Az elsüllyeszthetetlen Orbán Viktor címmel jelent meg húsvétkor a The New York Timesban Bíró-Nagy Andrásnak, a Policy Solutions budapesti politikai elemző intézet igazgatójának a vendégkommentárja a magyarországi parlamenti választások kimeneteléről.
Bíró-Nagy több más áttekintés szerzőjéhez hasonlóan szintén használja azt a gyakran visszatérő fordulatot, hogy a választás feltételei nem voltak tisztességesek, hogy lejtett a pálya, és a médiaviszonyok sem voltak kiegyenlítettek. A miniszterelnök győzelmének a tényleges okaként azonban részben azt jelöli meg, hogy Orbánnak a megélhetési válság közepette kormányzati osztogatással sikerült megőriznie gazdasági legitimációját, hogy meg tudta erősíteni vidéki pozícióit, valamint hogy megnyerte a narratívák csatáját az ukrajnai háború ügyében – utóbbit azzal, hogy önmagát a béke és a biztonság garantálójaként tüntette fel, és azzal vádolta kihívóját, Márki-Zay Pétert, hogy belerángatná Magyarországot a háborúba.
Orbán közpolitikája és kommunikációja következetesen arról szól, hogy védelmet nyújt – az, hogy ki, illetve mi ellen, az időről időre változik: az elmúlt évtizedben harcolt a migráció, az európai uniós intézmények, Soros György amerikai magyar milliárdos, illetve a nem kormányzati szervezetek, a nyugati liberálisok, valamint a magas rezsiszámlák ellen – írja a Policy Solutions igazgatója. A védelem szó bekerült Orbán családpolitikájának a szótárába, miként azt az egyébként balul elsült gyermekvédelmi népszavazás is jelezte.
Az idei választási kampányban a Fidesz legveszélyesebb ellenfele a megélhetési válság volt Bíró-Nagy szerint. A kormány társadalmi szempontból érzéketlenül kezelte a világjárvány gazdasági következményeit, amit tovább súlyosbított az infláció tavaly megkezdődött szárnyalása. Orbán a kampányban, hónapokkal a választás előtt olyan jóléti intézkedéseket hozott, mint a gyermekes családok adóvisszatérítése, a 13. havi nyugdíj, a minimálbér emelése, a 25 év alattiak adómentessége, valamint az üzemanyag, illetve néhány alapvető élelmiszer árának a befagyasztása. Ezzel kívánta tompítani legalább a választásokig azt az érzést, hogy
a magyar gazdaság borzalmas állapotba került.
Az ellenzéknek – folytatódik a The New York Timesban megjelent vendégkommentár – ahhoz, hogy versenyképes legyen a Fidesszel, két fontos stratégiai feladata volt a 2018-i parlamenti választások nyomán: az egyik, hogy egyesüljön, leküzdje azt a szétaprózódottságot, ami megakadályozta az Orbán elleni korábbi fellépések sikerét, a másik pedig, hogy megerősítse az ellenzék támogatottságát vidéken. Az ugyanis már a 2019-i önkormányzati választások nyomán világos volt, hogy ha az ellenzék nem talál utat a vidéki Magyarországhoz, akkor csak Budapesten és néhány más városban számíthat sikerre.
A Fidesz vidéki győzelme és budapesti veresége azt mutatja, hogy az ország nem csupán mélységesen megosztott politikai értelemben, hanem növekedett is a polarizáltság földrajzi és iskolázottsági szempontból. A Fidesz népszerűsége magas a falvakban, az alacsonyabb műveltségű és az idősebb rétegek körében, viszont nem szerepel jól a városokban, az iskolázottabbak és a fiatalabbak körében – írja Bíró-Nagy András. Kitér arra, hogy ebben komoly szerepet játszik az egyenlőtlen magyar médiakörnyezet is: a Fidesz az olyan demográfiai csoportok körében szerepel a legjobban, amelyeket a legnehezebb elérni az online médiával. A hagyományos médiában Orbán pártja dominál, és ez lehetővé teszi számára a saját üzenetek célba juttatását, az ellentétes nézetek távol tartását.
