Az ügyészség bíróság elé állított három szlovák fiatalembert – összesen másfél millió forint értékű – műszaki cikkre irányuló, összehangolt lopás miatt – tájékoztatta lapunkat közleményében dr. Takács Péter főügyész.

A Győri Járási Ügyészség szerint a három szlovák állampolgárságú férfi tavaly december 20-án és 27-én is lopási céllal érkezett egy győri műszaki áruházba. Mindkét alkalommal ketten összegyűjtötték a nekik tetsző kamerákat, fényképezőgépet és drónt, a náluk lévő reklámtáskába tették az árut miután az áruvédelmi eszközt eltávolították a termékekről, majd a lopott holmit a harmadik társuk vitte ki „természetesen” fizetés nélkül az üzletből.

A második lopás alkalmával a termékeket összegyűjtő két elkövetőt a biztonsági szolgálat már figyelte, a kijáratnál elcsípte.

Az 1 629 991 forint értékű terméklopásból 1 369 994 forint megtérült azzal, hogy az eltulajdonított termékek egy részét az elkövetők a nyomozóknak visszaadták.

A bíróság a tolvajokat bűnösnek mondta ki minősített lopás elkövetésében, és egyéves – három év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, 85 000 forint vagyonelkobzással sújtotta és egy évre kiutasította őket Magyarországról. Az ítélet jogerős.

A bűncselekmény elkövetését bizonyító biztonságikamera-felvétel itt megtekinthető; tessék kattintani!