Ezerkilencszáznegyvenben, amikor szovjet részről igyekeztek a legkisebb súrlódásokat is elkerülni Németországgal, a hitleri vezetés napirendjén mind gyakrabban szerepelt a Szovjetunió további sorsának kérdése. (A nyitó képen: Ribbentrop fogadja Molotovot Berlinben; foto: https://en.wikipedia.org/wiki/German–Soviet_Axis_talks.)
Az év közepén megszületett a parancs a Szovjetunió elleni támadás tervének összeállítására. A Moszkvába akkreditált külföldi nagykövetek szerint a szovjet kormány egy hirtelen és váratlan német támadástól tartott és ezért időt próbált nyerni. Július 31-én Hitler a hadsereg vezetői előtt kijelentette: „Ha szétzúzzuk Oroszországot, Anglia utolsó mentőöve vele együtt elmerül… tehát fel kell őt számolnunk. Minél előbb történik ez meg, annál jobb. Az előirányzott időpont: 1941 tavasza.”
Molotov augusztus 1-jén beszédet mondott a Legfelső Tanács 7. ülésszakán, melyben elmondta, hogy „kapcsolataink Németországgal, melyek körülbelül egy éve gyökeresen megváltoztak, teljes mértékben a szovjet–német szerződéssel összhangban alakultak. Ez a szerződés, melyet kormányunk szigorúan megtart, megszüntette a súrlódások lehetőségét a szovjet–német kapcsolatokban, amikor szovjet intézkedések kerültek végrehajtásra nyugati határaink mentén, és ugyanakkor Németországnak a biztonság nyugodt érzését adta keleten. Az európai események nemhogy csökkentették volna a szovjet–német meg nem támadási szerződés jelentőségét, hanem, ellenkezőleg, kimutatták létezésének és továbbfejlesztésének fontosságát.”
Hitler július 19-i újabb békefelhívását az angol kormány elutasította, állapította meg Molotov. Ez azt jelenti, mondta, hogy a brit kormány nem hajlandó feladni gyarmatait és kinyilvánítja, hogy kész a háború folytatására a világuralomért. A külügyi népbiztos beszámolt a Szovjetunió területi növekedéséről és lakosságának gyarapodásáról is. Cáfolta, hogy nézeteltérések vetődtek volna fel Moszkva és Berlin között annak kapcsán, hogy szovjet részről állítólag tartanának Németország növekvő erejétől, de hozzátette:
„Egész népünket állandó mozgósításban kell tartanunk, készen egy katonai támadás veszélyével szemben, hogy semmiféle váratlan esemény és külföldi ellenségeink semmiféle cselfogása ne érjen bennünket meglepetésszerűen.”
Az angliai partraszállás elmaradása után, 1940 második felétől számolni lehetett azzal, hogy Hitler kelet felé fordul. Litvánia, Besszarábia, Erdély és Finnország vonatkozásában szovjet részről szóvá tették azokat a német intézkedéseket, amelyek szerintük nem feleltek meg a két ország közötti megállapodásoknak.
Szeptember 21-én Sztálinnak az angol nagykövettel folytatott beszélgetésében már megmutatkoztak a szovjet fenntartások. Az addigi nyilvános hivatalos kijelentésekkel teljes ellentétben a szovjet vezető elmondta a diplomatának, hogy Németország az egyetlen valódi fenyegetés a Szovjetunió számára, és Németország győzelmei a Szovjetuniót nehéz, mi több, veszélyes helyzetbe hozták, mégsem szabad a szovjet politika megváltoztatásával kiprovokálni a német betörést a Szovjetunióba.
