Digitális világunkban a családfák, mint ahogy sok fényképgyűjtemény státusza is megváltozik, történelmi örökség helyett gazdasági tőkévé válnak, amelyet néhány vállalat tulajdonol. Az örökség fogalma maga változik meg, és újra kell teremetnünk közös örökségünk egyetemességét. (Illusztráció: Deutschlandfunk.)
A Granite Mountain szívében, Salt Lake Citytől (Utah) alig néhány kilométerrel délre, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, amelyet mormon egyháznak is hívnak, egy páncélteremben őrzi a kincsét: három és fél milliárd családi dokumentum fényképét, amelyet mikrofilmre és más adathordozókra mentettek ki. Az adatok több mint ötmilliárd személy családjáról nyújtanak információkat, amelyeket több mint száz ország anyakönyvi kivonataiból gyűjtöttek. A Utahi Családfa Egyesület nonprofit szervezetet még 1894-ben alapították, ma már FamilySearch-nek (családkeresésnek) nevezik, amely ingyenesen lehetővé teszi, hogy a türelemmel egybegyűjtött értékes adatokhoz bárki hozzáférjen.
A mormonok vallási elveinek és vallásgyakorlatának is lényeges eleme a családfakutatás. Az általános feltámadás reményében az egyház tagjai több generációra visszamenőleg felkutatják családi kapcsolataikat, ami lehetővé teszi, hogy a pontosan felismert családtagoknak megadják az üdvözítő keresztelőt. Azt kutatják, hogy közvetlen és megszakítatlan kapcsolatláncon keresztül hogyan jussanak el egészen Ádámig, ami, hitük szerint, az egyik módja lenne az emberiség megmentésének. Ezért a FamilySearch kicseréli az adatait más családfakutató intézményekkel, köztük olyanokkal is, amelyek fizetős szolgáltatásként működnek.
A Granite Mointain egy másik barlangjából az Ancestry Vállalat ajánl, a FamilySearch-höz hasonlóan, hozzáférést egy nagyon nagy adatbázishoz, ezúttal fizetős üzemmódban. A két cég egyébként 2014 óta szorosan együttműködik. Az Ancestry kereskedelmi ajánlata 14 milliárd történelmi dokumentumra nyit elérhetőséget, már több mint kétmillió előfizetőjük van, akik átlagosan évi 200 dollárt fizetnek. Ezenkívül a vállalat DNS-tesztet is végez, így további családi kapcsolatok tárulhatnak fel különféle személyek és földrajzi régiók felé. Már több mint egymillió genetikai profilt tárolnak, és ez lehetővé teszik a családfakutatások elmélyítését. Franciaországban a bioetikai törvény a genetikai teszteket kizárólag tudományos, jogi és orvosi célokra engedélyezi, és tiltja a kereskedelmi felhasználást, de a világ más részein rendkívüli sikerrel forgalmazzák a családfakutatáshoz szükséges DNS-teszteket. Izraelben a MyHeritage nevű cég már tíz éve hihetetlen kereskedelmi forgalmat bonyolít. Több felvásárlás és átalakulás után, 2017-ben 91 millió felhasználójuk 8,3 milliárd történelmi dokumentumokban tárolt információhoz tudott hozzáférni. 2013-ban a vállalat megállapodást kötött a FamilySearch-csel, majd 2014-ben a 23andMe nevű céggel, amely a nem-szakmai ügyfélkörnek értékesített genetikai tesztek piacvezető cége. Mivel 2013-ban az amerikai hatóságok kényszerítették, hogy lemondjon orvosi előrejelzések készítéséről, azért a 23andMe áthelyzete a hangsúlyt a családfakutatásra, és így fejleszti tovább a ma már a világon legnagyobb genetikai típusokat tartalmazó adatbázisát.
A családtörténeti vállalatok az évek során új típusú tőkét gyűjtöttek össze: a családfatőkét. Mi ebben a különleges? Minden egyes fa értéke annál nagyobb, minél inkább nyitott más fák felé. Miközben felvásárolta a helyi adatokat összegyűjtő kisebb vállalatokat, a MyHeritage egy olyan adatbankot hozott létre, amelynek az értéke messze felülmúlja a felvásárolt cégek értékének az összegét. A tőkésedési dinamika felerősödött. Minél több vállalat ad családfa-szolgáltatást, annál több előfizetőt tud megnyerni, annál nagyobb lesz a nyereség és a tőke, amiből vagy újabb történeti adatok további digitalizálását kezdik meg, vagy újabb azonos profilú cégeket vásárolhatnak fel. Ez a logika vezetett oda, hogy néhány év alatt a világpiacot nagyon kevés szereplő uralja, akik, mivel a témában nincs még semmilyen jogi szabályzás, megerősíthetik monopolhelyzetüket szövetségkötéseken keresztül is.