Ami az ukrajnai háború értelmezését illeti, Orbán a Policy Solutions igazgatója szerint tankönyvbe illő példát mutatott abból, miként lehet megragadni a szavazót a legkellemetlenebb ügyekben is. Az orosz invázió központi kérdéssé tette azt, hogy Magyarország Kelet vagy Nyugat felé hajlik-e, hogy az ország mennyire megbízható tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak. Orbán azonban nem engedte, hogy az ellenzék Kelet és a Nyugat alternatívájának a kérdéseként láttassa a háborút az egész társadalommal. Ehelyett önmagát a béke és a biztonság garantálójaként tüntette fel, és a közmédiában, a kormánypárti médiaintézmények százaiban, illetve hirdetőtáblák ezrein azzal vádolta az ellenzéket, hogy háborúba akarja rángatni az országot. A társadalom biztonság és stabilitás iránti igényére apellálva a miniszterelnök elérte, hogy a választás nem vált „Putyin vagy Európa” népszavazássá.
A The New York Times vendégszerzője úgy ítéli meg, hogy az Orbán-kormányra a választási siker ellenére sem várnak mézeshetek. Hatalmas lyuk tátong a költségvetésen, amit a saját maga által hozott intézkedések okoztak. Kétszámjegyűnek ígérkezik az infláció, miközben a korrupciós és jogállamisági aggályok miatt nem érkezik az európai uniós pénz. A kormány a gazdaság jelentős lassulására számít az ukrajnai háború miatt, és valószínűleg a közfelfogásban is tükröződni fog, ha megszüntetik az árstop-intézkedéseket.
Az új Orbán-kormánynak – írja Bíró-Nagy András – foglalkoznia kell Magyarországnak a világban elfoglalt helyével is. A keleti nyitás politikája kudarcnak bizonyult, a legfontosabb szövetségessel, Lengyelországgal való viszony megromlása pedig azt mutatja, hogy változtatni kell az Oroszországhoz való hozzáálláson. A jelek szerint a magyar kormány hírneve súlyos károkat szenvedett annak nyomán, ahogyan megközelítette az ukrajnai háború kérdését.
Mindent egybevetve, a gazdaság állapota és a külpolitika miatt a nagy választási győzelem ellenére is nehéz időszak vár az Otrbán-kormányra – zárul a Policy Solutions igazgatójának a cikke a The New York Timesban.
(helyben.hu) Franciaország, egész Európa számára is végzetes lenne Le Pen esetleges győzelme. Mostanáig négyszer annyi ukrán menekült érkezett az unió területére, mint amennyi a 2015-i migránsválság idején jött, ám bebizonyosodott, hogy kellő jóindulat esetén még egy ekkora tömeg ellátása sem gond.
Libération A hidegrázás kerülgeti az európai partnerek többségét, ha belegondolnak, hogy mit akar a külpolitikában csinálni Le Pen, ha ő nyer vasárnap Macron ellen az elnökválasztás 2. fordulójába. Hangsúlyozza ugyan, hogy esze ágában sincs kiléptetni az országot az EU-ból, ám győzelme esetén nagy lenne a veszélye annak, hogy vezetésével a franciák az illiberális rezsimekhez csapódnának. Aminek persze Moszkva és Peking (hát még az „orbáni birodalom”!) szerfölött mód örülnie, hiszen az ő céljuk, hogy szétessen az unió és visszaszoruljon a multilaterális diplomácia, ideérve a NATO-t és az ENSZ-t is.
Amit Le Pen, a Nemzeti Tömörülés elnök asszonya a külpolitikában szorgalmaz, az visszatérés lenne a nemzetállam 19. századi fogalmához, tehát alapvetően reakciós. Viszont meggyengítené az együttműködést Európában, valamint az Atlanti-óceán két partja között is. Le Pen tudva tudja persze, hogy amit elképzelt, azt nem lehet megcsinálni, mert módosítani kellene hozzá az EU alapszerződéseit, az meg csak egyhangú döntéssel lehetséges.
