Magyarország és Bulgária volt az a két, utolsó ország a NATO-ban és az EU-ban, amelyik nem küldött katonai segítséget Ukrajnának – elemzik a legfrissebb fejleményeket az OWP, a Világbékért Szervezet honlapján. A helyzet azonban változott, miután a bolgár parlament 175–49 arányban mégis megszavazta a támogatást.
Mára két dolog derült ki: a szófiai parlament igencsak megosztott a kérdésben, hisz’ az oroszpárti lobbi ott is erős. A bolgár elnök és a védelmi miniszter is ellenezte az indítványt, s ugyanazt fogalmazta meg, mint Orbán Viktor: „ez belesodorja az országot a háborúba”. Végül az oroszlobbi is áldását adta, mert úgy látta, ezzel lehetőség nyílik a bolgár fegyverarzenál modernizálására, és a bolgár vezetés most adományok fejében modern NATO-fegyverekre pályázik.
Ám az is kiderült, hogy mindeközben Bulgária mégiscsak az egyik legnagyobb fegyverszállítója volt Ukrajnának, több mint 1000 millió dollár értékben küldött fegyvereket Lengyelországon keresztül, méghozzá a gazdasági miniszter aláírásával, bár ezt a miniszter hivatalosan mindig igyekezett tagadni. Ahogy az ország is általában a nemzetközi fórumokon.
A parlamenti döntés óta – írja a szerző – semmi akadálya a további fegyverszállításoknak, s nagy előnye a megszavazott rendelkezésnek, hogy innentől kezdve minden átláthatóan zajlik Bulgáriában.
Hol tart ebben az ügyben Magyarország? A választ a Politico adja meg, amikor a német külügyminisztert idézi: Annalena Baerbock figyelmeztette a magyar kormányt, hogy nem lenne szabad pókerjátszmát űznie, amikor Orbán igyekszik megint megakadályozni a közös uniós döntést az Ukrajnának szánt 18 000 millió eurós hitelfelvételről. Így akar Budapest ismét nyomást gyakorolni Brüsszelre az uniós támogatások megszerzése végett. Baerbock így fogalmazott a Politico kérdésére: nem lehet emberéletekkel játszani egy olyan helyzetben, amikor az oroszok Ukrajna infrastruktúrájának 40%-át semmisítették meg, s itt a tél. A cikk azt állítja, hogy egyre több uniós diplomata véleménye az, hogy Orbán kormánya megint zsarolni próbálja a brüsszeli döntéshozókat. A helyzetet élezi, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter azt állítja, hogy bár a kormány segíteni akar Ukrajnának, viszont kerek-perec kijelentette, hogy hitelt ezért felvenni nem fognak. Vasárnap Szijjártó Péter is reagált, erre az állami rádióban, illetve Facebookján: szerinte nem a közös európai eladósodás a közös európai jövő. Az európai jövő nem a nagy adóssághegyek felé van. Emellett azt is állította, hogy ugyanúgy segítik Ukrajnát, mint eddig, kétoldalú alapon.
A teljesség kedvéért idézem egy mondat erejéig Guy Verhofstadt uniós parlamenti képviselőt, volt belga miniszterelnököt is, aki twitter-bejegyzésében megkockáztatta azt a kijelentést, „Talán jobban járnánk, hogy Orbán az Unión kívül, Zelenszkij viszont Európán belül lenne”.
Az orosz nyelvű ukrán lap, az Unian Toroczkai vízióját szedi ízekre a közös lengyel–magyar határról, amire az ukrán külügyminisztérium szóvivője felszólította magyar kormányt, hogy ezt tisztázza a Mi Hazánk politikusával. Sem a politikus, sem a magyar kormány egyelőre nem reagált az ügyre, mindenesetre a cikk Orbánt rasszistának, xenofóbnak nevezi. Ezen túlmenően az elnöki tanácsadó, Mihail Podolják trójai falónak, aki az uniót belülről akarja szétverni. Sőt egy 2014-i orosz levélről is értesülünk, amit az orosz képviselőház küldött a lengyel külügyminisztériumnak azzal az elképzeléssel, hogy Ukrajnát fel kellene osztani Magyarország, Lengyelország és Románia között.
