Mint azt jól tudjuk Orbán, sőt, az egész Fidesz politikai pályájának elején Soros György támogatásával indult . Aztán a kis diktátor rájött, hogy a szélsőjobb, a zsarnokság jobban fizet. Mi nyeljük el a legtöbbet. Soros Györgyből – aki különösen sokat tett Magyarországért és az egész posztszovjet térségért – pedig, ahogy mondani szokás, patás ördögöt csinált az állami propagandagépezet.
A „patás ördög” szelíden elfedi a valóságot, virtigli antiszemita kampányt építettek a személye köré, még ha erre kaptak is ettől-attól kósersági pecsétet. A világ bonyolult. Mindenesetre az uszítás, az ellenségképzés általában bejön, legfeljebb időnként sokan halnak bele.
No, de térjünk oda vissza, hogy Soros a fő ellenség!. Erre mire ébredek? Orbán és Soros az a két ember, aki egyetért az európai uniós csúcson történtek értékelésében, még ha más-más megközelítésben is. Orbán harsogja győzelmét – amit amúgy a jogállam, a demokrácia, az emberi tisztesség fölött aratott, ha aratott. Igazán csak gratulálni tudunk neki. És Soros az, aki élésen kritizálva a megállapodást, végül is azt mondja, hogy Orbánnak túl sok mindent engednek meg és ebből nagy baj lesz.
Nagy baj van.
Bár kétségtelen, Soros szerint legalábbis, most egy nagyobb bajt mégiscsak elhárított az EU. A magyar származású milliárdos szerint ugyanis, ha nem engednek a magyar zsarnoknak, akkor az megkezdte volna Magyarország kiléptetését az EU-ból.
Csak azért, hogy a lopás zavartalanul folyhasson tovább. Ami sokkal rosszabb lenne még ennél a helyzetnél is.
És valóban. Miközben az Európai Unió támogatottsága – hála a sorsnak – még mindig nagyon magas Magyarországon, az európai értékek finoman szólva sem vertek gyökeret az országban. Az orbáni uszítás termőtalajra talál és sokan örömmel adják föl polgári jogaikat egy kis gyűlölködésért cserébe. Valamit valamiért.
Errefelé akadnak népek, amelyek szeretnek beleülni a készbe. A máséba. Elvenni boltját, földjét, frekvenciáját. Pontosítsuk a „népek” kifejezést. A Fidesz. Pontosítsunk tovább: Orbán. Elve az, hogy amit ma elvehetsz, ne halaszd holnapra. S miután tettestársak is kellenek ehhez, olyanok, akiket lehet kompromittálni, később egy zsarolásra jól felhasználható kis tényecske, sokat segíthet a hűbéresek kordában tartásában.
Nos, nekik is leesik egy-egy morzsa. Némelyik nem is olyan kicsi, luxusjacht, Belgrád–Budapest–Igori vasútvonal, autópálya-építés, egyházi akadémia-felújítás, és nesze hozzá egy – rádió. Nagymamám is mesélte, amikor hazajutottak, hol ennél, hol annál a szomszédnál tűntek föl a holmijai. A régi rutin.
Orbánt nem sikerült most leállítani, de megfékezni talán. Híveinek, úgy tűnhet föl, hogy még el lehet venni a másét, még bele lehet rúgni a gyengébbe, még harmadosztályú diktátorokkal lehet pacsizni, mert a kis vezető ezért fizet – a lopott szajréból. Még lehet gyűlölködni, ereszen át meglépni karantén idején drogos buliból, hazugságokat az éterbe kiáltani, miután mindenki másba megpróbálták belefojtani a szót. És az is biztos, azt a gyalázatot, amit Orbán a nemzetre kent, bizony, csak hosszú, kemény munkával tudjuk majd lemosni. (Ide, veled, régi…)
De a helyzet kikristályosodott, ki a bajkeverő. És hogy meddig keverheti még? Churchill következik:
Ha egy kormány gátlástalan, gyakran úgy látszik, hogy nagy előnyökre, cselekvési szabadságra tehet szert. Csakhogy: „mire vége a napnak el kell számolni mindenről és még inkább el kell majd számolni mindenről, mire vége az utolsó napnak is” – írta bölcs s ravasz angol, aki azért látott már jónéhány nagypályás gonosztevőt.
A fentiekben Dési János újságíró jegyzetét olvasták. (Nyitó kép: Winston Churchill, foto: litera.hu.)