Ebben az időszakban a szovjet–német gazdasági kapcsolatokban jellemző volt, hogy a szovjet szállításokat ellentételező német kötelezettségek teljesítése rendszeresen elmaradt az előirányzott ütemtől. Ennek hátteréről árulkodott Göring augusztus 14-i tájékoztatása a német hadigazdasági és fegyverzeti hivatal vezetőjének, amely szerint Hitler szándéka, hogy a szovjeteknek szánt szállításokat csak 1941 tavaszáig teljesítsék pontosan. Egy szeptember 26-i német feljegyzés szerint az oroszok szállításai eddig igen értékes támaszok voltak a német hadigazdaság számára. A dokumentum megállapítja, hogy Németország egyetlen gazdasági kapcsolata Ázsiával, Japánnal és Dél-Amerikával az Oroszországon át vezető út, amelyet egyre növekvő mértékben használnak föl a német nyersanyag-import számára.
Ribbentrop 1940. október 13-án levelet írt Sztálinnak, melyben emlékeztet arra, hogy a kétoldalú kapcsolatokat egy évvel azelőtt teljesen új alapokra helyezték. Ez a döntés, írta, amely elvezetett a befolyási övezetek kijelöléséhez és a két ország közötti szerződésekhez, mindkét fél számára előnyösnek bizonyult. A jószomszédi politika és a politikai-gazdasági együttműködés egyre nagyobb előnyöket hoz a két ország népeinek a jövőben. A levél szerint e célból a felelős személyiségek közötti közvetlen érintkezések különösen fontossá válnak. A szovjet részről tavaly szóvá tett lépéseket a levél kizárólag angolellenes intézkedésekként említi, majd így folytatódik: „Összefoglalva, a Führer véleménye szerint is a négy hatalom – a Szovjetunió, Olaszország, Japán és Németország – történelmi küldetése, hogy hosszú távú politikát dolgozzon ki és népei jövőbeni fejlődését a helyes irányba terelje érdekeinek évszázadokra történő meghatározásával”.
Ribbentrop a levélben meghívta Molotovot Berlinbe és, mint írta, ha a berlini megbeszéléseket követően alkalom nyílik egy közös politika további kimunkálására, örömmel látogatna ismét Moszkvába, „hogy megvitassuk – lehetőség szerint Japán és Olaszország képviselőivel együtt – egy olyan politika alapjait, mely csak gyakorlati előnyöket nyújthat valamennyiünk számára.”
Október 21-én Sztálin válaszolt Ribbentrop levelére: „Egyetértek Önnel, hogy az országaink közötti kapcsolatok további javítása teljes mértékben lehetséges a kölcsönös érdekek hosszú távú meghatározásának állandó alapján.” Közölte, hogy Molotov elfogadja a meghívást, és javasolja, hogy arra november 10–12. között kerüljön sor, hozzátéve, hogy ami bizonyos kérdések japán és olasz részvétellel való közös megvitatását illeti, anélkül, hogy elvben ellenezné a gondolatot, úgy véli, hogy azt előzetes vizsgálat tárgyává kell tenni.
Molotov november 12-én Berlinbe érkezett.
Megbeszélésükön Ribbentrop kijelentette, hogy „a tengelyhatalmak – pozícióik rendkívüli ereje folytán – következésképpen nem azt fontolgatják, hogy a háborút hogyan nyerhetnék meg, hanem inkább azt, hogy milyen gyorsan tudják befejezni azt a háborút, amely már meg van nyerve.” A Führer véleményére hivatkozva közölte, előnyös lenne, ha nagy vonalakban meghatároznák az orosz, német, olasz és japán befolyási övezeteket. Ribbentrop következtetése az volt, hogy „a négy nemzetnek a világban elfoglalt helye folytán életterük kiterjesztésének lendületét egy bölcs politika természetszerűleg teljes mértékben dél felé irányítaná”.
Molotov kérdésére Ribbentrop kifejtette, hogy nagy változások fognak bekövetkezni a brit gyarmati birtokok státuszában. Németországnak és a Szovjetuniónak módja nyílt megvalósítani jogos revízióit nyugaton, és előnyökhöz jutott meg nem támadási szerződése révén. A Lengyelország és Franciaország felett aratott győzelem számottevően hozzájárult e revíziók sikeres végrehajtásához. „A kérdés most úgy áll, vajon nem tudnák-e folytatni a jövőben is ezt a jó munkát, és vajon Szovjet-Oroszország nem tudna-e a maga számára megfelelő előnyöket szerezni a dolgok új rendjéből a brit birodalomban, vagyis hogy hosszú távon Oroszország számára a legelőnyösebb tengeri kijáró nem a Perzsa-öböl és az Arab-tenger irányában volna-e megtalálható és … egyéb törekvései Ázsia e részében… nem lennének-e megvalósíthatók.”
