Notre-Dame: Segít ország-világ

(Hírösszefoglalónk) A párizsi tűztragédia hírére külföldről is sorra jelentkeznek a segíteni akarók. Magyarországon elsőként – mint az MTI jelentéséből kitűnik – Szeged ajánlott fel tízezer eurót, azaz hárommillió forintot meghaladó összeget a katedrális újjáépítéséhez. A szocialista irányítású Tisza-parti város egyúttal emlékeztetett arra, hogy a 140 esztendővel ezelőtti, 1879-i pusztító nagy árvíz után a francia főváros is a segítségére sietett (ennek emlékét őrzi a városban a Párizsi körút), majd aláhúzta:

„…Most az európai szolidaritás jegyében Szeged segít Párizsnak”. A város egyben adománygyűjtést is indított: „Aki szeretne hozzájárulni a párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítéséhez, az önkormányzat által alapított Szeged Város Közösségéért Közalapítvány számlájára fizethet be”. A számlaszám: 12067008-00105206-00100009.

Székesfehérvár önkormányzata, csatlakozva Szeged városához ugyancsak tízezer eurót ajánlott föl a párizsi székesegyház újjáépítésére. Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester közösségi oldalán minden olyan önkormányzatot hasonló felajánlásra buzdított, amelynek lehetősége van erre.

Gyűjtést kezdett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) is a tűz által súlyosan megrongált székesegyház újjáépítésére. Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Zsidó Világkongresszus alelnökeként javaslatot tett Ronald S. Laudernek, a kongresszus elnökének arra, hogy a világ zsidósága nyújtson segítséget a helyreállításhoz. A közleményben együttérzését is kifejezte a katolikus közösséggel és a francia nemzettel. Szerinte „nincs olyan hívő ember a világon, akinek ne marna szívébe a pusztulás.”

„Magyarország a lehetőségeihez mérten mindig támogatja a bajba jutott keresztény közösségeket, ezért természetes, hogy a Notre-Dame újjáépítésében is hajlandó részt venni” – mondta a külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak. Szijjártó Péter közölte, az anyagi segítségnyújtás mellett a kormány koordinációs feladatokat is vállalhat, ha magyar szakemberekre volna szükség a párizsi katedrális megmentéséhez.

Az Európai Unió mindegyik tagországának részt kellene venni a tűzvészben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépítésében – szólított fel Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke kedden. „Tudom, hogy Franciaország egyedül is képes a rekonstrukcióra, de itt többről van szó, mint csupán anyagi segítségről. A katedrálisban keletkezett tűz ismételten rávilágított, hogy a szerződéseknél fontosabb és mélyebb kötelékek fűznek össze bennünket. Tisztábban látjuk, hogy mennyit veszíthetünk, és tudjuk, hogy együtt akarjuk megvédeni mindazt, ami Európát alkotja” – jelentette ki Tusk az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén. Antonio Tajani, az EP elnöke pedig felkérte a képviselőket, hogy szolidaritásuk jeleként adakozzanak az újjáépítésre, és arról számolt be, hogy gyűjtőládákat helyeztek ki ebből a célból az ülésterem bejáratánál.

A lengyelek jelentkeznek az államfői hivatalnál, és jelzik, hogy készek adományt adni a párizsi székesegyház felújítására. Andrzej Duda elnök meggyőződése szerint a felújítás „Európa újjáépítésének jelképévé válhat, ennek valódi, történelmi, zsidó–keresztény alapjain”. A lengyel sajtó úgy tudja: a székesegyházban lengyel kegytárgyakat is őriztek, a legrégebbi közülük Jézus Keresztfájának ereklyéje, amelyet a középkortól kezdve a lengyel királyok koronázásakor használtak. Az ereklyét a Kincstárban őrizték, amelyet értesülések szerint a tűzvész nem ért el.

A legjobb orosz restaurátor szakemberek segítségét ajánlotta fel a székesegyház helyreállításához Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak. „A Notre-Dame Franciaország történelmi jelképe, az európai és a világkultúra felbecsülhetetlen kincse, az egyik legfontosabb keresztény szentély. Az ezen az éjjel Párizsban történt tragédia a fájdalom visszhangját keltette az oroszok szívében” – hangzott az üzenet. Az orosz kulturális minisztérium felajánlotta, hogy gyűjtést indít a Notre-Dame restaurálására. A Puskin nevét is viselő moszkvai múzeum igazgatója, Marina Losak a Rosszija 24 hírtelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a székesegyház helyreállítása az egész emberiség számára fontos.