Miután Putyinnak nem sikerült elérni eredeti tervét Ukrajnában, és zsákutcába hátrált, valószínűleg Ukrajna sem lesz képes a következő hat hónapban látványos áttörést elérni a fronton, ezért ideje előkészíteni az esetleges béketárgyalásokat. Ha viszont Kína feladná eddigi semlegesnek látszó álláspontját és Oroszország oldalára állna, az a III. világháborúhoz való sodródással fenyegetne – jelentette ki a béketervek forgatókönyvén dolgozó ukrán Szergij Kudelja/Сергій Куделя professzor, aki Ukrajna egykori kormányfője, Julija Timosenko/Юлія Тимошенко (2007-10) kabinetjének tanácsadója is volt. (A nyitó kép forrása: Reuters.)
Szergij Kudelja (a bal oldali képen; foto: Rosszija) ukrán–amerikai történész-politológus a béketárgyalásokról írt tanulmányt a minap. (Érdekesség: tette ugyanezt vele szinte egyidőben Thomas Pickering volt amerikai ENSZ nagykövet is.) Szergij Kudelja Kijevben (*1976) született, politológusként tanított az ukrán főváros egyik egyetemén is, ám az utóbbi években a George Washington és a Johns Hopkins Egyetemen, továbbá Torontóban és Svájcban is előadott, jelenleg pedig egy magánegyetem, a Baylor oktatója. 2007-ben közös könyve jelent meg Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszterrel, Bush elnök volt nemzetbiztonsági tanácsadójával.
Elöljáróban a professzor leszögezte: nem feltétlenül sürgeti a béketárgyalásokat, de nem árt, ha jó előre felkészülnek rá az oroszok, az ukránok és a közvetítők is.
– Úgy vélem, fontolóra kell venni a lehetséges békekötést, mint a háború befejezéséhez vezető utat. Egy évvel a háború megkezdése után ideje felmérni, illetve nem is nagyon lehet, ki hányadán áll. Az ukránok legkevesebb 100 ezer katonát és több tízezer civilt vesztettek eddig a háborúban. Súlyosan megrongálódott Ukrajna infrastruktúrája, aminek rendbehozatalához legalább ezermilliárd dollárra van szükség, és akkor még nem beszéltünk úgy általában az ország újjáépítéséről. Az oroszoknál sem jobb a helyzet, hiszen a szankciók sújtotta gazdaság nagyon rossz állapotban van. Putyinnak pedig tudomásul kell vennie, hogy nem tudta és nem is tudja elérni eredeti célját. Gyakorlatilag zsákutcába jutott. Stratégiai szempontból sem Ukrajna, sem Oroszország nem lesz képes döntő áttörést elérni ebben a harcban – nemcsak közép-, de még hosszútávon sem. Rövidtávon talán lesz valamilyen áttörés az múlt 4 hónap statikusságához képest, hiszen Herszon visszafoglalása után az ukránok által lényeges változás nem következett be a harcokban. Az ukránok keményen ellenállnak, az oroszok támadása gyenge ahhoz képest, amivel riogattak. Még olyan kisvárosokból, mint Marinka, sem tudják kiszorítani az ukránokat.
– Mit jelent ez ön szerint a rövidtávon?
– A következő hat hónapban nagyobb változásra a háború menetében szerintem nem számíthatunk. Ezért mondom azt, hogy ha ebben a félévben nem áll be meghatározó fordulat, akkor – Thomas Pickeringgel, az Egyesült Államok politikai ügyekért volt felelős államtitkárával és számos elemzővel, kormányzati-hivatali szervekkel együtt – azt állítom, hogy rá kell hangolódni a béketárgyalásokra. A Nyugatnak és az EU-nak ezt mérlegelnie kell. Tudom, utóbbiak arra számítanak, Ukrajna fordít a helyzeten. De ha ez hat hónapon belül nem következik be, akkor mindenképpen asztalhoz kell ülni.
– A két SU-27-es és az amerikai Reaper drón közti incidens után az oroszok azt mondják, ők nem támadtak, az amerikaiak pedig arra hivatkoznak, hogy az esemény nemzetközi légtérben történt. Ez megváltoztathatja a dolgokat?
– Ez inkább csak arra figyelmeztet minket, hogy a két nagyhatalom közti béke rettenetesen törékeny. És figyelmeztet arra is, hogy a világ jövőjére nézve mennyire kockázatos ezt a háborút így folytatni. Mindkét oldal – elsősorban az Egyesült Államok, illetve a másik oldal, az oroszok is túl sokat öltek már ebbe a háborúba, ezért attól tartok, csak idő kérdése, hogy hasonló incidens bárhol máshol előfordulhasson.