Ezenkívül a lap Orbánról megjegyzi, hogy az oroszok háborús propagandáját nyomja, nem véletlenül tartja az ukránok 41%-a ellenséges országnak Magyarországot a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint.
Az orosz sajtó a hétvégén Orbán és Erdogan találkozójával volt tele, így a RuNews 24 is részletesen beszámolt arról, hogy a két politikus tárgyalóasztalhoz akarja ültetni Ukrajna és Oroszoroszág vezetőit, tűzszünetet és meglepő módon békét követelve. A Pravda emellett Orbánt külön idézi, aki kijelentette a Türk Államok Szervezetének tanácskozásán, hogy az európai országok egyre jobban és jobban belesodródnak a háborúba, aminek véget kell vetni. A cikk megjegyzi, hogy Magyarország nem hagyja jóvá az Ukrajnának szánt 18 000 millió eurós hitelfelvételt.
A Kommerszant kitér arra az ugyancsak Orbán-kijelentésre is, ami szerint nincs tisztában a realitásokkal az, aki nem veszi észre, hogy az orosz–ukrán konfliktust Oroszországnak és az Egyesült Államoknak kell egymás közt lerendeznie. Zelenszkij ukrán elnök egyébként már nem zárkózik el kategorikusan a tárgyalásoktól, de október végén világossá tette: Putyinnal nem, ám az utódával hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.
A magyarok „csak” megverik, a románok kizsebelik a határsértőket
(A sajtószemle forrása: www.muosz.hu) A magyar határrendészek csak megverik az illegális határsértőket, de román kollégáik még a pénzüket is elveszik. Erre panaszkodtak kárvallottak az osztrák Der Standard újságírójának, aki a magyar–szerb–román határháromszögben keresett fel olyanokat, akik hihetetlen nyomorban várnak a jó szerencséjükre.
Sokan már évek óta vesztegelnek, javarészt Afganisztánból és Szíriából. Egy ideig Törökországban időztek, majd onnan jutottak át a szerb Majdan falu közelébe, ahonnan megpróbálnak bejutni az EU területére.
(Mivel a bécsi Kurier is ugyanonnan közölt riportot, minden bizonnyal szervezett sajtóútról van szó – a szerk. megj.)
Több migráns is megsebesült a sípcsontján, mert a magyar határőrök oda céloztak a gumibottal, amikor az érintettek megpróbáltak alumíniumlétra segítségével átmászni a szögesdróton. Román kollégáik is alkalmazzák a módszert a sötétben elrejtőző emberek ellen. Közben újabb és újabb csoportok érkeznek és a legtöbbjüknek sikerül belépniük Magyarországra, ahonnan azután Ausztriába mennek tovább.
Addig is gyakran félig összeomlott házakban húzzák meg magukat, amik tele vannak élősködőkkel. Fagyoskodnak, nincs vécé és mosakodási lehetőség. Akik ezek után átjutnak, azok igencsak megbecsülik.
Ugyanakkor a magyar politika időközben annyira barbár lett, hogy a Frontex tavaly januárban kivonult a térségből, amire még nem volt példa egyetlen másik uniós tagállam esetében sem. Így azonban nincs senki, aki pártatlanként figyelné, mit művelnek a magyar szervek a határon. Az Orbán-kormány amúgy veszélyes bűnözőknek állítja be a menekülteket. A múlt hónap közepén a miniszterelnök az orosz agresszorokhoz hasonlította a kétségbeesett menedékkérőket.
A világ elfelejtette a „borok királyát”, és most a tokajira nagy küzdelem vár, hogy visszataláljon a nemzetközi piacra – mutat rá helyszíni tudósításában a Neue Zürcher Zeitung közép-európai tudósítója, aki Bécsből kereste fel a Tokaji-hegyvidéket. Arra jutott, hogy a háborúk, a szocializmus hatásai és a gazdasági válságok tönkretették az ország egykor 4. legnagyobb borexportőrjét. A kormány sok pénzt áldoz a világ kulturális örökségének számító területbe, de az eredmény vegyes.
