Orbán jóval többet költ a futballra, mint az oktatásra – számára a Rákosi-korszak a példa

Fauszti alkut kötött az Európai Unió a maga kedvenc autokratáival, de nem most, hanem már évekkel ezelőtt, amikor folyamatosan elnézte, hogy Orbán és az egyre autoriterebb módon járatja le a közös játékszabályokat.

Az EU már akkor eladta nekik a lelkét, jóllehet hiába állítja az ellenkezőjét, volna módja a demokratikus visszacsúszás megakadályozására – fejti ki a Foreign Policy-ban R. Daniel Kelemen, a tengerentúli Rutgers Egyetem politológia-professzora. A magyar származású szakember szerint meg lehetne regulázni a magyar és a lengyel kormányt is, mert semmi sem akadályozza már most sem, pl. hogy a Bizottság leállítsa a pénzek folyósítását a szerkezeti alapokból.

Fordulhatnaazután az Európai Bírósághoz a közös normákat tartalmazó 2-es cikkely alapján, de erre Brüsszel csupán a lengyelek esetében volt hajlandó. (Magyarország ellen az EP kezdeményezte az eljárást – a szerk. megj.) Továbbá lenne lehetőség vizsgálatot indítani a versenyszabályok megszegése miatt is, lásd a magyar sajtópiacot, de évek óta itt sem történik semmi.

Ily módon a brüsszeli csúcson az egész paláver arra volt jó, hogy elvonja figyelmet a tehetetlenkedésről. A kifogás ezúttal is az volt, hogy hiányoznak a megfelelő eszközök. Nem véletlen, hogy amint hazatért Orbán a tanácskozásról, emberei azonnal nekirontottak az Indexnek. Az újjáépítési csomag ugyanis megnyugtatta a tekintélyelvű kormányokat, mármint hogy nem kell aggódniuk, a pénzek érkeznek hozzájuk a jövőben is, továbbra maradhatnak az EU-ban az autoriter hibrid rendszerek. Bármilyen harciasan nyilatkozott is a csúcs előtt a francia elnök és a holland kormányfő.  

Persze, szorult helyzetben volt a Tanács, mert Magyar- és Lengyelország keresztbe feküdt volna, ha olyan indítvány kerül az asztalra, amely szerint be kell fagyasztani a szubvenciókat. A válság súlyos gazdasági gondjaival küszködő déli államokat haladéktalanul meg kell segíteni, Brüsszelben meg kellett akadályozni az észak–déli ellentétek kiéleződését. Ily módon a végén lett ugyan egy felvizezett utalás a jogállami klauzula bevezetésére, de majd kiderül, hogy az mennyit ér a későbbiekben.

Még mindig a Foreign Policy: a magyar kormányfő a járvány ürügyén igyekszik megnyirbálni a nem fideszes irányítás alatt álló városok anyagi eszközeit, miután itt az ellenzék egyik legutolsó védvonaláról van szó. Forrásokat vont el, Gödön pedig különleges gazdasági övezetbe vitte be a Samsung helyi gyárát, hogy ily’ módon akadályozza az ottani polgármestert alapvető feladatai elvégzésében.

Karácsony Gergely azt mondja, ezek a lépések egyértelműen politikai célokat szolgálnak az ellenzék lejáratására. Így Budapesten már beruházásokat kell lemondani, de a továbbiakban veszélybe kerülhet az alapvető teendők ellátása is. Pardavi Márta a Helsinki Bizottságtól úgy véli, ezek után a főpolgármester nehezen tudja bizonyítani a rátermettségét, hiszen kiveszik a pénzt a kezéből.

Orbán az eltelt évtizedben óriási hatalmat vont össze a saját kezébe, hogy valóra váltsa tervét, az illiberális demokráciát. Démonizálta a menekülteket, megkaparintotta a sajtó ellenőrzését, lásd az Indexet és a Fidesz javára módosította a választási törvényeket. Kovács Zoltán azonban teljesen alaptalannak nevezi a vádakat. Szerinte szó sincs arról, hogy büntetnék az ellenzéki önkormányzatokat.

Ezzel szemben Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely elöljárója úgy ítéli meg, hogy igenis igyekeznek lehetetlen helyzetbe hozni a másik oldalt, ideértve, hogy még a járvány tényleges helyzetéről sem kaptak érdemi tájékoztatást. Jóformán vakon kellett döntéseket hozniuk a többi közt a piacok újra megnyitásáról. A város kénytelen volt a kormánynak átengedni az éves bevétel 7–8%-át. Elbocsátások voltak a közigazgatásban, beruházásokat vettek le a napirendről.

