A külföldi turistakalauzokban és az ajánló-értékelő internetoldalakon egyre tekintélyesebb helyet foglal el a moszkvai vodkamúzeum, mai hivatalos nevén a Moscow Distillery Crystall, amelyet egy 1901-ben alapított szeszesital-manufaktúrában rendeztek be.
A gyárban nemcsak vodkát, likőröket és vodkából készült koktélokat készítettek, hanem a II. világháború idején Molotov-koktélokat, azaz robbanószereket is, ezért abben az időben titkos, szigorúan védett hadianyaggyártó helynek számított a ma sok ezer turistát fogadó vörös-fehér gyárkomplexum.
A vodka része az orosz–szovjet történelemnek, valamint kultúrának, amely soha nem szűkölködött abszurd fejezetekben. Ennek a szeszesitalnak a története híven tükrözi egy adott – orosz vagy szovjet korszak – históriáját és külsőségeit.
A múzeumban sok ezer rangos, csak Oroszországban ismert vodkaféle található, különleges üvegek, bolti forgalomba soha meg nem jelent palackok, vodkajegyek még az 1990-es (!) évekből is – melyre e cikk írója is élénken emlékszik. Kiállítottak több száz éves üvegeket még a cári udvar készletéből, politikusokról elnevezett italokat, Jelcintől Zsirinovszkijig és Putyinig.
A Crystall nevet 1987-ben kapta a múzeum, a gyár közben kiköltözött Moszkva környékére. A látogatók között nagy népszerűségnek örvend a vezetett, kóstolós túra. Csak legalább tíz személy számára szerveznek múzeumlátogatást; ha éppen nincs annyi, érdemes egy kicsit várni, hogy összegyűljenek ennyien, mert akkor olcsóbb a belépő.
A vodka évszázadok óta népi ital Oroszországban. Nincs olyan szeszes itóka, amelyik ennyire összeforrott volna egy néppel, mint a vizecske, azaz vodka. A pálinka sem hasonlítható hozzá.
Klasszikus emlékkép a posványos hetvenes évekből, amikor három orosz összeállt egy utcasarkon, megvett együtt egy fél üveg vodkát és rögvest meg is itta, némi fekete kenyérrel, uborkával és heringgel körítve – vagy csak úgy, minden nélkül, és ki-ki ment a maga dolgára. Azokat az éveket, mondják sokan, másként nem, csak némi vodkamámorban lehetett elviselni. Az alkoholizmus – amivel sikeresen megküzdöttek az ugyancsak északi svédek – még ma is a legfenyegetőbb betegség Oroszországban. Gorbacsovnak sem sikerült vele megbirkózni. Igaz, amióta mindenütt kapható vodka mindennemű korlátozás nélkül, talán nem beszélnek annyit róla, megszűnt tiltott gyümölcsnek lenni, de a fogyasztása nem csökkent.
Bár a lengyelek, svédek, finnek szintén állítanak elő vodkát, az oroszok az övékét természetesen nem tekintik igazi italnak, csak a sajátjukat. Mi több, még azokat „vizecskéket” is csak ál-vodkának tartják, amelyeket emigráns oroszok gyártattak külföldön, bárha világmárkák vannak is közöttük, mint a fogalommá vált Smirnoff.
A „vizecske” világkarrierje, avagy amit tudunk a vodkáról, és amit nem
Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy tiszta, színtelen, lehetőleg lágy, semleges ízű, rozsból, árpából, búzából vagy burgonyából előállított párlat. Az észak-európai országok legkedveltebb szeszesitalát rendszerint érlelés-pihentetés nélkül viszik a piacra. Elsősorban, Oroszországban, Lengyelországban, Svédországban és Finnországban készítik. Alkoholtartalma 40-75 százalék. A tiszta vodka akkor a legjobb, ha jéghidegen kínálják, ehhez legtöbbször a poharat is behűtik, ha nem is a mélyhűtőben,de a hűtőben igen.
Az oroszok elsősorban a tiszta, sima vodkát szeretik, nem ízesítve és nem koktél formájában, Lengyelországban és Észak-Európában utóbb ízesítik, például erdei bogyókkal, citrommal, borssal, bivalyfűvel, paprikával. Hivatalosan ezek már nem is mindig számítanak vodkának, hiszen az ízesítők csökkentik az alkoholtartalmát és valójában inkább aromás likőrnek minősíthetők. Ezeket csak elvétve használják koktélokhoz.
A natúr vodka klasszikus kísérője a legfinomabb orosz kaviárnak, de ha az nincs (mert újabban már Oroszországban is drága a kaviár), akkor füstölt halhoz, savanyú uborkával, de csakis jéghidegen isszák, egy hajtásra lenyelve.
Ez az ital az átlag orosz emberek számára sem luxus. Viszont nem aperitif, hanem alapélelmiszer, amelyet más országokban talán furcsállnak. Nagyobb ünnepek előtt mindig kellett lenni az üzletekben vodkának, még a legsanyarúbb hiánygazdálkodás idején is. Később, Gorbacsov korában próbálták korlátozni ezt a szokást, hiszen e szeszes ital mértéktelen fogyasztása emberéletek ezreit követelte e hatalmas birodalomban. Azért is, mert sokan nem elégedtek meg a bolti szállítmányok érkezésével, hanem maguk láttak neki kotyvasztani.
A szamagonnak nevezett kotyvalékok aztán különösen veszélyesek voltak. A Gorbacsov-éra alkoholellenessége idején, a kilencvenes évek elején jegyre lehetett kapni vodkát, nem mintha nem lett volna elég raktáron, de így próbálták korlátozni a mértéktelen fogyasztást. A vodkagyárak nemcsak Moszkva peremén találhatók, a belvárosban is volt/van belőlük jó néhány. Moszkvában töltött éveim alatt a belvárosban laktunk, és pontosan lehetett érezni – a krumpliszesz összetéveszthetetlen szagából – mikor volt friss „csapolás”.
Ma már nagyon sokféle vodka kapható, némelyik gyönyörű luxusüvegben, dobozban. Egyes politikusok és milliárdosok saját magukról elnevezve gyártatnak vodkát, többnyire csicsás címkéjükkel, amelyen portréjuk látható.
Aperitifként fogyasztva az üveget, a poharat lehűtve kell szervírozni, hogy a pohár az oldalán párás legyen – csak így az igazi. Míg az oroszok egy hajtásra megisszák, a skandinávok kortyonként élvezik, és minden korty előtt vagy után egy falat füstölt lazacot vagy más apró finomságokat kapnak be.
Kínálják hagyományosan snapszos pohárban, pálinkás pohárban, de a nagyobb, keskeny tumbler-poharak is használatosak. A svédek, bár szeretik a vodkát, mértéktartóan isszák. Sokkal kisebb mennyiségtől pityókásak lesznek, mint az oroszok. Szervezetük mintha kevésbé bírná az alkoholt. Ugyanakkor a vodka – főleg persze az Absolut – ott is alapital, aminek az az eredete, hogy a századforduló táján a munkások bérük egy részét vodkában vagy más szeszesitalban kapták. Ez később beláthatatlan egészségügyi következményekkel járt.