Egykor 500 ezer hektár volt a termőterület, ebből mára 62 ezer maradt. Különösen súlyos következményekkel járt az erővel végrehajtott téeszesítés, valamint az, hogy az előző rendszerben nem a minőség, hanem a mennyiség volt a fontos. Így a tokajiból olcsó tömegáru lett.
De főleg az édes bor mára megtalálta a helyét az igényes vendéglátásban, öt éve sorra hozza haza a díjakat a nemzetközi versenyekről. Sokat segítenek az uniós források. A hatalom azonban protekcionista intézkedésekkel meggátolta, hogy külföldi befektetők letarolják a kistermelőket. A korszerű üzemeket ma sokszor Orbán-közeli üzletemberek tartják kézben. A többiekre inkább az a jellemző, hogy viszonylag kevés bort állítanak elő, egyszerű eszközökkel, szerény haszon mellett.
Az egyik érdekelt gazda, a történész Ungváry Krisztián szerint Tokaj, sajnos, nem sikertörténet, és az állami támogatások nem megfelelőképpen hasznosulnak. Ráadásul csak a pénz nem oldja meg a szerkezeti gondokat. Pl. a helybélieknek majdnem harmada az utóbbi 30 évben máshová költözött, ennélfogva nincs elég munkaerő.
Bloomberg A baloldali jelölt győzelme megkönnyíti a szlovén kormány számára, hogy megszabaduljon elődje politikai örökségétől, miután Janez Jansa ellen az a vád, hogy aláásta a demokráciát. Azaz: megosztotta az országot, támadta az ellenzéket és a sajtót, valamint meggyengítette az állami intézmények, így a bíróságok, a rendőrség és a közmédia függetlenségét.
Pártja Anze Logar volt külügyminisztert indította most, de ő csak 46%-ig jutott a 2. fordulóban, pedig próbált nagyon elhatárolódni Jansától, aki szoros kapcsolatokat ápolt Orbán Viktorral, és igen jó véleményt alakított ki Donald Trumpról.
A befutó Nataša Pirc Musar (*1968) lett, így nem tört meg a hagyomány, hogy Szlovénia élén a rendszerváltás óta baloldali politikus áll. Ám ez az első eset, hogy a tisztséget egy nő tölti be. A nyertes, aki ügyvédként a nemi kisebbségek jogainak védelmében lépett fel, azt ígéri, hogy megvédi a demokráciát és az emberi jogokat.
A verseny beleilleszkedett abba a küzdelembe, ami Európában zajlik az EU-barát erők, illetve olyan pártok között, amelyek megkérdőjelezik a közösség liberális, multikulturális értékeit. Musar egyébként egy rágalmazási perben képviselte a szlovén születésű Melani Trumpot. A jogvita azzal végződött, hogy az érintett bulvárlap meg nem nevezett összeget fizetett a sértett félnek.
Financial Times Timothy Garton Ash is óv attól, hogy a középjobbos politikusok átvegyék a szélsőségesek nyelvezetét és viselkedését, mert különben lopakodva polgárjogot nyerhet a szélsőjobb. Az Oxfordi Egyetem történész professzora szerint a legnagyobb hatalom az, ha egy párt meg tudja győzni az embereket, hogy amit csinál, az teljesen normális. Ha ezt el tudja érni, már nyert ügye van. Ezt látjuk jelenleg, amikor sok érett demokráciában bevett jelenséggé vált a liberális ellenes radikalizmus.
Ám folyamatosan rá kell mutatni, hogy ez az irányzat semmiképpen sem felel meg a bejáratott értékeknek. Maga a normalizálódás folyamata egyébként Csehország 1968-i orosz lerohanása után terjedt el, a megszállók így akarták rávenni Európát, hogy az fogadja el az invázió tényét.