Ellenzéki polgármesterek szerint a folyamatnak még egyáltalán nincs vége. Egyetért ezzel Csáky Zselyke, a Freedom House nevű nemzetközi jogvédő szervezet munkatársa, aki szerint az emberek hajlamosak átsiklani ezeken a fejleményeken, noha azok álnokabbak és veszedelmesebbek a többi, hasonló praktikánál.

Orbán azon van, hogy újra nagyhatalommá tegye Magyarországot a futballban és a sportban, de nem csak ott – olvasható az osztrák Die Presseben. Épp ezért milliókat költ stadionokra, olyannyira, hogy tavaly a GDP 4,6%-a ment el oktatásra, viszont 5% a labdarúgás fejlesztésére. Vissza akarja hozni az 1950-es évek nagy sikereit, amikor a Puskás vezette válogatott legyőzhetetlennek számított. Azzal érvel, hogy amíg nem tekintjük stratégiai ágazatnak a sportot, addig a magyarok országa nem lehet sikeres. Épp ezért nem riad vissza semmilyen költségtől. 10 év alatt majdnem kétezermillió eurót invesztált a fociba.

Számtalan stadiont építettek, illetve korszerűsítettek. Részben a központi büdzséből, részben tao-ból, de az szintén közpénz. Ám miután még a Fradi sem igen tudja megtölteni a 30 ezres stadiont, a miniszterelnök sem vitatja, hogy ezek a létesítmények túldimenzionáltak. Amúgy a politikus jó 20 éve egyetlen BL- vagy világbajnoki döntőről sem hiányzott. A futball megszállottja.

A sportot a hatalom puha eszközeként használja, vagy ahogy egy angol szakkönyv írta: az része a nacionalista produkciónak. A bírálók szerint ugyanakkor a stadionok modernizálása a konjunktúrát hivatott fellendíteni. Aratnak az építőipari cégek és a cementgyárak, amelyek bizonyosan a legjobb kapcsolatokat ápolják a Fidesszel. Hogy 12 millió euróból Felcsúton is épült egy ilyen létesítmény – Orbán dácsájától mindössze kőhajításnyira – az felveti az urambátyám-rendszer vádját. A parkolóban külön helyet tartanak fenn az oligarcháknak. De nem csupán az ellenzék gyanítja, hogy az ilyesfajta beruházásokkal a párt támogatóinak kedveznek. Azaz a sport csupán eszköz a cél elérésére.

Az Index bukásával Magyarország első számú hírportálja áldozatul esett az orbáni rendszernek – állapítja meg a német Der Tagesspiegel. A jobboldal magyar populistái cseppet sem törődnek a sajtószabadsággal és az EU sem tesz semmit a megőrzéséért. Abban, hogy ilyen helyzet alakult ki, német cégek is ludasak. Az Index elfogulatlan információforrásnak számított, sok fideszes választó is onnan tájékozódott. Amúgy naponta egymillióan olvasták. Az utóbbi évtizedben ezért tudott fennmaradni, a hatalom politikai és gazdasági nyomása ellenére is.

Elvileg léteznek még független orgánumok, nem zárnak be újságírókat, nincs nyílt cenzúra. Csak éppen szinte lehetetlen szabadon tudósítani. Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző főnöke úgy igyekszik megértetni a helyzetet a német olvasókkal, hogy azt mondja: ez pont olyan, mintha Németországban a szélsőjobbos AfD sajtópolitikája valósulna meg. Vagy a Trump-féle populistáké. A hatalom igencsak hatékonyan szól bele a szakma ügyeibe. Újságokat, tévéket, rádiókat adnak-vesznek, új ügyvezetőket neveznek ki, akik azután bezárják a boltot, vagy csak a hivatalos propaganda terjesztését engedélyezik. A megyei sajtó három év óta kormány közeli kezekben van.

Az állam a hirdetési piac legnagyobb szereplőjévé lépett elő. Polyák szerint a központi reklámok 80%-a „közeli” szerkesztőségeknek jut, a piac iszonyúan eltorzult. Független újságírók ugyanakkor nem kapnak tájékoztatást a Fidesztől, nem mozoghatnak szabadon a parlamentben. A szakértő hozzáteszi, hogy bármennyire kicsi is, Magyarország időközben megfertőzte Lengyel-, Csehországot, Szlovéniát, Szerbiát és Észak-Macedóniát is. Ott is alkalmazzák Orbán módszereit, és ezt az EU tűri. Közben pedig a kormánypárt képviselői ott ülnek az Európai Néppártban a német uniópártok politikusaival együtt. 

De mit tud tenni ezután a még megmaradt néhány önálló szerkesztőség, amikor az európai intézmények a fülük botját sem mozgatják?  

(A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.)