– Mit gondol, hogyan reagál Biden elnök erre az incidensre, ami igencsak terebélyesedni látszik?
– Szerintem még mindig nem rendelkezünk elég információval ahhoz, hogy egyértelműen kimondhassuk: szándékos provokáció volt-e vagy valami más. Nem tudjuk, mi állt a háttérben, milyen céllal indították az akciót. Az viszont világos: ki kell dolgozni egy olyan mechanizmust, amellyel az ilyen típusú incidenseket kezelni lehet a két vezető közvetlen tárgyalása útján, még mielőtt bárki is kiterjedt katonai lépésre szánná el magát.
– Nos, egyelőre Putyint és Zelenszkijt sem sikerül egy asztalhoz ültetni. Nyilván közvetítővel indítható el a folyamat.
– Így van, közvetítő nélkül egyelőre teljesen elképzelhetetlenek a közvetlen tárgyalások. Az viszont még nem világos, hogy a közvetítő egy nemzetközi szervezet lesz-e, vagy egy régiós ország vezetője-e.
– Thomas Pickering az ENSZ-et, illetve a főtitkárát tartaná első körben a leginkább célravezetőnek.
– Ez elsősorban a konfliktusban érintett két ország választásától függ. Csakhogy az ENSZ nem volt eddig hatékony ebben a konfliktusrendezésben. Törökország valószínűleg jó közvetítő lehetne, hisz’ a gabona- és élelmiszerszállítások újraindításában is ő ért el kézzelfogható eredményeket. Viszont még ez a kompromisszum is arra világított rá, hogy egyelőre még kis ügyekben vagy részletkérdésekben is szerfölött nehézkes bármilyen egyezséget kicsikarni. Az első lépés nyilván a tűzszünet felvetése lenne. De már az is eredménynek számítana, ha legalább egy kisebb, konkrétan meghatározható területre – ha egész Ukrajnára nem is – lehetne kötni tűzszüneti egyezséget, mintegy előzetes feltételként.
– Ellenben az az általános vélekedés, és a minszki egyezménytől kezdve a háború előtt felsorakoztatott 200 ezer katonára vonatkozó nyilatkozatok is azt erősítik, hogy az oroszoknak nem lehet hinni. Hazudnak és szinte semmiben sem megbízható partnerek.
– Az igaz, hogy a politikusok, a vezetők mindig hazudnak. Teszik ezt általában belpolitikai okokból, hatalmuk fenntartása végett. Ezzel valóban számolni kell. Viszont rögtön azzal lehetne kezdeni, – még ha hazudnak is vagy ferdítik az igazságot –, hogy a tárgyaláshoz szükséges előfeltételeket, mint kötelezettséget, teljesíteniük kell. Ugyanakkor az oroszok most beismerték, hogy nincs elegendő precíziós rakétájuk ahhoz, hogy a korábbiakhoz hasonlóan intenzíven támadhassák Ukrajnát. Vajon fel tudják-e gyorsítani a gyártásukat? Ezek mind a tárgyalást előkészítő mozzanatok lehetnének.
– Kína segíthet, legalábbis vannak ilyen hírszerzési információk. A jövő héten legfelső szintű orosz–kínai tárgyalások kezdődnek.
– Ha Kína feladja az eddigi semlegességét és Oroszország oldalára áll ebben a háborúban, akkor az igen nagy változással járna. Attól tartok, hogy akár a III. világháborúhoz vezetne.
– Mitől teszi függővé Kína ezt a döntését? Miért döntene Peking ekként?
– Kína nemrég bemutatott 12 pontos béketervének első pontja szerint Peking tiszteletben tartja mindkét ország területi integritását. Ha netán mégis Oroszország oldalára állna, akkor a saját béketervét hazudtolná meg. Szóval: ennek a logikáját követve, nem hiszem, hogy szembe menne saját békejavaslatával, legalábbis nem most azonnal.
– Igen ám, de a viszonylag gyorsan átrendeződött energiapolitika mást mond. Azzal, hogy Oroszország Kínába és Indiába át tudta irányítani energiaexportját és a jövőben ez még tovább is fejlődhet, nem tesz mást Kína, mint máris támogatja – nem is kevés pénzzel – Oroszország háborúját.
