Még mindig az a kép van előttem, ahogy Orbán Viktor egymaga üldögél egy asztalnál, a Comói-tó mellett rendezett EU-s gazdasági találkozón.
Botrányos felszólalása után senki sem szól hozzá, miközben az EU-s kormányfők kisebb-nagyobb táraságokba verődve társalognak, eszmét cserélnek.
Mit csinál ez az ember ilyenkor? Elmond egy botrányos, békeprogramnak álcázott hűségbeszédet az orosz elnököt és az orosz agressziót mosdatandó, leugatja a rendezvény moderátorát, aki finoman figyelmeztetni merészelte, hogy eltért a konferencia tárgyától, utána ott marad egymaga, akitől szinte undorodva távol tartja magát a szövetségünket képviselő összes politikus.
Vajon Orbánt érdekelte-e valaha, egyetlen lépése, döntése előtt, közben és után, hogy minek mi lesz a valódi következménye? Már azon túl, hogy minden döntése előtt, közben és után csak arra figyelt, hogy ő legyen a helyzet ura.
Bozóky András, a CEU professzora írta egyik esszéjében, hogy Orbán egyik legfontosabb fegyvere a hatalom megtartásában, hogy a maga keltette káosz megoldójaként lép fel, s ezzel hülyíti el – ma már szerencsere fogyatkozó – választói közönségét. Amikor viszont a bajt nem ő kavarja, tehát valóságos válság érkezik, ott sem érdekli más, csak az, hogy hatalma megerősítése szempontból ő jól szerepeljen, jól jöjjön ki. Mondom: bármi áron.
(Orbán magányossága: a jobb oldali kép forrása: The Guardian.)
Emlékezzenek csak a covid-járvány betörésére! Az első időkben az egész fideszes apparátus azt igyekezett elhinteni, hogy ez csak műbalhé, megint a Nyugat hisztizik. Mivel a járvány nem Orbán agyszüleménye volt, azon dolgoztak, ne is tűnjék föl valóságos problémának. A covid-vírust ez persze egyáltalán nem érdekelte, jött, tarolt. És akkor Orbán, csak azért, hogy győztesnek látszódjék, behozatta a nem bizonyított hatású, kínai vakcinát, s éppen azt az idős korosztályt olttatta be, amelyikre viszont maga a gyártó ajánlása mondta ki: idősekre hatástalan. Majd behozatott ezerszámra lélegeztetőgépeket, amik alkalmatlanok a kórházi faladatra, s ma is ott porosodnak valamely raktárban. Nem az érdekelte, hogy mi lehet az emberek megvédésének legbiztosabb módja, hanem az, hogy ő jó szerepben, megmentőként tűnjön fel. Csakhogy Magyarországon éppen emiatt lakosságarányosan számolva az egyik legmagasabb volt a halálozási arány.
Most ott ült a Comói-tó partján, elvágva maga és az ország alatt az szinte utolsó EU-s ágakat is, aztán hazarepült. Vajon most milyen, újabb, csak az ő, saját hatalmát szolgáló döntésen töprenghet? Mert hagyják, s régi, a kommunista eszméket kergető káderekhez hasonlóan, kiszolgálják.
Vajon az olaszországi magánya nem előképe-e annak, hogy itthon is így végzi majd?