Kevés olyan könnyfakasztó szerelmi dráma van – filmben vagy színpadon – mint A szív hídjai. Stílusérzékre és/vagy humorérzékre vall, hogy ma, a szerelmesek új keletű (Valentin) pr-napján ez a produkció arathat méltó sikert a Belvárosi telt háza előtt. Bevált recept: filmvilágsiker magyar adaptációja több jó színész által találkozik a lelkes pesti publikummal. (A nyitó képen: Udvaros Dorottya és László Zsolt a Belvárosi Színház előadásán.)
Kiindulópont az 1995-ben készült film; Meryl Streep és (rendezőként is!) Clint Eastwood főszereplésével. A story az IMDb-én hol 7,6, hol pedig 9,4 pontot kapott; Meryl Streep-et többféle díjra is jelölték. Eastwood rendezői karrierjének fontos állomása ez a film. Itthon is nagy sikerrel vetítették Ráckevei Anna és Reviczky Gábor szinkronhangjával.
Alapanyag Robert James Waller regénye, s Richard LaGravenese forgatókönyve; az eredeti cím pedig The Bridges of Madison County Madison megye hídjai. Az alapsztori négy szenvedélyes nap története egy házasságtörő asszony és egy eltévedt vándorfotós között; valójában morálisan és érzelmileg sokkal több annál. Hogy mekkora hatása lett a filmnek: világszerte megnőtt a hamvak szórása útján való temetkezés.
A film kerete: az anyai örökség része egy beszámoló, melyet eleinte megütközve olvasnak fel a gyermekek. Nem értik, hogy a mamát miért nem a papa mellé kell temetni; miért az a végakarat, hogy a hamvak kerüljenek a Rosamunde híd alatti patakba. Lírai történet bontakozik ki a meghagyásból, s megértéssé lényegül át majdnem minden.
Az édesanya: Francesca Itáliából ment férjhez Iowába. Bevallja, hogy nem egészen erről álmodott kislányként. Mégis jó feleség, jó és hű anya vált belőle; egészen a nagy találkozásig. Robert, egy újság fényképésze véletlenül a család farmja felé téved, bebocsátást nyer; lassan és rendkívül szépen, ízlésesen bontakozik ki a vonzalom a férfi és a nő között.
Kiváló, mert egyszerű, őszintén hiteles párbeszéd alakítja a cselekményt: fotózásról, Afrikáról, a háziasszony életéről a semmi közepén, de pl. arról is, hogy az amerikai családi etika hipnotizálja az országot. Kezdetben annyi a verbális udvarlás, hogy „maga minden, csak nem egyszerű nő, ne áltassa magát!”. Még a táncuk is olyan közeledés, melyben a fair férfi kimondja: „ha azt akarja, hogy abbahagyjam, most szóljon”. Nő: „senki sem kéri erre”.
Udvaros Dorottya és László Zsolt.
Tartózkodom attól, hogy giccset, gyenge melodrámát vizionáljak. Nem egy szokványos kaland képei, hangulatai ezek. Persze, eljön nekik is a döntés órája. Férfi két ízben is kéri: „Gyere velem!”. Így szól: „ez a fajta bizonyosság csak egyszer adódik az életben.” Mégsem teljesülhet be, nem folytatható a szerelmük. A nő kitart élete sok kis részlete mellett: „Nem dobhatok el egy egész életet, csak azért, hogy újat kezdjünk”.
A filmben aztán hazaérkezik a férj, aki már betegen tesz egy megbocsátó (?) gesztust. Így szól: „tudom, megvoltak a magad álmai, sajnálom, hogy nem sikerült valóra váltani őket”. Ez megnyugvás a „bűnös asszony” számára. Dicséri a mai előadást, hogy sok jelenetnél humort is felvillantott.
Sors- és életszerű, hogy a később megözvegyült asszonynak nem lesz még egy esélye. „Csak” jön neki a halott szerelmétől származó emlék(eztető): kis könyv, karperec, medál. Mindez végigkíséri maradék életét, s őszinte megvallásra, döntésre bírja a saját végtisztességét illetően. Robertről, s a 4 napig tartott szerelemről ezt hagyja meg: „ha ő nincsen, nem bírtam volna ki annyi évet a farmon”. Üzenete: „Az életemet a családomnak adtam, ami megmaradt, az Roberté”. A végakaratot így a gyermekek megenyhülve teljesítik. Vajon mennyi idegenbe szakadt amerikai asszony sorsa sűrűsödhetett ebben?!
László Zsolt és Udvaros Dorottya.
A Belvárosi Színház mértéktartó módon, kevés csöpögős momentummal, változó dinamikával, és szaxofonos zenei kísérettel tette színre ezt a romantikus drámát. Novák Eszternek, a mindig erőteljes rendezőnek volt szíve ezt jól levezényelni. Nagy tetszéssel fogadta a produkciót a telt házas publikum.
Négy színész és egy zenész van az előadásban. A szaxofonos közreműködése meglepetés; nem csak pozitív értelemben. Prózai előadások szokásos háttere a felvételről szóló zene. Itt élőben szól a muzsika: telefoncsöngetést szimulálva és főként a táncjelenetnél okkal és jól. Máskor, néha feleslegesen, a színpadi beszédet is zavaróan, és két ízben falsul is. A szaxofonos előadó művészről semmit nem lehetett (ott) megtudnunk. Kár.
Szamosi Zsófia, mint mellékszereplő jól, elismerően játszik. Számomra Chován Gábor játéka harsány; nem természetes, mondhatni túl „teátrálisnak” látszott. László Zsolt Robert szerepét viszont nagyon jól tölti be; érzéseket, fontos mondatokat és mozdulatokat színvonalasan teljesít. Méltó párja Francescának a színen.
Udvaros Dorottya női főszerepe abszolút találat; játéka eloszlat minden kétséget. Ez most különösen fontos. Anno felvetődött: vajon ő lehet-e az feleségszerep ideális megjelenítője; mivel Meryl Streep „alteregójának” lenni eleve kihívás. Az azóta közel 20 díjra jelölt amerikai ikon a film forgatása idején 45 évesen minden tekintetben a csúcson volt; nem túl kockázatos összehasonlítás-e a hazai felkérés erre a szerepre Udvarosnak. Nem! Kortalan: minden megnyilvánulása, átváltozása helyénvaló. Tüneményes volt; ennyire bravúrosan játszó nőnek őt színpadon még nem láttam. A közreműködők közül magasan kiemelkedett.
Teljesen ellágyulni nem muszáj. Visszakötnék február 14-ére. Van kedvezőtlen megfigyelésem is. A mi sorunk előtt egy fiatal pár szó szerint vette a szerelmesek ünnepét; végig ölelkezve, suttogva bemutatót tartottak a Valentin-napi aktivitásukból.
Nekem február 14. Bálint napja. Túláradó, talányos, tömény, trükkös szerelmeseknek pedig íme egy facebook-fricska, e napi tréfa: Férfi a papírboltban kérdi: -„Van ’Egyetlen szerelmemnek’ feliratú üdvözlő kártya? – Igen. – „Harminckettőt kérek”.
Közhely: a szerelmesek (Sóhajok?) hídján is akkor kell átmenni, amikor odaérnek.
A szív hídjai c. majd kétórányi romantikus dráma a Belvárosi Színházban; alapjául az azonos című Clint Eastwood film szolgált; rendező Novák Eszter, szereplői: Udvaros Dorottya, László Zsolt, Szamosi Zsófia és Chován Gábor. Producer: Orlai Tibor.
A képek forrása: a Belvárosi Színház honlapja; köszönjük!