Megjelentek a szak- és felnőttképzés átalakítását vezérlő jogszabályok. A változásokat egyszerre kísérik méltató és kétkedő hangok. (A nyitó kép forrása: www.kfw.de)
Az alkotók megpróbáltak a digitális világunkkal összhangban álló kereteket szabni az ősszel kezdődő szakképzésnek, amelyet a legjobban a projektoktatás
(—>amikor nem tantárgyak, fizika, mechanika stb., hanem témák/modulok, pl. autóklíma, karosszéria, dízelmotor köré csoportosítják az oktatást; a hagyományos tanóra helyett jobbára gyakorlat-központú csoportmunka zajlik, a tanulás kimenete pedig csapatmunkában elkészített alkotás lesz),
a számítógépre alapozott online vizsga, a portfólió
(—> a tanuló egyéni tanulási útját és személyiségének fejlődését mutatja be pl. digitális gyűjtemény formájában; tartalma – aminek struktúráját egy érintett szaktanárral közösen alakítanak ki – lehet például egy önéletrajz, az iskolán belül vagy kívül elvégzett feladat, létrehozott alkotás, hazai vagy nemzetközi tanulmányi versenyeken elért eredmény vagy egy szakmai rendezvényen való részvétel dokumentálása; mindezt az iskolai időszak alatt gyűjteni kell, s el kell helyezni egy erre kijelölt digitális felületen; a vizsgán egy kiselőadás formájában be is mutatja a tanuló, a tanár osztályozza és beszámítódik a vizsgaeredménybe)
bevezetése, illetve a szóbeli vizsga eltörlése jellemez.
A munkaerőpiac résztvevőinek lehetővé tették, hogy gyorsított eljárásban maguk is szakképesítések létrehozását kezdeményezhessék. A változások lényeges elemeit a Nexon Akadémia szakmai vezetője, dr. Henczi Lajos címzetes egyetemi tanár foglalta össze.
A változásoknak két vetülete van – hangoztatta a szakértő. Makroszinten jól látható, hogy szétválasztották a szakképzést a felnőttképzéstől. Gyakorlatilag nincs átjárás a két rendszer között. A 174 szakma megszerzésének lehetőségét beillesztették az iskolai rendszerbe. Aki a jövőben pl. villanyszerelő kíván lenni, annak ilyen iskolába kell járnia. A felnőttképzést pedig, mint stratégiai eszközt, a munkaerőpiac keresleti alapon működő kiszolgálójának lehet tekinteni. Az átalakítás kritikusai szerint a munkaerőpiac ezzel elvesztette „gyorsreagálású” intézményeit, mert nem lesz lehetőség a szakemberigények haladéktalan kielégítésére. Eddig, ha egy vállalatnak szüksége volt például 20 hegesztőre vagy villanyszerelőre, a felnőttképzők képesek voltak akár néhány hónap alatt kiképezni a jelentkezőket. A jövőben erre 2–3 évet is várni kell.
A mikroszinten bevezetett előírások csaknem valamennyi gazdálkodó szervezetet érintik, hiszen a felnőttképzési tevékenység szeptember 1-je után bejelentésköteles: valamennyi célirányos és szervezetten megvalósuló képzést be kell jelenteni a vállalatoknak a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszerébe. Ide tartoznak a belső képzések, a nyelvi és jogszabály alapján szervezett, például hatósági képzések is.
A bejelentés elmulasztása esetén bírságot is kiszabhatnak. Ennek enyhébb mértéke is a legkisebb munkabér egyhavi összegének hússzorosára rúg.
A felnőttképzők – és a cégek személyzeti-munkaügyi vezetői is – most szembesülnek azzal, hogy az új felnőttképzési rendszer nagy követelményeket támaszt velük szemben. A felnőttképzési szándék bejelentését követően a vállalatnak valamennyi kezdődő képzésről adatot kell szolgáltatni, és a képzés minden résztvevőjével felnőttképzési jogviszonyt kell létesíteni, azaz felnőttképzési szerződést kell kötni. A jogviszony megszűnésekor, a képzés befejeztével, az állami adatszolgáltatási rendszeren keresztül tanúsítványt kell számukra kiállítani, amihez még bizalmas személyes adatokat is meg kell adni.
Visszatérő kérdés, hogy miért kell ezt ennyire szabályozni? Sokan úgy vélik, hogy szakmai vezetés felnőttképzési pályakövetési rendszer alapjait kívánja így megteremteni. Az kétségtelenül hasznos, hogy a vállalatok is javaslatot tehetnek az illetékes miniszternek számukra fontos szakképesítés létrehozására, és ehhez viszonylag egyszerű eljárást és gyors döntést ígér az új rendszer.
Aki ilyen képzés után képesítő bizonyítványt is szeretne, annak a képzőhelytől független és pártatlan, kijelölt vizsgaközpontban kell számot adni tudásáról. A vizsgaközpontokat ez év őszéig még létre kell hoznia a hatóságnak. Sok a feladat és sok még a kétség is.
Az optimisták bíznak abban, hogy az új rendszer működni fog, jó kezekben lesznek a hatóság számára szolgáltatott személyes adatok, és kialakul a kereslet által vezérelt, a munkaadókat az eddigieknél jobban kiszolgáló felnőttképzés is.