A liberális demokrácia hosszú éveken át érvényesült, de most támadás alá került. Amerikában Trump híveként több száz megválasztott republikánus képviselő osztja a volt elnök hazugságát az elcsalt választásról, és ebben a párt sokmillió szavazója egyetért velük. A trumpizmus a mai valóság része lett a tengerentúlon. A franciáknál a szélsőjobbos Marine Le Pen megdöbbentő módon 41%-ot szerzett választáson, de pártja is hasonlóan jól szerepelt.
Az olaszoknál sokatmondó, hogy a posztfasiszta Giorgia Meloni alatt Silvio Berlusconi számít a hármas koalíció legmérsékeltebb vezetőjének. Szóval nem könnyű harcolni az ilyen, fű alatt zajló normalizálódás ellen. Mert ha a szélsőjobb jelentős parlamenti képviselethez jut, akkor erős a kísértés a középjobb számára, hogy szövetségre lépjen a szélsőséggel, vagy élvezze annak külső támogatását, ahogy az a svédeknél történt. Ily módon a demokrácia működése segíthet aláásni a liberális normákat.
Épp ezért fontos, hogy a jobboldali fő áramlat politikusai ne domesztikálják a radikálisokat azáltal, hogy átveszik, illetve eltűrik azok nyelvét. Ellenszerként nagyon fontos az, amit jó néhány amerikai vezető kijelentett az újabb és újabb iskolai lövöldözések után: Ezek nem mi vagyunk. Merthogy ez erős elvi nyilatkozat, ugyanakkor érzelmileg alkalmas arra, hogy az embereket ráébressze a jobbik énükre. Ebből következik, hogy a „normális” azt jelenti: a liberális demokráciáért vívott küzdelem egyben azért folyik, hogy ki határozza meg, mi a normális.
A The Guardian-ben megjelent vendégkommentár szerint Lengyelország csak nyerne, ha Oroszország vereséget szenved Ukrajnában, de az nem biztos, hogy a nyugati demokráciák örülnének, ha ezzel párhuzamosan a kontinens középpontja felé tolódnék el Európa súlypontja. A két szerző, Anna Gromada, a varsói Kalecki Alapítvány nevű agytröszt alapítója és Krzysztof Zeniuk közgazdász úgy látja, hogy Varsó és a balti köztársaságok szempontjából a kérdés egyszerű, mert ha Moszkva húzza a rövidebbet, azzal évszázados félelmek oldódnának.
Egyúttal megszűnnék a régió perifériajellege és a térség ellensúlyt képezne a nagy nyugati tagokkal szemben. Ehhez persze az kell, hogy Amerika besegítsen, de neki érdeke, hogy Kelet-Európa megerősödjék, ezért már most önti a pénzt Lengyelországba és Ukrajnába. Cserébe azt várja el, hogy nőjön a befolyása, illetve Varsó és Kijev foglaljon egyértelműen állást Kína ellen. Ezt az árat a nyugat-európai szövetségesek nem hajlandóak megfizetni, de a jelek szerint a keletiek igen.
Berlin és Párizs mostanáig az orosz energiára, a kínai piacra, valamint az amerikai biztonságra épített, de az első pillér már kidőlt, és lehet, hogy a második feláldozásával kell megfizetni a harmadikat. De egyik ország sem szeretne angolszász fölényt a kontinensen. Ezzel szemben nagyon is egybevágnak az USA és a keleti partnerek érdekei, bár lehet, hogy itt még lesznek ellentétek. Washington nem szeretné ugyanis, ha megismétlődnék a Szovjetunió összeomlása után kialakult zűrzavar és igyekszik elkerülni a nukleáris kockázatot.
Azonkívül az Egyesült Államok még nem adta fel a reményt, hogy a Nyugat oldalára tudja állítani az oroszokat, vagyis felhasználhatja őket Kína ellen. A hozzáállás azonban keleten rémületet kelt, mert ránézésre pl. Navalnij teljesen elfogadható lenne Putyin utódjaként, de ő is ragaszkodik Moszkva nagyhatalmi szerepéhez.