Ám azt is felmérte, hogy kényszeríteni nem lehet a szabályok megtartására, ezért a többi közt abban gondolkodik, hogy felmondja Schengent, kihirdeti az alaptörvényben a nemzeti jog primátusát és egyoldalúan csökkenti a francia tagsági hozzájárulás összegét. A következmény az lenne, hogy megbénul és szétesik az unió. Ám az egységes piac, illetve az Európai Központi Bank hamar visszavágna, mivel fenntarthatatlanná válnék a francia adósság. Azaz végzetes lenne, ha Le Pen megverné Macront vasárnap.
The Wall Street Journal A lap kiküldött tudósítója csak segíteni akarással találkozott a menekültek iránt az Ukrajnával határos országokban. Ez meglepte, mert immár 5 millióan kényszerültek elhagyni hazájukat; 7 évvel ezelőtt 1,3 millió közel- és közép-keleti migráns felbukkanása hatalmas politikai válságot okozott.
Ám ez esetben nem kell attól tartani, hogy kelet felől terroristák vagy iszlám radikálisok szivárognak be. Az érkezők nagy többsége nő és gyerek, illetve idős ember, nem pedig fiatal férfi. A közvélemény tudja, hogy az apák otthon maradtak harcolni, tehát a katonák hozzátartozóin kell segíteni. Ráadásul egyértelmű, hogy az oroszok lerohanták Ukrajnát. Akik távoztak, általában valamelyik szomszédos államban azonnal menedéket is kértek. De ha vége a háborúnak, akkor nagy többségük haza akar menni a családjához. És van még egy tényező: az ukránok nemcsak a saját függetlenségükért, hanem Európáért is küzdenek, és egyértelmű: ha Putyin valóra tudná váltani a tervét, akkor folytatódnék a harc és jönnének a menekültek – nem csupán ukránok.
Süddeutsche Zeitung Oroszország nagyjából tavaly augusztus óta módszeresen igyekezett ráhangolni az európai közvéleményt a háborúra. Erre a következtetésre jutott a Bizottság mellett működő munkacsoport, ami a fake news-okat igyekszik nyomon követni. Eszerint Moszkva jó ezermillió eurót költött ilyen célokra, egész elektronikus (ro)bot-hadsereg dolgozik a propagandagépezet részeként. A cél az volt, hogy álhírek gerjesztésével nyugtalanságot keltsenek a Nyugaton.
A kampány januártól kapcsolt rá, akkor már minden idevágó üzenetben jóformán visszaköszönt, hogy Ukrajnát meg kell tisztítani a náciktól.
A prímet az állami Russia Today és Szputnyik vitte, de miután Európa jobbik felén idővel mindkettőt lekapcsolták, a fő információs forrás az orosz nagykövetségek honlapja, illetve a Kreml site-ja lett.
Viszont szakértők szerint az oroszok sehol sincsenek ahhoz a veszélyhez képest, amit Kína testesít meg a félretájékoztató hadviselésben.
Independent Orbán Viktor és Putyin közös ideológiai alapjai nyilvánulnak meg, amikor mind a két politikus kasztrálni igyekszik a feminista mozgalmat – hangsúlyozza Rutai Lili magyar újságíró és aki társalapítóként létrehozta a Vénusz Projekt podcastot. A vendégkommentárban úgy ítéli meg, hogy újabb mandátuma idején a miniszterelnök kitart az intézményesített nőgyűlölet mellett. Ennek egyik jele, hogy nők csupán mutatóban vannak kormányában.
Nem változtat ezen az sem, hogy Novák Katalin személyében rövidesen női elnöke lesz az országnak, de róla tudni érdemes, hogy szerinte nem kellene egy szintre kellene hozni a két nem fizetését, viszont úgy véli, hogy az asszonyoknak a konyhában, a tűzhely mellett a helyük. Ugyanakkor a Fidesz pártolja a nőket, ha azok magyarok, fehérek, heteroszexuálisok és jó sok gyereket szülnek. Az sem baj, ha van hivatásuk, de annál fontosabb a család.
A cikk hivatkozik a feminista teológusra, Perintfalvy Ritára, aki azt tanácsolja, hogy valahogy át kell vészelni a most kezdődő négy évet, mert előbb-utóbbi minden diktátort utoléri a végzete.