A szép idő beköszöntével hivatalosan is megnyitották a fagylaltszezont Bécsben. Az idén különféle virágok, tiramisu, gyerekeknek szánt kreációk és variegato-fagyik uralják az osztrák cukrászdák fagylaltpultjait. (A szezon első fagyija © Eurocomm-PR)
Eljött a nagy pillanat az osztrák főváros fagylaltárusai számára: március 19-én hivatalosan is megnyitották az idényt, amely rögtön egy világnappal kezdődik: 2013 óta ugyanis március 24-én tartják az európai cukrászfagylalt napját. Az idén a tiramisut választották Európa fagylaltjának, amelyet ezen a napon Thomas Infanti, a Gelato Tiramisu Italian Cup győztesének receptje alapján készítenek el és kínálnak Európa-szerte.
Ausztriában még két különleges fagylalthétre készül az akcióban részt vevő 340 fagylaltozó. Az elsőt május 13–19. között tartják, virágokkal a főszerepben. Akkor bodzavirággal, rózsaszirmokkal és ibolyával megbolondított régi ízek és új, virágos kreációk várják a fagylaltok szerelmeseit.
A második fagylalthéten – június 17–23. között – a fagylaltozók törzsvendégei, a gyerekek állnak majd a középpontban. Nekik az édességes polcokról már jól ismert kedvencek – csoki-banán, pillecukor, egyszarvú- és kekszfagyi – hűsítő változatával kedveskednek a cukrászok.
Akárcsak Magyarországon, egyre népszerűbbek a variegato-fagylaltok. Ilyenkor különféle gyümölcsszószokat, illetve csokoládé-, karamell- vagy egyéb szirupokat forgatnak a masszába, így a fagylalt márványos hatást kelt.