Visszatérnek a magyar utakra a Google Utcakép autói. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. (A nyitó képet 2014-ben készítette Győr belvárosában a Google Utcakép szolgálata; jelentjük: ha ma fényképezné, ugyanígy örökíthetné meg. Győr fideszes önkormányzata „sokat ad” a szép városképre, hadd gyönyörködjék benne ország és a nagyvilág…)

A Google Utcaképnek köszönhetően a használók bárhonnan felkereshetik a magyar városok nagy többségét, megtekinthetnek számos várat és kastélyt, valamint a digitális térben akár nemzeti parkokat is bejárhatnak. Hazánkban a Google Térkép Utcakép szolgáltatása 2013 óta érhető el, azóta rendszeresen frissítik a mindenki által látható, folyamatosan frissülő képanyagot. Az Utcakép 360 fokos képeket mutat az utcákról, valamint a természeti és kulturális nevezetességekről.

A Google Utcakép autói április 23-án indulnak el Magyarországon és kisebb-nagyobb városokat egyaránt bejárnak majd. A lakosok találkozhatnak velük például a Dunántúlon (Veszprémben, Sopronban, Szombathelyen, Esztergomban és Szekszárdon), a keleti országrészben pedig a többi között Egerben, Orosházán, Kecelen, Dabason és Sárospatakon.

Az utcák és utak mellett a Google városok gyalogosövezeteit is rögzítette, valamint autóval megközelíthetetlen más helyeket is. Ennek köszönhetően a használók virtuálisan sétálhatnak Pécs vagy Debrecen utcáin, ellátogathatnak a Balaton-partra , az Aggteleki Nemzeti Parkba, kirándulhatnak az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba is.

A Google kiemelten elkötelezett a személyes adatok védelme iránt. A személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése végett a közzétételt megelőzően a képeket egy speciális eljárás alá vetik, ami elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így nem azonosíthatók. Az Utcakép lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók stb.)  elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található „Hiba bejelentése” gombra kattintva lehet kérni.

A Google Térkép népszerű funkciója az Utcakép, ami már a világ jó 220 országában tanulmányozható, beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkot is. Elérhető asztali számítógépeken, mobileszközökön, valamint a Google Earth programban. További információ az Utcaképről itt található.