Utólag belegondolva, célszerűbb lett volna 1990. október elején a Budapest–Berlin–Bécs–Budapest útvonalra kérnem a repülőjegyet, mert kevesebb fáradsággal, több, hasznosan eltölthető idővel sikerült volna megúsznom a teendők sorozatát. Berlinből a két Németország egyesülésének eseményeiről tudósítottam, lezárván ezzel a néhány írással a történteket, majd egy rövid budapesti „kiruccanás” után már Bécsben szálltam ki a vonatból, hogy az éppen aktuális parlamenti választásról tudósíthassan a Mai Nap olvasóit. (A nyitó képen: választási meglepetés Ausztriában; foto: AFP/DW)
Személyiségre és nem pártra szavaznak ma nyugati szomszédaink, holott nem köztársaságielnök-, hanem parlamenti választás céljából szólítják őket urnákhoz. Az osztrák politikai és közélet legnépszerűbb egyénisége ugyanis Franz Vranitzky, a jelenlegi kancellár a szocialista-néppárti kormány feje. Minden közvélemény-kutatás őt – és általa az SPÖ-t – tartja esélyesnek a legtöbb voks elérésében. Népszerűségét éppen kétszer akkorára taksálják, mint ÖVP-beli helyetteséét, Josef Riegler alkancellárét. Az is igaz viszont, hogy sem a vörösök, sem a feketék nem tesznek szert abszolút győzelemre. Az előbbiek azért nem, mert most éppen leszállóágban vannak, az utóbbiak pedig még nem annyira népszerűek, hogy a népakarat győzelemhez segítené őket. Sok botrány tépázta meg a múlt esztendőkben az osztrák szocialistákat. Mintha valami rossz varázslat ülne rajtuk Kreisky szellemi, majd pedig fizikai távozása után is. Hol van már 1979, amikor 51 százalék jutott az SPÖ-nek országosan, Bécsben még ennél is több, 60,6 százalék? A következő törvényhozási választás (1983) 47,6 százalékos eredményéből vonta le a legendás hírű nagy öreg a tanulságot, és távozott a Ballhausplatzról. Utódja, Sinowatz a kékekkel, a szabadságpárttal volt kénytelen kiskoalícióra lépni. A házasság nem sikerült, felbomlott, ’86-ra újabb választást írtak ki, amikor is a szocik már csak 43,1 százalékhoz jutottak. Vranitzky – ugyancsak Kreisky-tanítvány – a második legnagyobbal, a 41,3 százalékot elért néppárttal lépett koalícióba.
Tűz és víz – mondták már akkor is, és valójában máig sem koptak össze a vörösök és feketék alkotta törvényhozói és végrehajtó hatalmi gépezet fogaskerekei. Annak ellenére sem, hogy egyébként nagyon jól megy az osztrákoknak. Tart a gazdasági fellendülés, viszonylag alacsony, 5 százalék körüli a munkanélküliség , és legfeljebb az újabb olajárrobbanás okozhat fejtörést a gazdasági élet kapitányainak.
Miként gondot okoz már jó ideje az SPÖ-nek, ÖVP-nek egyaránt a parlamenti ellenzék két pártjának térnyerése is. Elsősorban a szabadságpártról van szó, amely ma akár meg is kétszerezheti az 1986-os 9,7 százalékos eredményét. Majdnem ekkora ugrásra számíthatnak a zöldek is. De miután a szavazók száma lényegében nem változott a múlt években, csakis a két nagy párttól elpártolók voksaival gyarapodik a parlamenti ellenzék. Így aztán a szocialisták legfeljebb 38, a néppártiak pedig 36 százalékra számíthatnak ma. A kormányzáshoz ennyi is elég – de továbbra is csak együtt. (Bécs, 1990. október 7.)
«Két vesztese van a tegnapi osztrák parlamenti választásnak: a Néppárt és a párton kívüli közvélemény-kutatók.