Végül javasolta a Szovjetunió és a háromhatalmi egyezmény országainak egy közös nyilatkozatát a béke mielőbbi helyreállításáról. A német külügyminiszter közölte, hogy kész Moszkvába látogatni, és hasznosnak ítélte meg e megbeszéléseken az olasz és japán „kollégák” egyidejű jelenlétét is.
Molotov általános válaszokat adott a felvetett gondolatokra és hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió részvételét az előirányzott akciókban részletesen meg kell vitatni. Moszkva előbb Németországgal kíván megállapodni, s csak azután Olaszországgal és Japánnal, és miután pontos információkat kap a háromhatalmi egyezmény jellegéről és célkitűzéseiről. November 12-én Hitler is fogadta Molotovot.
Közölte, hogy mihelyt a légköri viszonyok megjavulnak, Németország kész az utolsó nagy csapást mérni Angliára. Ami Európát illeti, Hitler szerint a kérdés az, hogy Németország, Oroszország és Olaszország miképpen juthat ki az óceánhoz anélkül, hogy konfliktusba keveredne egymással, és ez vonatkozik a háború utáni európai rendezésre is. Molotov a megbeszélésen sorra tett fel konkrét kérdéseket. Kifejtette, hogy az 1939-i meg nem támadási szerződést megvalósultnak lehet tekinteni, kivéve Finnország esetében. Megkérdezte, mit jelent az európai és ázsiai új rend, és jelezte, hogy vannak más tisztázandó kérdések is a Szovjetunió balkáni és fekete-tengeri érdekeit illetően Bulgáriában, Romániában és Törökországban, valamint Németország romániai és finnországi tevékenysége kapcsán. Molotov kijelentette, hogy a Szovjetunió részvétele a háromhatalmi egyezményben elvileg teljesen elfogadhatónak látszik, ha a Szovjetunió partnerként működik együtt, és nem pedig az együttműködés tárgya. Ehhez szükségesnek tartotta az egyezmény célkitűzéseinek és jelentőségének pontosabb meghatározását.
November 13-án Hitler ismét fogadta Molotovot, aki elmondta, hogy az 1939-i megegyezés a fejlődés egy bizonyos szakaszára vonatkozott, amely a lengyel háború végével befejeződött. A második szakaszt Franciaország veresége zárta le. Jelenleg, mondta Molotov, a harmadik szakaszban vagyunk. A szovjet–német megállapodás nem volt hatástalan a német győzelmekre. Utalt a Finnországgal és Bukovinával kapcsolatos szovjet érdekekre. Rosszallóan jegyezte meg, hogy a szovjet érdekek iránti megértő magatartás helyett Németország egész Románia területét garantálta. Hitler szerint „az eljövendő sikerek annál nagyobbak lesznek, minél jobban tud Németország és Oroszország egymás mellett harcolni a világban”, és meg kell állapodni a Szovjetunió részvételében a brit birodalom felosztását illetően. Molotov a maga részéről megismételte a Finnországgal, Bulgáriával és a fekete-tengeri szorosokkal kapcsolatos szovjet érdekeket.
