Sok-sok évig tartott a szakértői, politikai és társadalmi vita arról, hogy mi legyen a sorsa annak az atomerőműnek, aminek létesítését az osztrák kormány már az 1960-as években napirendre vette, ám a konkrét döntés csak 1971-ben született meg, minek értelmében a szocialista Kreisky-kabinet kimondta: meg kell építeni a zwentendorfi atomerőművet, ami a vízi erőművekben különösen gazdag ország energiaigényének tizedét fedezné. Mintegy hatévi munkával el is készült a Zwentendorfi Atomerőmű (Kernkraftwerk Zwentendorf), reaktorában el is helyezték az uránrudakat, ám a társadalmi ellenállás meghátrálásra kényszerítette a szövetségi kormányzatot. Természetvédők, nőszervezetek, békeaktivisták, és az akkor mind erősebbé váló zöldek hatalmas tiltakozó megmozdulásokkal állították maguk mellék a közvéleményt, aminek eredménye népszavazás lett az atomerőműről. Az eredményről a Magyar Hírlap 1984. április 15-i számában (akkor még tekintélyes napilap!) megjelent (a mai magyarországi helyzetre kísértetiesen hasonló körülményeket előrevetítő) írásomban olvashatnak.
Nyitó képünkhöz magyarázatként:
Négy évtizeddel a népszavazás után a zwentendorfi (már csak nevében!) atomerőmű mégiscsak áramot termel az osztrák háztartások számára. Az atomenergia ellenzői azonban ezúttal nem tiltakoztak, mert az ott létesített napenergia-erőmű 100%-ban fenntartható, környezetbarát energiát szolgáltat. A zwentendorfi erőmű megépítésekor tervezett 700 megawatt (MW) atomerőművi kapacitás helyett most 450 kilowatt napenergiát termel a régió háztartásai és ipara számára. Emellett ott működik a Bécsi Műszaki Egyetemmel (TU) együttműködésben az osztrák fotovoltaikai kutatóközpont. A kereskedelemben kapható napelem-modulokat, napelemes követőrendszereket (trackerek), konvertereket és segédberendezéseket valós környezeti körülmények között vizsgálják hatékonyságuk, alkalmazhatóságuk, valamint beruházási és várható üzemeltetési költségeik szempontjából.
«Bármelyik ujjamat harapom is meg – fáj. Alighanem így vannak az osztrákok is a mintegy hat esztendeje kész zwentendorfi atomerőművükkel. A nyolc és fél milliárd schillinges beruházás ugyanis a belpolitikai csatározások áldozatává vált, és azóta is csak falja a pénzt. Üzembe helyezését a környezetvédők akadályozták meg. De csak formálisan! Önmagukban elenyészően kevesen lettek volna egy ekkora és életbevágóan fontos állami beruházás jégre tevéséhez.
Az osztrák zöldek kezére játszott – az akkoriban még abszolút többséget élvező, egyedül kormányzó Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) ellenében – a polgári jobboldal, élén az Osztrák Néppárttal (ÖVP) és az Osztrák Szabadság Párttal (FPÖ). Azzal érveltek, hogy az atomerőmű földrengésnek kitett helyen létesült, ráadásul a tervezők nem gondoskodtak a radioaktív hulladék biztonságos tárolásáról sem.
Dr. Bruno Kreisky, a szocialisták nagy tekintélyű kancellárja – biztos igenre számítva – népszavazást íratott ki a Bécstől 45 kilométerre, a Duna partján fölépült, 700 megawattos atomerőmű üzembe helyezése céljából.
Még az ellenzőket is meglepte az eredmény: 50,47 százalékos (tehát rendkívül csekély) többséggel utasították el az urnákhoz vonulók a zwentendorfi reaktorok és turbinák indítását. A másik meglepetés: a jogosultaknak mindössze 64 százaléka szavazott.
A mindegyre súlyosbodó energiahelyzetet szem előtt tartva (dráguló kőolaj, földgáz, szén; csekély hazai energiahordozó-készlet; növekvő energiaigények) az SPÖ 1980-ban újabb népszavazással próbálkozott. Kompromisszumot keresvén, a szocialista kormány arra kért választ, hogy üzembe helyezzék-e vagy hagyományos erőművé építsék-e át a zwentendorfit? Bár a reaktor begyújtása mellett voksolók négyszer annyian voltak, mint az átépítést igenlők, a siker ismét elmaradt a hallatlanul csekély részvételi arány miatt.
Visszatérvén a bevezetőben említett „ujjharapásra”, az osztrák sajtó, a rádió és a tévé jóformán egy percre sem vette le napirendjéről az atomerőmű ügyét. Szélesítvén az alternatívát, ma már az üzembe helyezésről, átépítésről, illetve leszerelésről beszélnek. Az atomerőművet „üzemeltető”, évek óta azonban csak állagmegóvással foglalkozó Tullnerfeld Kft. (állami és tartományi áramszolgáltató vállalatok társulása) természetesen a legcélravezetőbb megoldás, az üzembe helyezés mellett száll síkra. Friedrich Staudinger, a társulás ügyvezetője szerint – ha zöld fényt kapna is az indítás, akkor is legalább három évre és mintegy 1,5–2 milliárd schillingre lenne szükség az áramtermelés megkezdéséhez. Hatezer üzemórát számítva, évente 4,2 milliárd kilowattóra áramot adna az atomerőmű, méghozzá rendkívül olcsón, 60 groschenért egy kWó-t.
Széntüzelésű hőerőművé átalakítása 16 milliárd schillingbe kerülne, ráadásul egy kilowattóra áramot 1,30 schillingért adna. Olaj esetében a költség 12,5 milliárd lenne ugyan, de az áram 1,40-be kerülne. Szóba került, hogy földgázzal működtetnék az eredetileg uránra alapozott erőművet; ez is mintegy 10 milliárd schillinget emésztene föl, és a földgázt is külföldről kellene beszerezni. Egyébként mindhárom átépítési változat legalább öt esztendeig. tartama. A legolcsóbb megoldás lenne az erőmű leszerelése és a gépek, berendezések eladása, mert ez csak 500 millióba kerülne. Kérdés azonban, mit kapnának érte Tullnerfeldék a világpiacon?
Közismert azonban, hogy az olcsó mindig drága. Ausztria máris évente 50 milliárd schillinget kénytelen kiadni energia és energiahordozók importjára. Tetemesen csökkenteni lehetne a fizetési mérleg hiányát, ha végre kedvező döntés születnék a zwentendorfi atomerőmű üzembe helyezéséről – az eredeti tervek szerint. Annál is inkább, miután szó sincs földrengés-veszélyről azon a környéken, és a nukleáris hulladékot sem kellene Ausztriában tárolni: Kína szíves-örömest átvenné.
Csakhogy a végső és célszerű döntés meghozatalához újabb népszavazást kell kiírni. Fred Sinowatz kancellár a minap síkraszállt a még az idén megrendezendő népszavazás mellett. Kérdés azonban, hogy miként vélekednek majd az állampolgárok? A múlt héten olyan hírek terjedtek el Bécsben, hogy rövidesen újabb 12–14 százalékkal fölemelik a villamos energia árát. Tekintettel a megélhetési költségek és a munkanélküliek számának folyamatos emelkedésére, esélyesnek látszik a zwentendorfi „begyújtás”. Most már csak legfelső szinten kellene egyetértésre jutni. Mindenekelőtt a szocialisták koalíciós partnerével, a hajthatatlanul nemet mondó FPÖ-vel. A nagytőke politikai fellegvára, a Néppárt máris hajlékonyabbnak látszik, hisz’ érdekei is ezt kívánják.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)
