Csak néhány gyakran szereplő városnév, riasztó kód gyanánt: Kabul, Bagdad, Jeruzsálem, New York, Boston, Osló. Mind döbbenetes mementója az új évezrednek: merényletek, robbantások, pusztítás, tömeges emberhalál. És néhány lexikális címszó: dzsihád, tálib, Al-Kaida, Hammasz, mint legeslegújabb kori vallási köntösökbe bújtatott harcosok, szervezetek, szentnek nevezett háborúk.
Mögöttük mind az emberiség mai legszörnyűbb tömegpusztító fegyvere áll: a gyűlölet…
Mit tehet hát a jelen kor krónikása, ha megrendült könyvkritikusként ez jut eszébe elsőként, miután elolvasta az „Eltűnt kultuszok atlasza” („The Atlas of Lost Cults and Mystery Religions”) címet viselő észt és szívet együtt bizsergető művét, aminek a szerző nyilván a további pontosítás végett alcímet is komponált: „Régmúlt idők titokzatos vallásai”? Szomorú aggodalommal leírja a fenti sorokat. S teszi ezt ezúttal azért, hogy figyelmébe ajánlja sokaknak ezt a gondolatokban oly gazdag munkát. A misztikumok spirituális világának neves angol szerzője, David Douglas, a könyv magyar gondozójával, a Kossuth Kiadóval együtt, alighanem azért is tárja elénk most a múlt vallási titkait, mindenfajta vallási kultuszait összefoglaló művét, hogy arra is emlékeztessen – minden idők legveszedelmesebb korszakában élünk.
Mert hogy – már idézem is Douglast – „a vallástörténet a hatalommal való visszaélés története is”. És az nemcsak a régmúlt, hogy „sok kultusz az üldöztetés miatt tűnt el, míg mások uralkodóvá váltak és elnyomták azokat, akik mást szerettek volna gondolni, vagy más isteneket szerettek volna imádni. A türelmesség és a szabadság jelentette középút olykor csak keskeny, vagy nem létező sáv volt”. S azok közül, akik meg kívánják váltani a világot, „sok még mindig küzd”. Ha pedig még ennyi érv sem elég, úgy „a jelenkor eseményeiből tudjuk, hogy az emberi én által állított óriásai, de kifinomult csapdák révén a legártatlanabb emberek is használhatnak vallási hiedelmeket, hogy igazolják a legszörnyűbb és legpusztítóbb cselekedeteket”. Különösen pedig, ha akik ezt teszik, nem is mindenkor annyira ártatlanok…
S most következzék a könyv utolsó mondata. Aligha kaphatott – egyébként a mostanság nálunk is „trendiként” újjászületett „újpogányságot” emlegetve – még ennél is nagyobb hangsúlyt az, hogy a természet „nagyobb veszélyben van, mint valaha, amikor a spirituális alapokon nyugvó tisztelet a bolygónk és környezetünk iránt alapvető fontosságú lehet az emberek túléléséhez”. Vigyázzunk hát rá minden eddiginél nagyobb felelőséggel: az istent vagy isteneket a maguk hite szerint tisztelő vallások, egyházak, hívők és nem hívők, egymást tisztelve de legalább elviselő szívvel megtűrve!
Mementó az, s nem akármilyen, hogy Hitler felbukkan ebben a könyvben is, ráadásul két vonatkozásban. 1. Döbbenetes módon vezeti vissza a maga nácizmusát az elsüllyedt Antartisz civilizációjára. Mein Kampf-jában visszaköszön az a 19. századi ezoterikus elmélkedés, hogy az atlantiszi kultúrához köthető első emberi faj egyenes utóda az árja. Douglas itt felkiált: ezt a gondolatot a Führer „annyira eltorzította, hogy illeszkedjék a faji tisztaság gyilkos nézeteihez”. S jelképet is talál hozzá, egy másik nagy múltú kultúrában: „A horogkeresztet (szvasztika), ezt az ősi hindu jelképet ugyancsak az ezoterikus és spirituális jelképrendszerből vették kölcsön”. 2. S mert számára ez sem volt elég, Hitler még tovább szélesítette ezt a fajta érzelmi hátteret. Douglas J. R.R. Tolkienre, a Gyűrűk ura világhírű szerzőjére hivatkozik, aki egy 1941-i, fiának címzett levelében leírja, hogyan mocskolják be a nácik újpogány eszmékkel a germán mitológiát, azt a „nemes északi szellemet, amely nagyban hozzájárult az európai kultúrához”.
Számomra már ennyi is elég lenne, hogy kötelező, vagy ha nem, hát ajánlott olvasmányként kezeljem ezt a könyvet. De az még ennél is jóval többet ad. Értékes, erkölcsöt formáló tudást, s éppen akkor, amikor velünk élő generációk sorának van égetően nagy szüksége ezekre, a csakis az embert jellemző szép tulajdonságokra. Ez az inkább enciklopédia, mint atlasz szóban és képben részletesen mutatja be a múlt és a jelen kultuszait; csak példaként: az egyiptomi Ízisz-kultúrától az ókori görög eleusziszi misztériumokon keresztül a középkori Franciaországban üldözött katharok tragikus történetéig. Douglas felvonultatja az olyan híres hagyományokat is, mint például az élő és manapság gyakran teológiai viták tárgyaként is felbukkanó két évezredes Szűz Mária-kultuszt, benne a Fekete Madonna legendáját, vagy – mondjuk – a kevésbé ismert szúfizmus rejtelmeit. A könyv, amely – s ez kiemelkedően fontos – egyaránt alapul a legújabb tudományos-régészeti, történeti és teológiai-szakrális kutatások eredményein, feltárja már-már elfeledett olyan hagyományoknak is az értelmét, amelyeket gyakran csak a művészetek (a festészet, az építészet) vagy a kéziratok révén ismerünk. A varázslatos képekkel gazdagon illusztrált összeállítás mindezért remek olvasmány az ősi misztériumok kedvelőinek éppúgy, mint azoknak, akiket csak általában érdekelnek a történelem rejtélyei vagy csak a múlt titkai.
Albumként dísze is lehet bármely könyvespolcnak. Az – sajnos – ebben az esetben is a magyar nyomdák versenyképességének szomorú minősítése, hogy ezt a könyvet is Kínában nyomták ki, nem pedig Magyarországon.
Tekintsük dicséretnek, kritikának, vagy egyszerűen az „Eltűnt kultuszok atlasza” jellegéből fakadó adottságnak: a minószi kultúra hiedelemvilágának izgalmas bemutatása igazában épp úgy csak megmozgatja az olvasó fantáziáját, mint az összes többi téma: a keleti sintoizmus sokak számára meglepő természetközelségének felvillantása, az amerikai azték indiánok áldozati szertartásainak máig élő hatása, a guruk változó-változatlan szerepe nem is csak a hinduk Indiájában…
Igazi kedvcsináló olvasmány ez: hogy kutass tovább, mert szép időtöltés lesz, izgalmas és fontos! S egy könyv ennél többre nem is szólíthat. (Kossuth Kiadó, 2013; ára: 6990 Ft)
A szerzőtől az olvasó figyelmébe ajánljuk még:
2012 – Maja próféciák / Az ősi kalendárium és az idők végezete, valamint a Misztikus és szent helyek atlasza / A világ szakrális emlékei című kötetet; valamennyit a Kossuth Kiadó jelentette meg.