November 13-i újabb találkozójukon Ribbentrop hangsúlyozta, hogy a háromhatalmi egyezmény és a Szovjetunió közötti együttműködés végett először is arra van szükség, hogy nagy vonalakban megállapítsák a négy ország befolyási övezeteit és megállapodást érjenek el Törökországról. Átnyújtotta Molotovnak a négy ország megállapodásának tervezetét azzal, hogy előbb Berlinnek és Moszkvának kell megegyeznie, mielőtt a megbeszélésekbe bevonnák az olaszokat és a japánokat. A tíz évre szóló tervezet a négy ország közötti együttműködés kinyilvánítása mellett tartalmazza, hogy a négyek tiszteletben tartják egymás természetes befolyási övezeteit, nem csatlakoznak olyan hatalmi csoportokhoz, amelyek a négy ország közül valamelyik ellen irányulnak. Ribbentrop szerint a megállapodáshoz titkos jegyzőkönyvet is csatolnának a négy ország területi törekvéseinek főbb irányairól, melyek – az Európában végrehajtandó területi változtatásokon kívül – német részről Közép-Afrikára, olasz részről Észak- és Északkelet-Afrikára, japán részről a Japántól délre fekvő Kelet-Ázsiára, szovjet részről pedig az Indiai-óceán irányában összpontosulnak.
Ribbentrop a megállapodás mellé egy másik titkos jegyzőkönyvet is javasolt, amely a Törökországgal kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Molotov viszont tárgyalásokat sürgetett a Bulgáriára, Romániára, Magyarországra, Jugoszláviára, Görögországra és Lengyelországra vonatkozó kérdésekről, valamint a svéd semlegességről és a balti-tengeri kijáratokról. Figyelemre méltó, hogy válaszul Ribbentrop ismét arra helyezte a hangsúlyt, hogy a döntő kérdés az, vajon a Szovjetunió kész-e együttműködni a brit birodalom felszámolásában.
November 25-én Molotov a moszkvai német nagykövetnek kifejtette, hogy a szovjet kormány az alábbi feltételekkel kész elfogadni a politikai együttműködésre és a kölcsönös gazdasági támogatásra vonatkozó négyhatalmi egyezmény tervezetét:
1. ha a német csapatok azonnal kivonulnak Finnországból, amely az 1939-i megállapodás értelmében a szovjet befolyási övezetbe tartozik,
2. ha létrejön egy kölcsönös segélynyújtási egyezmény a Szovjetunió és Bulgária között a fekete-tengeri szorosok kapcsán, továbbá egy hosszú távú bérleti szerződés alapján szovjet szárazföldi és haditengerészeti támaszpont létesül a Boszporusz és a Dardanellák körzetében,
3. ha a Batumitól és Bakutól a Perzsa-öböl irányában délre fekvő térség a Szovjetunió törekvéseinek központjaként elismerésre kerül,
4. ha Japán lemond észak-szahalini szén- és olajkoncesszióiról.
Ennek megfelelően a szovjet álláspont szerint a németek által javasolt első titkos jegyzőkönyvet a Perzsa-öböllel kapcsolatos rendelkezésekkel, a második titkos jegyzőkönyvet pedig a szovjet katonai támaszpontra vonatkozó rendelkezésekkel kell kiegészíteni. Szovjet részről úgy vélik, hogy egy Finnországgal foglalkozó harmadik, Japánnal foglalkozó negyedik és Bulgáriával foglalkozó ötödik titkos jegyzőkönyvre is szükség van. Ez utóbbi egy Moszkva és Szófia közötti kölcsönös segélynyújtási szerződés megkötésére vonatkoznék.
December 18-án Hitler kiadta 21. sz. hadműveleti utasítását a Barbarossa-hadműveletre vonatkozóan. E szerint a német fegyveres erőknek fel kell készülniük, hogy még az Anglia elleni háború befejeződése előtt gyors hadjáratban leverjék Szovjet-Oroszországot. A Szovjetunió elleni csapatösszevonásokat lehetőleg nyolc héttel a tervezett akció megkezdése előtt rendelik el. A több időt igénylő előkészületeket már most meg kell kezdeni és 1941. május 15-ig be kell fejezni. Döntő fontosságú, hogy a támadási szándékot ne fedjék fel. Az akció végső célkitűzése egy olyan védelmi vonal kialakítása az ázsiai Oroszország ellen, amely hozzávetőlegesen a Volga folyótól Arhangelszkig húzódik. Az utolsó orosz ipari övezetet az Uralban a Luftwaffe semmisíti meg. Az utasítás leszögezi, hogy az akció óvintézkedés arra az esetre, ha Oroszország megváltoztatná a Németország irányában tanúsított jelenlegi magatartását.
