Tűntető=provokátor?

Egy újabb fogalommal gazdagodott a magyar nemzet-populista retorika.

Még nem tudjuk, hogy az ellenzék megbélyegezésére előszeretettel (bár az utóbbi hónapokban egyre ritkábban) használt „hazaáruló” helyére lép majd, vagy vele egyenrangúvá válik, esetleg úgy döntenek a nemzetpopulizmus külföldről sok pénzért szerződetett szakértői, hogy tiszavirág életű lesz csak, mert használata mégis inkább a diktatúrák privilégiuma. A fogalom nem újkeletű: százötven éve használták már a királyi udvarok, használta már Erdogan és Putyin, használták a kommunisták és persze Rákosi Mátyás és Kádár János:
„A provokátor”.

Ez a latin eredetű fogalom a római jogrendben egy fellebbezési jogot testesített meg, de mai szóhasználatban „felbujtó, bujtogató vagy beugrató személyt, titkos ügynököt” értünk alatta. „Provokátor” lett most hirtelen mindenki, aki a kormányfő olvasatában nem ért egyet azzal, hogy Magyarországon csak az ő akarata érvényesüljön. „Provokátor” több tízezer fiatal, aki az utcára vonul és a Fidesztől pont azt követeli, amit ők saját maguk, a nemzet-populistává vált radikális fiatalok a rendszerváltás hónapjaiban. (Tény, hogy akkor sokkal kevesebben voltak, és jóval nagyobb bátorság kellet ahhoz, hogy valaki kiálljon a demokratikus jogállamért).

Valószínű, hogy a miniszterelnök legújabb szóhasználatát igen jól fizetett és igen szolgalelkű emberei azonnal terjeszteni is kezdik majd (jó szokásuk szerint általában még hasonló hanglejtéssel is). Csak ezzel a „provokátor” szóval van egy kis gond: ily módon most nagyon sok fiatal embert bélyegez meg a hatalom, gyakorlatilag kizárva a hazai demokráciából őket. Megteheti, mert majdnem mindent, amit megtehet, meg is szokta tenni. De az az apró gond, hogy a „provokátorok” között sok ezer olyan diák van, akinek a szülei még néhány éve, de lehet, hogy még ma is konzervatívok, lelkes Fidesz-támogatók voltak, akik eddig hittek abban, hogy a fiatal demokraták valóban fiatalosan lendületesek és demokraták, annak ellenére, hogy a „rossz” oldal őket inkább lopós öreg populistáknak próbálja beállítani.

A szülői generációban még nagyon élénken él az emlék, hogy a politikai ellenfelet azok „provokátorozták”, azaz külföldi bérencezték a rendszerváltás előtt, akik már nem tudtak értelmesen érvelni. Most az ünnepekre sok ezer vidéki diák hazament és otthon lelkesen elmesélte, hogy azért tüntetett, mert egy kicsit más országot szeretne, olyat ahol a miniszterelnökre még a lopás gyanúja sem vetül, ahol az ország nagy ügyeit megvitatják, ahol egy fél nap alatt fogalmazott törvényeket nem verőlegény arcú emberek terjesztik az országgyűlés elé. És ahol az Európai Unióhoz tartozni többet jelent, mint a kasszánál sorba állni és onnan távozva a pénzzel tele bőrönddel belerúgni a pénztárosba…

Lehet, hogy a szülők elcsodálkoznak ezen, mert az állami médiában egészen mást mondtak, lehet, sőt biztos, hogy ez egy kicsit elbizonytalanítja őket. Senki sem szereti, ha gyerekét „provokátornak” nevezik. Abban a pillanatban, amikor a miniszterelnök észleli, hogy ez nem csak néhány tucat ember elszigetelt esete, el fog tűnni ez a csúnya szó, nem beszélünk már „viszkető tenyerekről”, amivel demokratikus konfliktusokat meg kéne oldani.

Ha igen, akkor mindannyian tudjuk, hogy mérsékeltebb, megfontolt polgárokra itt már nincsen szükség, pedig polgárok nélkül nincsen demokrácia. De lehet, hogy „a nemzetnek” akkor ilyen „puhány emberekre” már nem is lesz szüksége