A jelentős családfák olyan gyűjtemény, amelyet lelkes kutatók és amatőrök ezrei nyilvános levéltárakban gyűjtöttek össze, s státusza a közösség tulajdonában lévő történelmi örökségből hirtelen gazdasági tőkére váltott, amelyet néhány vállalat tulajdonol. Sok amatőr és hivatásos családfakutató megítélése szerint az adatbázis létrehozása előrelépés: az óriási adatbankokban keresőmotorral hatékonyan lehet fellelni a keresett adatot. Ma már könnyű rátalálni az ősökről kiállított dokumentumokra, miközben néhány éve még az ilyen kutatás több hónapos levéltári búvárkodást jelentett.
De a történelmi adatok státuszának megváltozása felvet egy sor kérdést azokról az információs rendszerekről, amelyek egyre inkább a globalizált kapitalizmus logikájának vannak alávetve. Az „emberiség óriás családfáját” megkaparintotta néhány vállalat, hiszen sem az adatok nem voltak védve mint örökség, sem pedig elismerve mint tőke. Még nem tudatosult, hogy politikai szabályzást kellene hozni, hiszen már a nemzetközi gazdasági piac célkeresztjébe kerültek[i]. A tulajdonosok eladhatják annak, aki a legmagasabb árat ígéri, felcsigázva az előzmény nélküli, az adatforrásokat számítástechnikai módszerekkel kezelő új technika által. A 23andMe ügyfelei például megtudták, hogy a cég több mint tíz gyógyszergyárnak adta el az adataikat.
Nem csak a családi öröklődés adatai érintettek. Sok fényképgyűjteményt, amelyet eredetileg művészettörténészek és kutatóintézetek gyűjtöttek össze, hasonló módon kereskedelmi célra szánt ikonográfiai adatbázissá rendeztek össze a piac logikája szerint. Fokozatosan alakult ki a mai helyzet, amikor néhány cég a gyűjtemények tulajdonosa. Otto Bettmann fényképbankja, amelyet 1936-ban alapítottak arra a 25 000 fényképre építve, amelyeket ő maga készített múzeumi kurátorként, szépen mutatja az ágazat fejlődését. Bill Gates cége, a Corbis vásárolta fel, hogy erre alapozva egy 100 millió képből álló ikonográfiai tőkét képezzen. A gyűjtemény célként tűzte ki, hogy az emberi élet minden mozzanatát lefedje. Végül a vállalatot a Visual China Group vásárolta fel 2016-ban, amely a Getty Images-dzsel közösen kezeli ennek a kincsnek a kereskedelmi értékesítését.
A két példa, a családfaadatok és a fényképgyűjtemények csak részei egy szélesebb kört érintő jelenségnek: az örökségkapitalizmusnak. A történelmi levéltárak dokumentumai gyűjtemények részeként nagy értékű digitális tőkévé alakulnak át, pedig a történelmi örökség dokumentumai korlátozott erőforrást jelentenek. Ezért veszélyes lehet, ha monopolisztikus ellenőrzést gyakorolnak a megőrzés, a hozzáférési politika vagy a felhasználás felett.
Az új dinamikus fejlődés jelenségeivel szemben a történelmi örökség fogalma maga, mint egyetemes közvagyon, újra definiálásra szorul. A múlt nagy adatbázisai ma már nem esnek egybe egy ország vagy egy közösség kulturális érdekeivel. Tér- és időlefedettségük következtében csak globális dimenzióban értékelhetők, ezért úgy kell felfognunk, mint a jövőnk előkészítéséhez szükséges alapvető erőforrást.
A szerzők, Frédéric Kaplan és Isabella Di Lenardo, a Lausanne-i École Polytechnique Laboratoire d’Humanités Numériques tagjai. Fordította: Morva Judit
[i] Lásd a Le Monde diplomatique 2008. júniusi számában „Á qui appartient votre ADN? [Kinek a tulajdonában van az Ön DNS-e?]” címmel megjelent cikksorozatot