1941. január 10-én hat okmányból álló szovjet–német megállapodás-csomagot írtak alá. Egy új gazdasági megállapodást az 1941. február 11–1942. augusztus 1. közötti időszakra, amely előírta, hogy minden negyedév végén az exportnak és az importnak egyensúlyban kell lennie. Ez a további ázsiai tranzitlehetőségeket nyújtotta Németország számára és szovjet kötelezettségvállalást tartalmazott a katonai szempontból legfontosabb nyersanyagok folyamatos szállítására, továbbá szovjet gabonaszállítási kötelezettséget is, ami döntő hozzájárulás volt Németország élelmiszer-ellátásához.
A szovjet–német megállapodáscsomag egyezményeket tartalmazott a Litvániában, Észtországban és Lettországban élő német származásúak Németországba történő áttelepítéséről és az ezzel kapcsolatos vagyonjogi kérdések rendezéséről. Továbbá, Litvániának a Szovjetunióba történt belépésével összefüggésben megállapodás jött létre a szovjet–német határ kijelöléséről. Titkos jegyzőkönyvet is aláírtak annak a litvániai területsávnak a sorsáról, melyet az 1939. szeptember 28-i titkos kiegészítő jegyzőkönyv említ: Berlin lemondott erről a területsávról, melyért cserébe Moszkva fizetséget irányzott elő.
Molotov 1941. január 17-én érdeklődött a szovjet javaslatokra adandó német válasz felől, mire az a válasz érkezett, hogy mivel a szovjet kormány ellenjavaslatokat tett, Berlin kapcsolatba lépett Olaszországgal és Japánnal, és reméli, hogy a közeli jövőben lehetővé válik a Moszkvával való politikai megbeszélések folytatása. Végül is a szovjet javaslatok válasz nélkül maradtak.
A német kormány januárban tájékoztatta a Szovjetuniót, hogy várhatóan német csapatok lépnek Bulgária területére, de Berlinnek nincs szándékában megsérteni a szovjet biztonsági érdekeket. Ezzel együtt, március elején, Molotov kijelentette a moszkvai német nagykövetnek, hogy ez a német akció sérti a szovjet biztonsági érdekeket és Németország nem számíthat ebben a Szovjetunió támogatására. Március 4-én a Pravda közli, hogy ez az akció „nem a béke megszilárdításához, hanem a háború szférájának kiterjesztéséhez vezet”, s ehhez a szovjet kormány semmiféle támogatást nem nyújthat. Március 8-án a moszkvai német nagykövet jelenti, hogy Moszkva nem adta hozzájárulását ahhoz, hogy a Tallinnban és Rigában eddig működött német külképviseletek konzulátusokká alakuljanak át. Márciusban Törökország és a Szovjetunió jegyzékváltásban biztosította egymást a semlegességéről és „teljes megértéséről” konfliktusba keveredésük esetére. Április 5-én barátsági és meg nem támadási egyezmény jött létre Jugoszlávia és a Szovjetunió között. A moszkvai német nagykövet április 4-én kifejtette Molotovnak kételkedését, hogy az ilyen egyezmény aláírására megválasztott alkalom különösen kedvező lenne. Április 6-án meg is kezdődött a Jugoszlávia elleni katonai akció. A korábbi szovjet–német nézeteltérések jórészt megmaradtak a diplomácia berkeiben, a délszláv térségben történtek voltak az első nyílt megnyilvánulásai a két ország érdekellentéteinek. A Szovjetunió mellőzése az Észak-Erdéllyel kapcsolatos 1940-i bécsi döntésnél, Románia megszállása, a Duna Bizottság átszervezésével kapcsolatos nézeteltérések, a Finnországba küldött német csapatok, a kelet-európai országok csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez, Bulgária felzárkózása a tengelyhatalmak mellé és az ország német megszállása, a Törökországgal és Jugoszláviával kapcsolatos érdekek összeütközései mind-mind sértették azokat a külpolitikai szempontokat, amelyeket Molotov 1940. novemberi berlini tárgyalásain megjelölt.
