„Forrás: (lemonde.fr, wsj.com) Donald Trump amerikai elnök új cselekvési tervet hirdetett meg a mesterséges intelligencia (MI) gyorsított fejlesztésére, amelynek célja az Egyesült Államok globális technológiai vezető szerepének megszilárdítása. A terv a szabályozások lazításával és az infrastruktúra-fejlesztések ösztönzésével nyitja meg az utat a Szilícium-völgy előtt.
Akik látták Donald Trump elnöki beiktatásának közvetítését, nem felejtették el, hogy a család utáni sorban a techmilliárdosok ültek, Elon Musk, Jeff Bezos, Mark Zuckerberg, és csak utánuk következtek a kormány tagjai. Nos, az ülésrend egyben értékrendet is mutatott, és ez tegnap három rendeletben nyilvánult meg.
Július 23-án Donald Trump a washingtoni Andrew Mellon Auditóriumban tartott „Mesterséges Intelligencia-csúcstalálkozón” három végrehajtási rendeletet írt alá, amelyek – saját szavai szerint – az Egyesült Államok „globális dominanciáját” szolgálják a mesterséges intelligencia területén. A kezdeményezés mögött jól látható az a stratégiai törekvés, hogy az MI-technológiák fejlesztése és alkalmazása révén az USA döntően befolyásolja a 21. század geopolitikai erőviszonyait.Az új irányvonal egyértelmű: Trump deregulációval és a nagy technológiai szereplők ösztönzésével kívánja gyorsítani az MI terjedését, szakítva elődje, Joe Biden visszafogottabb, etikai szempontokra is építő megközelítésével. Az új terv célja, hogy eltávolítsák azokat a szabályozási korlátokat, amelyek korábban akadályozták az MI-infrastruktúra bővítését és az innovációs befektetéseket.
Korlátok nélkül
A cselekvési terv egyértelműen visszatükrözi a technológiai elit – különösen a 2024-es választások során Trumpot támogató milliárdosok – igényeit és elképzeléseit. A Fehér Ház jelenlegi MI-tanácsadója, David Sacks befektető is fontos szerepet játszott a terv előkészítésében. Noha az ünnepségen egyik technológiai óriás vezérigazgatója sem jelent meg, az irányvonal világos: a kormány a magánszektor vezető szerepére bízza a mesterséges intelligencia jövőjét.
Trump beszédében egy pillanatra sem rejtette véka alá személyes véleményét sem: „Ki nem állhatom a mesterséges szót. Ez nem mesterséges – ez zseniális! Tiszta zseni.” Az elnök még az MI elnevezésének megváltoztatását is felvetette, ezzel is jelezve, mennyire „emberközeli” innovációként akarja bemutatni az új technológiát.
Versenyfutás a jövőért
A Fehér Ház által közzétett stratégiai dokumentum szerint az Egyesült Államoknak nincs más választása, mint hogy vezető szerepet vállaljon a mesterséges intelligencia terén. „Aki rendelkezik a legnagyobb MI-ökoszisztémával, az fogja meghatározni a globális szabványokat, és az aratja le a legnagyobb gazdasági és katonai előnyöket.”
Trump kormányzata ezzel egyértelmű üzenetet küldött a világnak – különösen Kínának –, hogy Amerika nemcsak jelen kíván lenni az MI-versenyben, hanem győzni is akar. A döntés jelentős változást hozhat a mesterséges intelligencia szabályozásának jövőjében is. Míg a Biden-adminisztráció nemzetközi egyeztetéseken keresztül kívánt közös elveket lefektetni az MI etikus használatára, Trump szerint az ilyen megközelítések hátráltatják az innovációt. Az új stratégia szerint az amerikai cégeknek gyorsabb, szabadabb és kiszámíthatóbb környezetre van szükségük, ha lépést akarnak tartani, vagy éppen diktálni a globális tempót.
A jövő tétje
A Trump-féle MI-csúcstalálkozó és a most bejelentett intézkedések egyértelművé teszik: az amerikai technológiai dominancia biztosítása nemcsak gazdasági, hanem geopolitikai prioritássá vált. A következő évek döntik majd el, hogy az Egyesült Államok meg tudja-e őrizni vezető szerepét ebben a meghatározó szektorban – és hogy a mesterséges intelligencia a szabadpiaci dinamika vagy a társadalmi felelősség jegyében fog-e fejlődni.

