Izgalmas zenei élményeket ígér ebben a hónapban ismét az OrgonaPont koncertsorozat: a hangszerek királynője kínál csodás hangulatot a könnyed, nyáresti programok kedvelői számára. A Filharmónia Magyarország jóvoltából a következő vasárnap egy igazi különlegességnek lehet részese a szombathelyi közönség. (A képen a szombathelyi katedrális; foto: youtube/wolfstudio.hu)
Augusztus 18-án ugyanis egy nem szokványos párosítással érkezik az OrgonaPont a vasi megyeszékhelyre. Este fél kilenctől a Sarlós Boldogasszony Székesegyházban a kiváló Kodály Filharmonikusok Debrecen kamarazenekara, Csősz János trombitaművész által csendülnek fel a dallamok, a nagytemplom monumentális orgonáját pedig Somogyi-Tóth Dániel szólaltatja meg.
Somogyi-Tóth Dániel karmester, orgonaművész a magyarországi klasszikus zenei élet meghatározó egyénisége. Éppen évtizede a Budapesti Operettszínház állandó vendégkarmestere, ahol olyan meghatározó produkciók fűződnek a nevéhez, mint a Bajadér, a Mario és a varázsló bemutatója, továbbá a teátrum nemzetközi turnéi. Ugyanő 2011 májusa óta a Kodály Filharmónia Debrecen igazgató-művészeti vezetője, 2012 áprilisától a Csokonai Színház zeneigazgatója. Fantasztikus eredményekkel büszkélkedhet, hiszen a Kodály Filharmónia Debrecen nézőszáma megtöbbszöröződött, az intézmény bérleteseinek száma nyolcszorosára, a város hivatásos együttesei, a Kodály Filharmonikusok Debrecen és a Kodály Kórus Debrecen rangos hazai és nemzetközi produkciók rendszeres résztvevői. A cívisváros zenei életének első embereként 2012-ben megkapta a Kritikusok díját. Karmesterként vagy éppen szólistaként sok földrészen lépett már fel, és világhírű művészekkel dolgozott együtt.
Az augusztus 18-i Orgonazenekar című hangversenyre nagyszerű darabokat válogattak a művészek: Händel, Bach, Telemann kiváló művei csendülnek majd fel.