Szép város ám Győr, csak sebek borítják (2.)

Amit az Infovilág Szerkesztősége megígér, azt meg is tartja. Megígértük a május 3-i „Szép város ám Győr, csak sebek borítják” című, fényképekkel gazdagon illusztrált cikkünkben, hogy addig folytatjuk a győri (mindenekelőtt a történelmi belvárosi) hiányosságok (ha kell, többszöri!) bemutatását, amíg csak a város mélyen tisztelt, felelős vezetői meg nem unják, és rá nem jönnek: a polgármester ujjainak, papagájainak, kakasának már-már kényszeres mutogatása korántsem varázsszer, attól aligha fognak begyógyulni az évek-évtizedek során keletkezett sebek. – De hát ezt éppen egy tudós orvos-professzornak, dr. Dézsi Csaba András polgármester úrnak, a Győr városát soha el nem évülő módon fölvirágoztató Zechmeister Károly (1852–1910) kései utódának magyarázzuk? (A nyitó képhez: ki tudja, hol fényképezte lapunk munkatársa ezt az „udvari csendéletet”? Aki elsőként küldi be szerkesztőségünknek a helyes megfejtést, 6000 forintos könyvjutalomban részesül.)

Csak nemrég emlékezett meg a négy folyó városa arról, hogy V. István háromnegyed évezreddel ezelőtt királyi városi rangot adományozott Győrnek. Emeltetett is gyorsan a polgármester a hivatali ablaka alá egy oszlopot, aminek oldalán kőbe vésette, hogy a 750. évforduló nem máskor, mint Orbán Viktor miniszterelnöksége és prof. Dézsi Csaba András polgármestersége idején történt. Hja kérem, ha nem ők ketten országlanak és városlanak, akkor az évforduló is elszalasztódott volna – akár évekkel, évtizedekkel. Mert ez az ország, ez a város senki másnak, csakis Orbán Viktornak és prof. dr. Dézsi Csaba Andrásnak köszönheti a 750. évfordulóját és még sok-sok egyéb áldást, amit gyönyörű fénykép- és filmfelvételek bizonyítanak – egyoldalúan.

Pompázatos fotók, videók láthatók Győrről, az embernek megdobban a szíve, könnybe lábad a szeme a boldogságtól, és dagad a keble a büszkeségtől: ezt így kell csinálni, ezt nézd meg, Európa, ilyen csak itt látható, tapasztalható! Valóban, csak itt, és csak most…

…Győrnek még városszépítő egyesülete is van ám, tábla bizonyítja a Teleki utcában

Igaz, a 13. számú ház már nem olyan szép, mint egykoron vala, ám homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy az utca névadója Gróf Teleki László ellenzéki (!) politikus, a szabadságharc kormányának párizsi követe…

És ha már a városszépítés említtetett, és ha már arra járunk, ne feledjük el megtekinteni a közeli Liszt Ferenc utca/Fazekas köz/Gyógyszertár köz által határolt csodálatos, 16. századi alapokon nyugvó, hatalmas, egyemeletes, példásan fölújított – udvarán toszkán oszlopos – lakóházat!

A Liszt Ferenc utca 1. számú lakóház udvara a felújítása után – Hadas János (MTI) felvétele

Alsoky László, Győr vármegye jegyzője majd alispánja építtette újjá az 1566-i tűzvész után, és lett a város egyik legremekebb és legnagyobb háza.

Engedtessék meg egy személyes megjegyzés: egykori kiváló kollégám, Gyapay Dénes újságíró őseié is volt ez a három utca által határolt épület, ahol a Győrt ostromló napóleoni hadak ágyútűzében született Kossuth Lajos felesége, Meszlényi Terézia 1809. június 15-én…

Az ám, ne feledjük a Liszt Ferenc utcai kapubejárat fölötti vésetet megtekinteni

– Curia nobilitaris anno Domini 1565 –, ami bizonyítja, hogy az eredeti nemesi udvarház 1565-ben épült…

Újra csak le kell írnunk: sajnos, nem minden ilyen fényes és ápolt ám ebben a városban. Arról pedig immár évek óta lehetetlen szót érteni a városháza – feltehetően önnön zsenialitásukból táplálkozó dölyfük okán regnáló – hivatalnokaival, hogy végül is mik a terveik Győr városképi foltjainak az eltüntetésére…

Mert akár több évtizedes foltokból van ám bőven. Az egyik leglátványosabbat, a Zechmeister utca/Jókai utca sarki lakóházakat legutóbb már bemutattuk.

Sokszor írtunk, fénykép-felvétekkel bizonyítottuk: ha Győr nem cselekszik, rövidesen már csak képekről ismerheti az utókor az összeomlás előtt álló, a millennium évében megnyílt, az országban egyedülálló, Radó-szigeti műemlék csónakházat. Igaz, a polgármester jó egy évvel ezelőtt írásba adta, hogy nem csak a Radó-szigeti, hanem a Kálóczy téri is „szimbolikus és környezetformáló jelentőségű a város történelmében” (gyönyörű szöveg!), de azóta sem történt semmi. Szerkesztőségünk fotoriporterének képei tucatszám megtalálhatók itt a Radó-szigeti csónakházról

és egy olvasónk friss felvételei az archívumunkban; közülük egy fotót bizonyításképpen közreadunk a Kálóczy téri csónakházról, ahol a háború előtt még filmrészletet is forgattak, bár nem akkor ment tönkre ez a pompás épület:

Feltehetően nem helybéliek százezrei is látták (volt rá néhány száz esztendejük) Győr egyik jellegzetes, egyedi épületét a Király utca/Sarkantyú köz sarkán. A valamikori Propszt (feltehetően Probst volt a család eredeti neve)-ház hiteles története itt olvasható. A kefekötő-famíliáról kapta a nevét. A kép az 1920-as években készült:

A jellegzetes, 16. századi épület 1976-ban még meglehetősen ápolt külsőt mutatott (a felvétel forrása: Budapest Főváros Levéltára):

2022. május 9.: a bezárt boltajtón (éa a ház oldalán is) a figyelmeztetés: vakolathullás!

A megmentésre, fölújításra nagyon megérett ház érdekessége, hogy pár méterre tőle, a szomszéd házban van a jelenlegi állampárt győri irodája…Az, természetesen, nem düledezik.

A XVI. századból származó Probst-házzal átellenben áll a XVII. századi, kétemeletes, „barokkosított” Napóleon-ház, ahol egy éjszakára megszállt a francia diktátor-császár is. Elszomorító képét mutatja az utca felé

(feltehetően belülről sem sokkal fényesebb) a sokféle szolgálatot teljesített terjedelmes épület, ami az utóbbi száz évben volt lakóház, aztán társas- és balett-tánc-iskola, napjainkban pedig grafikai műhely és kiállítótér, a kortárs magyar és egyetemes képzőművészeti alkotások időszaki kiállítóhelye. Holott a részleteket tekintve gyönyörű is lehetne:

Az ám, amit ma bemutattunk – és majdan bemutatandók szeretnénk lenni – aligha újdonság az Infovilág-olvasók és Győr jó fizetésért alkalmazott politikai és szakmai vezetői számára. Mégis megtesszük, vállalván akár az ismétlés „vádját” is. Mindaddig, míg az illetékesek rá nem döbbennek: mulasztottak, ezért cselekedniük kell. Mára tehát ennyi; folyt. köv.