Bevallom férfiasan: ötvenöt esztendővel ezelőtt, amikor az alábbi írásom megjelent (Kisalföld, 1968. március 9.) még nem láttam a valóságban számítógépet, csupán hallottam a computerekről, olvastam róluk, képeken ismerkedtem velük. Pedig akkor már Magyarországon is voltak/működtek, elkábítva a legföljebb számológéphez szokott kelet-európait. Szájtátva néztük az osztrák tévé képes beszámolóit a „Rechnenmaschine”-kről, computerekről, és arról álmodoztunk, hogy micsoda nagyszerű lenne, ha egy ilyen, egész szobát megtöltő csodamasinát legalább asztalon elférő méretűre kicsinyíthetnénk. De miután akkoriban mobiltelefon sem létezett, eszünkbe sem juthatott, hogy akár néhány négyzetcentiméteres is lehetne az a számítógép, ami annak idején akár egy tonnát nyomott valamennyi tartozékával együtt…Ezért aztán különösen érdekesnek és újnak számított a krónikás számára is mindaz, amit az (egykor volt) ÉDÁSZ, azaz Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat mérnökeitől megtudott… (A nyitó képhez: számítógép 1968-ban; foto: https_vintagenewsdaily.com.) Az ám, a képen látható úr jobb keze ügyében lévő egérről külön fejezetet lehetne írni…
«Mire jó a kockajáték? A többi között arra, hogy új fejezettel gyarapítsa a matematika tudományát. Két-háromszáz évvel ezelőtt valószínűleg a kockajátékosok nyerészkedési vágya sarkallta arra a matematikusokat (lehet, hogy így szerettek volna könnyíteni anyagi gondjaikon?), hogy új tudományág alapjait vessék meg. A valószínűségszámításét. Némi fejtörés után felfedezték a kockadobás törvényszerűségét: minél többet dobálják a kockát, annál megbízhatóbb ismereteket szereznek arról, hogy milyen gyakran mutatja legértékesebb felét, a hatost.
De: hányszor kell elvetni ahhoz, hogy kifizetődő legyen megvárni a hatosokat? Erre Cardano, Galilei, Fermat, Pascal, Huygens, Moivre is igyekezett többé-kevésbé pontos választ adni.
Mérnöki pontosság?
A hazárdjátékok keltette kíváncsiság megalapozott tudománnyá érlelődött; manapság az élet minden területén sikerrel alkalmazzák. Az atomfizikában éppúgy, mint a biológiában vagy a biztosításban. Az energiaszolgáltató iparban is. Az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat fejlesztési osztályán például villamosmérnökök láttak nagy munkához. Valószínűségszámítással, a matematikai statisztika és a mérnöki (alkalmazott) matematika módszereivel felfedik az áramszolgáltatás üzemzavarainak valószínűségét, a hibák miatt keletkezett károk és a helyreállítási idő összefüggéseit, oksági kapcsolatait.
Mert: manapság nem azért tart sokáig egy-egy üzemzavar, mert lassan halad a javítás, hanem legtöbbször azért, mert sok időbe telik a hiba megkeresése.
Évtizedek alatt összegyűlt statisztikai adatok segítségével majdnem pontosan meghatározható például a viharok okozta üzemzavarok száma, fajtája, a javítás ideje. Vagy: mikor kell egyik vagy másik transzformátort kicserélni stb.
Dicséretként szoktuk használni a mérnöki pontosság jelzőjét. Pedig a sokat emlegetett mérnöki pontosság meg sem közelíti a matematikai értelemben vett pontosságot. A matematikusok szemében nem „igazi” matematika a műszaki matematika. A három-öt százalék pontossággal meghatározott eredmény legtöbbször elegendő a tervezéshez. Ekkora „bizonytalanságot” illendő az anyag tulajdonságaiba is beleszámítani.
Gyakorlati útmutatók
A mérnökök matematikája elsősorban a gyakorlati tapasztalatokkal számol. Egyszerűsített példaként említjük: van olyan másodfokú egyenlet, amelynek megoldásaként negatív és pozitív gyököt kap az ember. A matematikus nem elégszik meg az eredménnyel, azon töri a fejét, miért és milyen feltételek között jön létre a negatív gyök. Negativ fizikai mennyiségekkel mit kezdjen a mérnök az áramszolgáltatásban?
Megoldási módszereket meríthet a mérnök a matematika tudományából, és azokat illeszti saját feladatához, problémájához. És ha nem boldogul, akkor fordul a matematikushoz. Tudnia kell tehát a mérnöknek, hol végződik az ő dolga és hol kezdődik a matematikusé, a helyes eredményhez viszont elengedhetetlenül szükséges a feladat pontos körülírása, meghatározása.
Készülnek a hazai villamosipar húszéves távlati tervei. Ezeknek az elgondolásoknak fontos része az ÉDÁSZ győri központjában folyó munka, ahol a többi között számítógépek nyelvére fordítják az észlelt adatokat, jelenségeket, a hálózatok terhelését, veszteségeit, műszaki jellemzőit, hogy majd a gazdaságosságot, a célszerű fejlesztés módját a gép segítségével meghatározhassák.
A számítógépek – gyakran mondjuk idegen szóval: computerek – csakis akkor hasznosak, ha értjük nyelvüket, ha céljaink eléréséhez megfelelő programot táplálunk tranzisztorokból, diódákból felépített agyukba. A korszerűszámítógépek megalkotója, Neumann János magyar matematikus sokszor hangsúlyozta: nem tud többet a gép az embernél, de amit tesz, azt rendkívül gyorsan csinálja.
És ha már a mérnök–matematika-kapcsolatot boncolgatjuk, megemlítjük: nem telik el sok idő, amikor a gyakorlatban a lineáris egyenletrendszerek megoldási módszerével egyenrangúvá válik a valószínűségszámítás alkalmazása. És az sincs már messze, hogy a computerek programozása mérnöki tantárggyá lesz. Már rég elégtelen a műszaki fejlődéshez a logarléc nyújtotta lehetőségek kicsiny köre.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)