A Financial Times kommentárja arra figyelmeztet, hogy egyre több fenyegetéssel néz szembe az Európai Unió, ideértve a gazdasági visszaesést, a valutaháborút, az autóiparban megjelent technológiai sokkot, a megállapodás nélküli brit kilépést, valamint az olasz politikai válságot. Ráadásul hiába ígér a megválasztott bizottsági elnök konferenciát Európa jövőjéről, az elemzés úgy véli, ott aligha néznek érdemben szembe az elmúlt 10 év démonjaival és mindazzal, ami félresiklott. Ahhoz ugyanis előbb el kellene fogadni, hogy jó pár dolog nem sikeredett.
Ugyanakkor például az euro-zóna kapcsán a kilépés híveitől meg kell kérdezni, mennyire teljesítenek jobban a nehéz helyzetben lévő nem EU-gazdaságok? Vagy: nagyobb növekedést és foglalkoztatást tudna-e felmutatni az olasz kormány, ha megszabadulna a közös költségvetési szabályoktól? Halálos fenyegetés az unió számára, hogy egy sor ésszerű, nem ideológiai alapú ellenérv vetődik fel vele szemben, és maga is vétkes abban, hogy ehhez kialakulhattak a feltételek. Az euro-zóna eredendő bűne a költségvetési előírások rendszere, illetve a stabilitási és növekedési paktum. Mindkettő növelte ugyanis a belső megosztottságot, elbátortalanította a befektetéseket, és cikluserősítő hatást fejtett ki gazdasági apály idején. Ilyenformán nem Salvini az igazi veszély az integráció számára, hanem a választók, akik a tények láttán meggondolják magukat, nem úgy, mint az Európai Unió.
A konzervatív Daily Telegraph a fasizmus örökösének nevezi a szélsőjobbos Olaszország Fivérei pártot, amelynek figyelmet érdemlő esélyei vannak, hogy választás esetén bejusson a római kormányba. Vezére igen nagyra becsüli Le Pent és Orbánt. A magyar miniszterelnök nem győzi dicsérni, amiért az az „európai keresztény identitást védelmezi és nemet mond az erőltetett iszlamizálódásra”.
Azt külön említeni sem kell, hogy Georgia Meloni (eredetileg újságíró, most a képviselőház tagja), az Olaszország Fivérei – Nemzeti Szövetség vezetője mennyire oda van Mussoliniért és a fasizmusért. Az Eurasia Csoport kockázatelemző egyik szakértője úgy helyezi el a pártot a politikai palettán, hogy az meglehetősen messze van a jobboldaltól, de a szélsőjobb elfogadható, intézményes arcát jelenti. Nem akarja bedönteni az egész rendszert és nem támogat nyíltan tekintélyelvű intézkedéseket. Mindenesetre a belső káosz láttán dörzsöli a tenyerét az Olaszország Fivérei, amely nacionalista, mélyen EU-ellenes és jobbosságban még a Ligán is túltesz, pedig az azzal tarolt a közvélemény kutatásokban, hogy lezáratta a kikötőket a menekülteket szállító mentőhajók előtt.
Meloni állítja: ha összefognának a Ligával, akkor végre tudnák hajtani azokat a politikailag inkorrekt reformokat, amelyek kellenek az országnak, ideértve az állami kiadások nagyarányú megnövelését. Együtt különben legyőzhetetlenek lehetnének, éspedig úgy, hogy a koalícióban helyet kapnának a fasizmussal lezajlott rettenetes kísérlet örökösei.
A The Guardian számba veszi a világban emelt határkerítéseket, kiemelve, hogy brutális erejük van. A felsorolásból Magyarország sem maradhat ki: a cikk rámutat, hogy az unió hiába tiltakozott, mármint hogy minden tagállamnak kötelessége a menedékkérők számbavétele és áttelepítése, az Orbán-kormány nem volt hajlandó együttműködni, és arra sem, hogy lebontsa a határzárat. Ehelyett 400 millió eurós számlát küldött Brüsszelnek, azt állítva, hogy az az építés költségeinek a felét tartalmazza. Az unió azonban nem fizetett. A jobbos miniszterelnök egyúttal etnikai homogenitást hirdetett, mondván, hogy anélkül nincs gazdasági jólét. Akárcsak Trump, Orbán is kifejezetten mérgező és reakciós nemzeti identitás-felfogásra alapoz.
Közép- és Kelet-Európában a szocializmus bukásával új élet nyílt az egyházak számára, ám azok meglepően kelletlenek, amikor a szabadság 30. évfordulóján egykori ellenfelüket, a marxizmust kell megbélyegezni – állapítja meg a The Economist. Inkább új célpontokat találtak maguknak. Lengyelországban a papság egy része a melegideológiát tekinti napjaink egyik legszörnyűbb betegségének. Az orosz ortodoxok feje szintén sokat nyilatkozik a nemiség kérdéseiben, bár legutóbb a digitális technológia, a mesterséges intelligencia ellen kelt ki. A kommunizmusról azonban nem szólt egy szót sem. Akárcsak a román ortodox egyház, noha annak idején jó pár vezetőjének és hívének rettenetes sors jutott osztályrészül.
A térségre általában jellemző, hogy a mai egyházi vezetők kapcsolódnak azokhoz, akik egykor modus vivendit alakítottak ki a kommunizmussal, így élték túl a rendszert. Arról sok helyen szinte semmit sem tudni, hogy a papság mennyire működött együtt az akkori rezsimekkel. A románoknál például soha nem nyitották meg ezeket az aktákat. Az oroszoknál mindezt csak tetézi, hogy Putyin bevonta a játszmába az ortodox vezetést, amely ugyanazt szajkózza, mint a kormány: erős és geopolitikailag magabiztos Oroszországra van szükség. Akkor pedig már nem annyira érdekesek a kommunista idők üldözései.
Mindez segít megérteni, hogy 3 évtized elteltével miért marad el még mindig az előző időszak erkölcsi és spirituális elemzése. Csak éppen ameddig nem tisztázzák a múlt kórjait, addig nem lehet megvitatni a jövő útját.
A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.