Nemek és igenek

(Fábián András / Újnépszabadság) Szeretném előre bocsátani, hogy totál feleslegesnek és nevetségesnek tartom, és ezért el is utasítom azokat a látványos kísérleteket, amelyek Orbán Viktort szembesítik manapság a hajdan tett kijelentéseivel.

Most sem az a célom, hogy számonkérjek rajta bármit, hanem csupán rá szeretném irányítani a figyelmet a magam szerény lehetőségeivel, hogy tök mindegy, mit mond a magyar miniszterelnök. Semmi, de semmi jelentősége nincs számára a szavaknak sem az adott időpontban, sem a múltban. Számonkérni csak azt lehet, aki ura a szavának, más szóval, akinek szigorú elvei vannak, amelyekhez következetesen tartja magát.

Emlékszem még a pillanatra, bár sem a dátumot, sem az alkalmat nem tudnám már felidézni, amikor Orbán nyilvánvaló műfelháborodást produkálva, keményen nekirontott az akkori baloldali kormánypártnak, mondván: hagyják békén a családokat, ne avatkozzanak bele az emberek legbensőbb magánügyeibe. Arra is emlékszem, hogy sok Orbán-fan és még naiv civilek is egyként üdvözölték a magánélet eme harcos védelmezőjét.

Aztán 2010-ben bekövetkezett Magyarország legnagyobb tragédiája. Az ország legjellemtelenebb emberei kaptak olyan fokú hatalmat a kezükbe, amilyen utoljára csak a kádári politikai garnitúrának volt. Máig nem tudom megbocsátani azoknak a politikai szakértőknek az optimizmusát, akik váltig állították, hogy akkor sem lesz itt semmi baj, ha a Fidesz 2/3-ot szerez a választásokon. De lett! Tudjuk, látjuk, éljük. Épp csak az nem világos, hogy mikor leszünk képesek végre ebből a politikai, erkölcsi, gazdasági csődtömegből kilábalni. Visszatértünk a pártállamhoz, amelyet a korábbinál egy sokkal, de sokkal gátlástalanabb állampárt ural, amelynek alapja pár csirkefogó hajdani kollégiumi véd és dacszövetsége. Azt azonban nem mondhatjuk, hogy ez a klikk olyan lenne, mint mondjuk a Holt Költők Társasága. Hiányzik ugyanis belőlük a lélek, az empátia, a mások iránti tisztelet és tenni akarás.

Sokan emlékeznek még Orbán kijelentésére, amit akkor tett, amikor elveszítette a 2002-i választásokat. „Ha még egyszer hatalomra jutok tönkre fogom tenni ezt az országot.” Egy beteg elme „őszinte” megnyilvánulása volt ez, akit csupán a saját érdekei mozgatnak, és azokért kész akár az ellenfeleit is elpusztítani, sőt! – akár az egész országot is.

Nincs tehát min csodálkozni, és – tegyük hozzá gyorsan – nincs is mit várni tőle. Teszi a dolgát, végrehajtja a kitűzött programot. Sajnos nagyon sokan nem látják, vagy nem akarják látni, miféle emberbe helyezték, helyezik a bizalmukat, kinek tették a kezébe a saját életüket és szeretteik sorsát. Orbán számára minden a hatalomról, és az ebből fakadó vagyonról és előnyökről szól. Adni, megosztani, a rászorulókat segíteni az elesetteket felemelni nem fér bele a világába. Orbán a mindenek felett imádott foci szabályait követi: győzni, minden áron, az ellenfelet beletaposni akár a betonba is, kicselezni, ha nem megy, felvágni, csípőre vágott kézzel üvölteni a bíróval, üldözni a partjelzőt, dühíteni, lelkesíteni és hergelni a publikumot.

Az eredmény lényegében nem számít: akkor is győz, ha veszít. Minden csak a tálaláson múlik. Hogy közben a világ tájékozottabb, a foci-politikára kevésbé fogékony része rosszabb esetben csak röhög rajta, jobb esetben követeli, hogy zavarják már ki a pályáról – nem zsenírozza.

Azzal kezdtük, hogy Orbánt soha nem ejti zavarba, ha a korábbi „nézeteivel” szembekerül. Úgy fordít a nézetein 180 fokot, hogy a szeme sem rebben. Pont olyan lelkiismeret-furdalás nélkül, rezzenéstelen arccal lett liberálisból újfasiszta, ahogy a családok védelmezőjéből a családok életébe gátlástalanul és lassan már naponta beleavatkozó troll.

2010 óta felnőtt egy generáció, amely a NER agymosó oktatási rendszerének, nemzeti alaptantervének köszönhetően arra lett szánva, hogy konzerválja a vezért és a pártállamot. Arra szavazzon, amit tanítottak neki reggel nyolctól délután négyig, kivonva a gyerekeket a szülői befolyás alól.