– Igen, és folytatódni is fog az energiapiacok átrendeződése. Ugyanakkor látható, hogy Oroszország energiabevételei csökkennek, és egyelőre nem világos, hogy a kiesett európai piacokból származó bevételeket teljes mértékben fedezik-e az ázsiai piacok. Egyelőre… Viszont az orosz gazdaság hanyatlik, a háború miatt a gazdaság más területein jelentkező hiányt valahonnan fedeznie kellene. Az pedig még nem látható, hogy honnan jönnének ezek a pótlólagos források.
– A magyar kormányfő viszont – ahogy erre több jel is utal – Oroszország oldalára állt. Van-e ennek bármi következménye is stratégiai szempontból Ukrajnát illetően?
– Az elmúlt egy évben tapasztalt magyar álláspont – hogy is mondjam? – nem szerencsés Ukrajna, de a Nyugat szempontjából sem, mert azt a látszatot kelti, hogy a Nyugat megosztott a háború kérdésében. Ráadásul a magyar kormányfő számos nyilatkozata, amelyek szerint nemcsak Oroszországot kell hibáztatni a történtekért, hanem Ukrajnának is megvan ebben a konfliktusban a felelőssége – teljes mértékben elfogadhatatlanok. Legalábbis Ukrajna szemszögéből. Viszont az utóbbi hetek nyilatkozatai szerint Orbán mintha átgondolná viszonyát Oroszország iránt. Bizakodó vagyok, hogy az eddiginél jobb irányba haladnak majd a dolgok. Szeretném hinni, hogy Orbánék kiinduló álláspontját alapvetően az ukrán oktatási törvény miatti ellenkezés alapozta meg, ami még változhat.
– Milyen közvélemény-kutatásokat ismer a béketárgyalásokról mind Ukrajnában, mind Oroszországban?
– A háború első hónapjában az ukránok 60%-a hajlott a béketárgyalásokra. Most azonban, hogy lehetségesnek látják a háború megnyerését, a többség a háború folytatása mellett áll. Oroszországban viszont épp a fordítottja zajlik, sőt, egyre többen mondják, hogy akár területeket is adjon fel Oroszország, csak vonuljon már ki.
– Meglepő, hogy az orosz Levada Intézet ezeket még publikálni tudja. Nem világos azonban, hogy a tárgyalások Putyinnal vagy nélküle képzelhetőek-e el? Vagy nyíltan beszélnek már a Putyin nélküli háború utáni helyzetről?
– Kétségtelenül kulcsfontosságú kérdés. Zelenszkij elnök még tavaly novemberben határozottan kijelentette, hogy nem hajlandó Putyinnal tárgyalni. Viszont a veszteségek nőnek, és látjuk, ő is igazodik az adott helyzethez, úgyhogy szerintem hajlandó lesz, illetve kénytelen lesz egyeztetni a tűzszüneti megállapodást Putyinnal.
– Ön egykoron Julija Timosenko kormányának, méghozzá a kormányfőhelyettesnek volt a politikai tanácsadója. Hogyan látja most az akkori, 2008 körüli időszakot?
– Az elhalasztott lehetőségek időszakát látom most az akkori politikából. Az az időszak volt, amikor Viktor Juscsenko elnöksége már gyengült, s látszott a Putyin által támogatott Viktor Janukovics megerősödése. Ukrajna akkor érhetett volna el áttörést az uniós és NATO-tagságának elindításában. Méghozzá olyat, ami visszafordíthatatlan lett volna. Megteremthette volna akkor a demokratikus intézmény-rendszerének alapjait. Azonban Timosenko és Juscsenko akkor már egymással harcolt, ezzel a belháborúval volt elfoglalva, s nem az ország előtt álló problémákkal. Így aztán tulajdonképpen meg is nyitották az utat Janukovics hatalomra jutásához, ami aztán szinte automatikusan vezetett a 2014-i szomorú eseményekhez, a Krím oroszok általi bekebelezéséhez.
– Mit csinál most Julija Timosenko?
– Továbbra is ellenzéki pártot vezet a parlamentben. Viszont most gyakorlatilag nem létezik ellenzék, hisz’ szinte mindenki egységesen felsorakozott Zelenszkij mögött. Ha vége lesz a háborúnak, nyilván sok új arc jelenik meg a politikában, de nem jósolok Timosenkónak karriert. Remélhetőleg átadja helyét a fiatal nemzedék politikusainak – mondta befejezésül Szergij Kudelja ukrán–amerikai történész-politológusprofesszor.