A legnépszerűbb német lap, a Süddeutsche Zeitung elemzése úgy ítéli meg, hogy a végét járja Amerikában a Republikánus Párt. Trump bevitte a végzetes csapást a konzervatívoknak, de kérdés, hogy mikor vág vissza a megsebzett párt. Mindenesetre átalakul a politikai térkép, bár ritkán fordul elő, hogy egy választás jelentősége ekkora késéssel mutatkozik meg. Mindenesetre már látszik, hogy súlyos válságában az ország levedli az eddigi szerkezetet.
A megújulás két területen különösen időszerű: újra ki kell találni a jobboldaliságot, és demográfiai eltolódás megy végbe a társadalomban, ami azt is kénytelen elfogadni, hogy vége a fehér többségnek, miután kimúlt a trumpizmus. Hogy a demokraták szerezték meg a szenátusi helyet a konzervatív Nevadában, az jól mutatja, milyen mértékben szenvedtek vereséget a republikánusok, illetve Trump szekértolói.
A jobboldali tábor annyira megosztott, hogy nagy belső viharok várhatók, ugyanakkor a párt a következő években előreláthatólag sok vizet nem fog zavarni. Igazából a tömörülés már nem is létezik, nincs semmiféle egység, megindult a felbomlás.
Az elemzések azonban azt támasztják alá, hogy az agónia már jó régen megkezdődött. A jelöltállítást a Trump-tábor és a többi republikánus harca határozta meg. Elmaradt az összefogás és ezzel a jobboldal saját magát semlegesítette. Viszont már látszik, hogy az ellenzék nem szeretne egyetlen ember szolgálója lenni, ezért Trumpnak mennie kell.
Így persze eldől az is, hogy többé nincs esélye a többség megszerzésére egy radikális führer-mozgalomnak. A nosztalgikus Amerika-kép, a fehér többségi társadalom gondolata Mar-a-Lagóba szorul vissza. Trump azonban nem olyan, aki be szokta vallani, ha felsül és inkább bölcsen visszavonul. Ennélfogva holnap várhatóan bejelenti, hogy rajthoz áll az elnöki posztért. Ezzel megkezdődik a republikánusok önfelszámolásának utolsó szakasza.
Minél gyorsabban véget ér, annál nagyobb az esély, hogy megújul Amerika, ami persze részben nagyon is konzervatív. Most a forradalom időszaka jön a republikánusoknál.
Frankfurter Allgemeine Zeitung A demokrácia megerősödését hozták az amerikai időközi választások. Biden szemszögéből az eredmény az adott körülmények között nem is alakulhattak volna jobban. Ez jól jön neki most, hogy találkozni fog a kínai elnökkel, hiszen Peking állandóan arról beszél, hogy fokozatosan hanyatlik a másik szuperhatalom.
Hszi Csin-ping bizonyosan jobban örült volna, ha amerikai kollégája „béna kacsaként” érkezik Balira. Ha az „Amerika mindenekelőtt” jelszavát szajkózó republikánusok futnak be az urnáknál, az nagyot lendített volna a csaknem 80 éves Biden politikai jövőjéről folyó vitán. Amerika nyugati szövetségesei pedig bizonyítottnak látták volna félelmüket: Trump hamarosan visszatér.
A Fehér Ház lakója számára a demokrácia válsága kül- és belpolitikai megfontolásokból egyaránt kulcskérdés. Odahaza az elnök a jobboldali populizmussal csörtézik, külföldön az autokrata kihívással szemben kénytelen felvenni a kesztyűt. Ám a tengerentúlon a többség azok ellenfordult, akik próbálják aláásni a demokratikus intézményekbe és folyamatokba vetett bizalmat. Ez jó az USA-nak és a Nyugatnak.
Természetesen világos, hogy az Egyesült Államokban nem fordul minden jobbra a választás után. Alighanem republikánus lesz a többség az alsóházban és ez igencsak megnehezíti a kormányzást. Ám az ellenzék egyelőre a belharcokkal lesz elfoglalva, ideértve, hogy hátat fordítson-e Trumpnak.