Tintoretto, a reneszánsz rocksztár

A Tintoretto: Egy lázadó Velencében című film díszbemutatója szeptember 12-én este hét órakor kezdődik a pesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol bevezető művészettörténeti előadást tart Bodor Kata művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum kurátora.

Ötszáz esztendeje született a velencei festőzseni, az igazi felforgató, aki nem csak újra fogalmazta a reneszánsz festészetet, de szokatlan imázsépítő módszereivel szinte mai értelemben vett sztár lett egy nagyszerű művészektől hemzsegő korban és közegben. David Bowie egyszerűen rocksztárnak nevezte.

A már eddig is törzsközönséget magáénak tudható „a művészet templomai” ismeretterjesztő filmsorozat újabb része az olasz reneszánsz utolsó nagy művésze előtt tiszteleg, születésének fél évezredik évfordulója alkalmából.

Az igazi ínyenceknek való mozi a neves filmrendező és művész, Peter Greenaway közreműködésével létrejött, látványos alkotás. A 16. század legkiválóbb velencei művészei, Tintoretto, Tiziano és Veronese közötti rivalizálást láthatjuk. Tintoretto életén és vásznain keresztül a nézők megismerhetik a korabeli várost, majd a bemutató előre haladtával egyre jobban feltárul, milyen hatással volt a pusztító pestisjárvány Velence mindennapjaira és művészetére. A szakértői interjúkat a műkincsek részletgazdag közeli felvételeivel és rövid játékfilmes betétekkel színesítő film beszélője a kétszeres Oscar-jelölt Helena Bonham Carter.

A gyönyörű, magával sodró film nem csupán az Uránia moziban, hanem a megyeszékhelyeken működő filmszínházak és számos művészmozi műsorán is elérhető. Ez különösen a néhány napja a nemzetközi sajtóban nagy visszhangot keltett hír kapcsán kap különleges időszerűséget. A 2016-ban elhunyt David Bowie műgyűjteményében volt és azóta aukción új gazdára lelt Tintoretto-festmény 200 év után Velencébe utazott. A képet Bowie 1987-ben vásárolta egy londoni kereskedőtől, majd 2017-ben Marnix Neerman 191 000 fontért ütötte le egy Sotheby’s aukción.

Szent Katalin (nyitó képünkön) szeptember 5-től újra Velencében van, miután a belga gyűjtő jóvoltából az oltárkép a flamand és az olasz régi mestereknek szentelt kiállításra, a Dózsepalotába utazott és egészen jövő tavaszig látható.