Március 27-én Ribbentrop elmondta a Berlinbe látogató japán külügyminiszternek, hogy „az Oroszországgal fennálló kapcsolatok jelenleg korrektek, igaz, de nem túl barátiak. Molotov látogatását követően felajánlották számára a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozást, Oroszország olyan feltételeket szabott, amelyek elfogadhatatlanok…A Führer ebbe nem egyezett bele, mert úgy véli, hogy Németország állandó jelleggel nem tud támogatni egy ilyen orosz politikát. A Szovjetuniónak nem tetszettek a Romániának nyújtott német garancia és a Bulgáriával fenntartott szoros kapcsolatok. Az oroszok már egy ideje barátságtalanságot tanúsítanak Németország irányában ott, ahol csak tudnak. Mióta Cripps angol nagykövet lett a Szovjetunióban, Németország világosan érezte, hogy titokban és időnként viszonylag nyíltan ápolják a szovjet–angol kapcsolatokat…A német hadsereg keleten mindenkor készen áll. Ha Oroszország egy nap olyan álláspontot foglal el, amelyet Németország elleni fenyegetésként lehet tekinteni, a Führer szétzúzza Oroszországot. Németország bizonyos abban, hogy egy Oroszország elleni hadjárat a német fegyverek teljes győzelmével és az orosz hadsereg és az orosz állam teljes szétzúzásával végződnék…Mindenesetre a Führer nem egyedül az Oroszországgal aláírt szerződésekre támaszkodik, hanem mindenekelőtt a Wehrmachtra. Ugyancsak nem szabad szem elől téveszteni, hogy a Szovjetunió, minden ellenkező állítás ellenére, továbbra is folytatja külföldön a kommunista propagandát. Nemcsak Németországban, hanem Franciaországban, Hollandia és Belgium megszállt területein is megpróbálja folytatni félrevezető propaganda-tevékenységét.”
A német–japán külügyminiszteri tárgyalásokon március 29-én Ribbentrop jelezte, hogy a német hadsereg nagyobb része a birodalom keleti határain helyezkedik el, és bármikor kész a támadásra. Úgy hiszi azonban, hogy Oroszország nem fog katonai akcióba kezdeni. De ha Németország konfliktusba keveredik az oroszokkal, a Szovjetunió egy-két hónap alatt megszűnik. Bizonytalannak mondta, hogy vajon Sztálin fokozza-e jelenlegi barátságtalan politikáját Németország irányában. Rámutatott, hogy egy konfliktus Oroszországgal továbbra is a lehetőségek határain belül van, s csatlakozása a háromhatalmi egyezményhez kizárt dolog, „ez bizonyára aligha illenék bele a jelenlegi helyzetbe”.
Április 13-án aláírták szovjet–japán semlegességi szerződés, mely szerint: ha az egyik szerződő felet katonai támadás éri, a másik szerződő félnek a konfliktusban semlegesnek kell maradnia. A németek a szovjet–német kapcsolatok adott szakaszában túlzottnak találták a semlegességi szerződést, de úgy vélték, hogy ez még jobban megerősíti Japán támadási szándékát a németek által is sugallt irányban, azaz az angol gyarmatbirodalom ellen. A japán külügyminiszter ugyanakkor a tokiói német nagykövet előtt kijelentette: „Ha Németország és a Szovjetunió között háború kezdődik … ebben az esetben Japán együtt támad Németországgal Oroszországra. Ezt nem akadályozza meg semmiféle semlegességi szerződés.” Ez végül nem következett be.
A történelmi visszapillantás előzményei itt olvashatók:
Történelemkönyv: a Molotov-Ribbentrop paktum (I.)
Történelemkönyv: a Molotov–Ribbentrop-paktum (II.)