Felnőtt egy generáció, amely számára újra durva szitokszóvá vált a „normálistól eltérő” nemi identitás, a zsidó, a liberális, a cigány, a baloldali… Új nevelési cél is meghatározásra került, amely már szinte semmiben nem különbözik a muzulmán fundamentalizmus eszmevilágától. Csatlakoztunk az emberi jogoknak, de még a normális észnek is ellenmondó abortuszellenes állásfoglaláshoz. A miniszterelnök a közpénzekből bőkezűen finanszírozott, egyre szaporodó egyházi óvodák és oktatási intézmények elsődleges feladatává tette felépíteni „azt az erős védelmi vonalat, amely segít megtartani az utánunk jövő nemzedéket is kereszténynek és magyarnak”. Orbán szerint az egyház és állam ebben a két feladatban (is) egymás szövetségesei.

A családoknak ezek szerint viszont ugyanakkor semmi köze ahhoz, hogy a gyerekeket milyen szellemben nevelik! „Arra kaptuk a keresztény szabadságot (…), hogy homo christianusoknak neveljük” a gyermekeket, akiket hitükért, családjukért, nemzetükért és embertársaikért elkötelezett emberekké kell nevelni.

Leginkább persze az Orbán-rendszerhez hű választópolgár kitermelése a cél. A kormányfő a tőle megszokott hadvezéri terminológiát alkalmazva további feladataként határozta meg az eddig elvégzett munka megvédését. Leszögezte, hogy nem lehet kitérni az elől a kérdés elől, hogy mi legyen a gyermekeinkkel, milyen értékek alapján rendezzék be az életüket, hogyan viszonyuljanak családjukhoz, magyarságukhoz, „sőt, a tulajdon nemükhöz is”. Gondolom, ebben is a nagy tapasztalatokkal rendelkező papbácsik segítenek majd eligazodni az ártatlan kisfiúknak és kisleányoknak.

Orbán tegnap közel egy órán keresztül küzdött az Európa-csúcson a gender szó használata ellen egy vitában. Xavier Bettel luxemburgi miniszterelnök jelezte, hogy neki nem tetszik, hogy az EU és az afrikai országok kapcsolatainak fejlesztéséről szóló dokumentumban, ahol azt tárgyalják, hogy mely területeken kell a feleknek együttműködnie, a „férfiak és nők egyenjogúságáról” megfogalmazás szerepel. Bettel szerint pontosabb és szélesebb körű lenne, ha „gender equality”, azaz „nemek közti egyenlőség” szerepelne. Tudvalévő, hogy a gender alatt a tanult (nem biológiai) tulajdonságok, szerepek, viselkedésmódok halmazát értjük, amelyet a társadalom elvár az egyéntől biológiai neme alapján.

Az orbáni propaganda ki akarja törölni a gender fogalmát a magyar társadalom életéből. Megtiltotta (!) a gender-tudományok oktatását a felsőoktatási intézményekben (lásd: CEU), mondván, hogy „beteges” magatartásformákat propagál és igyekszik elfogadtatni egy „egészséges” társadalomban. Mondjuk ez még csak közvetett beavatkozás a családok életébe. Amikor azonban megtiltja, hogy a nemváltoztatáson átesett transzszexuálisok megváltoztassák bejegyzett születési adataikat, az már nyílt terror az emberi szabadságjogok ellen. Ebben a jogi és szellemi terrorban nevelkednek tíz éve a magyar gyerekek. Emberi tragédiák alakulnak a szemünk előtt, egyelőre még többé-kevésbé láthatatlanul. A nagyon keresztény magyar kormányt nem érdeklik Ferenc pápa mély humanizmust sugárzó kinyilatkoztatásai. Mondhatnánk még Jézus Krisztus tanításaira is magasról tesz. Orbánnak szava nincs a családon belüli erőszak áldozatainak védelméről.

Egy jó magyar ember szerinte nyugodtan odavághat az asszonynak, ha nem tudja, hol a helye. A „férfiak és nők egyenjogúsága” fel sem merül a Fidesz jogalkotási preferenciái során. Mi több, a Parlament női képviselői naponta vannak kitéve verbális gúnynak, erőszaknak és zaklatásnak a kormánypárt tagjai részéről. Nem lehet nem észrevenni, hogy a kormány és Orbán Viktor folyamatosan az emberek alsóneműjében matat, a családok legbensőbb, legintimebb magánéletét bomlasztja és pusztítja.

A kormány és a kormányfő gender elleni harca valójában persze nem egyéb, mint a társadalom mesterséges megosztottságának fenttartása és a társadalmi csoportok szembefordításának eszköze. Ellenségkép, amelynek célpontjai tisztességes és becsületes magyar állampolgárok, és ezek családjai.,Ez (is) Orbán eszeveszett gender-ellenes harcának motivációja.

Azt viszont azért tessék jól megjegyezni, hogy a családok életébe, a libsibolsik nem avatkozhatnak bele.