolgáló békefenntartóival, köztük magyarokkal is.

Küldöttségünk a karabahi misszió végén a hazautazás előtti percekben:

* * *                                 

A 2010-es évek végén egy konferencián részvétel kapcsán ismét eljutottam Bakuba, ahol megtekintettem a város legikonikusabb történelmi építményét, az UNESCO-örökség részét képező Szűztornyot,

régészeti feltárásokat,

és sok helyen találkozhattam a város múlt század eleji építményeivel is

Ugyanakkor feltűnőek voltak a hagyományos városrészek és a látványosan modernizálódó fővárosi negyedek közötti különbségek is.

Itt van még néhány kép a mai Bakuról

A közeli múltra emlékeztetnek ezek a hol oroszul, hol latin betűs azeri nyelven íródott emléktáblák

Az ismertetés természetesen nem lenne teljes Hejdar Alijev, a független köztársaság első elnöke, a mai államfő édesapjának emlékszobra nélkül

mely elé a konferenciára meghívott külföldiek számára szervezett látogatás keretében virágokat helyeztünk el. Programunkban szerepelt egy kulturális est is

Álljon itt egy kép is, amelyet egy bakui utcán a legújabb azeri generáció képviselőiről sikerült készítenem

***

Jerevánba a 2013-i parlamenti választások megfigyelőjeként érkeztem. Amikor legutóbb, 1995-ben ott jártam, egy perc időm sem jutott körülnézni az örmény fővárosban. Most választási megfigyelői feladataim mellett

sikerült sétálnom Jereván utcáin és terein. Ott is találkoztam szegénynegyedekkel,

de – ellentétben Bakuval – nem láttam olyan látványos 21. századi stílusú építkezéseket, mint Azerbajdzsánban.

Ami megfogott, az a sok köztéri szobor volt, amely színesíti, mozgalmassá teszi a fővárost.

Különösen megkapó az a hatalmas, számtalan múzeumot és kiállítási termet magában foglaló, látványos, lépcsőzetes építészeti alkotás, amelynek tetejéről nagyszerű kilátás nyílik egész Jerevánra.

Kószálásaim közben egy tüntetésbe és egy esküvőbe is belebotlottam.

A szovjet időkre emlékeztet e szobor talpazata, melyen ez a felírás olvasható: „A hősi munkás–paraszt Vörös Hadsereg harcosainak a hálás örmény nép. 1940. november 29.”

Meg az az obeliszk is, mely magyar hadifoglyok és örmény katonák emlékét hirdeti.

És itt van egy másik emlékhely, mely az Afganisztánban elesett örmény nemzetiségű szovjet katonáknak állít emléket ezzel a szokatlan és érzelemdús, örmény és orosz nyelven írott szöveggel: „Afganisztán a lelkemben él. 1979-1989.”

A 20. század eleji örmény népirtásra emlékeztető, örökmécsessel ellátott emlékmű meglátogatását a Jerevánba látogató külföldi vezetők nem kerülik el.

***

Visszatekintve a múlt évtizedekre, megállapítható: a karabahi konfliktuskezelés, a nemzetközi közvetítések az 1994-ben aláírt örmény–azeri fegyverszüneti megállapodás ellenére sem jártak eredménnyel. A két fél időnként felújuló fegyveres összecsapásai és emberveszteségei eddig nem vezettek kölcsönösen elfogadható megoldáshoz. Az Örményország által támogatott, Arcah Köztársaság nevet viselő térség ráadásul jóval nagyobb területet tart fegyveres ellenőrzése alatt, mint maga az etnikailag örmény többségű karabahi régió.

A jelenlegi helyzet kialakulásában szerepet játszottak a térség zaklatott történelmi előzményei, a szövetséges szovjet köztársaságok akkori kialakításának körülményei, a későbbi függetlenségek megszületésével megnyíló lehetőségek víziói, az elszakadás, az autonómia és a területi integritás közötti vékony jégen csúszkálás, és ne feledjük el, a hétköznapi emberek változatlan sérülékenysége, az etnikumok közötti béke vagy gyűlölködés aktuális drámai kérdései.

Ennek egyik látványos megnyilvánulása volt magyar vonatkozásban a „baltás gyilkos” hírhedt esete is. Az sem segíti a közeledést Baku és Jereván között, hogy a szomszédos, hatalmas Törökországgal homlokegyenest más jellegű kapcsolatokat tartanak fenn. Az Oszmán Birodalom által elkövetett 1915–16-i népirtás megpecsételte a későbbi örmény-török kétoldalú kapcsolatok sorsát, s a függetlenné vált Jereván és Ankara között mind a mai napig nem jött létre hivatalos diplomáciai kapcsolat. Az azeriek és a törökök pedig rokon népek, nyelvük hasonló, ráadásul a Szovjetunió felbomlását követően Azerbajdzsánban bevezetett írásbeliségi reform, a latin ábécé használata vizuálisan is még közelebb hozta egymáshoz a két országot.

Miközben Jereván mellett szólhat a hányatott történelmi örökség iránti empátia, továbbá a világ sok pontján élő, tetemes számú örmény diaszpóra súlya, addig a kisméretű és ásványi kincsekben nem dúskáló Örményországgal szemben egy fontos geostratégiai helyen fekvő, gazdag nyersolaj- és gázforrásokkal rendelkező állam található, mely nagyobb nyomatékkal tud fellépni a nemzetközi porondon.

Amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem állandó tagjainak soros 2011-i megválasztásakor a kelet-európai csoportból Szlovénia, Magyar- és Örményország mellett Azerbajdzsán is jelentkezett a csoportnak járó egyetlen megüresedő helyre, előre megjósolható volt, hogy a világszervezet közgyűlésének szavazásakor Baku fogja elnyerni e fontos tisztséget.

A karabahi konfliktus csak súlyosbította az amúgy is feszült helyzetet, az egy évtizeddel ezelőtt beindított, nemzetközi támogatással létrejött örmény–török enyhülési folyamat kudarcba fulladt, s Ankara Azerbajdzsánt támogató álláspontja nem ígér sok bíztatót a közeli jövőben a jószomszédsági kapcsolatokat illetően. Bizonytalan az is, hogy mind Bakut, mind pedig Jerevánt a Nyugattól távol tartani igyekvő Oroszország mennyire hatékonyan lesz képes előmozdítani a konfliktusrendezést egy olyan térségben, amelyhez számos közvetlen érdeke fűződik.

Üzenet a jereváni utcán Azerbajdzsánnak.

Összességében: egy olyan befagyott konfliktussal kell együtt élnünk, amely Európának ezen, a Balkánhoz hasonlóan „lágy alsótestként” nevezhető instabil, feszültségekkel teli vidékén még sok fejtörést fog okozni azoknak, akik az EU keleti partnerségi projektjével foglalkoznak.