Ez utóbbiak még az utolsó pillanatban is a koalícióban kormányzó szocialisták és néppártiak majdnem azonos eredményét valószínűsítették. A Gallup közvélemény-kutató intézet bécsi főnöke tegnap kora este, a voksok negyven százalékának összesítése után kénytelen volt bevallani: rossz előrejelzést készítettek.
Riegler, a néppárti alkancellár ugyancsak már kora este keserűen beismerte a „feketék” sokakat meghökkentő voks-, illetve mandátumveszteségét. Az ÖVP eddigi legnagyobb vereségét kénytelen elkönyvelni: tizenhét parlamenti helyet veszített az 1986-ban megszerzett hetvenhétből. Riegler pártelnök magyarázkodása meglehetősen csavart logikájú: a Néppárt igen sokat dolgozott az elmúlt négy esztendőben a kormányban, a kabinet pozitív eredményeiért viszont a választók Vranitzky (szocialista) kancellárt jutalmazták meg.
Arra a kérdésre, hogy továbbra is a szocialistákkal marad-e nagykoalícióban a Néppárt, vagy netán a választás nagy nyertesével, a mandátumait majdnem megkétszerező, a 183-ból 33 parlamenti helyet magáénak mondható Szabadságpárttal lép kiskoalícióra, a pártvezető alkancellár nyitva hagyta a döntés kiskapuját.
Vranitzky kancellár ugyanakkor már a választást értékelő első nyilatkozatában leszögezte: bár a kormányalakítási megbízás az államfő alkotmányos joga, ő és pártja következetesen kitart a második legjobb eredményt elért politikai tényező, a Néppárt mellett.
Haider, a „kékek” (a Szabadságpárt) országos elnöke leszögezte: nagyszerű győzelmük ellenére sem lépnek be a végrehajtó hatalomba. Kell az ilyen ellenzék Ausztriának – mondta. A Szabadságpárt nacionalista, idegenkiebrudaló, az örökös semlegességet megkérdőjelező programja aligha lehet koalíciós tárgyalási alap a „feketék” számára.
Ennek ismeretében az új bécsi kabinet színe a legnagyobb valószínűséggel a régi vörös és fekete marad.»
Két nappal később, 1990. október 10-én ezt írtam haza Bécsből:
«Előfordulhat, hogy péntekre, mire megszámolják a vasárnap lezajlott osztrák parlamenti választások összes szavazatát, némileg módosul az előzetes végeredmény. A nagy vesztes, a Néppárt és a zöldek is egy-egy megmaradt mandátumra fenik a fogukat – a legtöbb parlamenti helyet szerzett szocialisták kárára.
Ez utóbbiak vezetője, Vranitzky kancellár a jövő héten kezdi meg tárgyalásait a pártok vezetőivel, hogy megalakíthassa harmadik kormányát. Helyettese, Riegler, a néppárti alkancellár a jelek szerint „összeszedte” magát a drámai választási vereség után, mert a főnökökkel folytatott tegnapi egésznapos eszmecseréje után meglehetős magabiztossággal jelentette ki: pártja nem törekszik mindenáron nagykoalícióra a szocialistákkal.
A kulisszák mögött egyébként máris megkezdődött a tárcaelosztási pókerjátszma. A Néppárt foggal-körömmel ragaszkodik a külügyminiszteri poszthoz.»
Mielőtt hazautaztam Bécsből, még sikerült beszélgetésre bírnom Budapest–Bécs Világkiállítás, az Expo néhány osztrák felelősét, tekintettel arra, hogy a két ország millenniumi rendezvénye már akkor, évekkel a tervezett határidő előtt inogni kezdett…
«Növekszik a bizonytalanság az osztrák közvéleményben és hivatalos körökben a Budapest–Bécs Világkiállítás megrendezését illetően. Lapunk a magyar sajtóban elsőként adta közre Erhard Buseknek, az Expo-ügyekért felelős osztrák tudományügyi miniszternek a bejelentését: ha a magyarok bármily oknál fogva visszatáncolnának az eredeti elképzelésektől, az osztrák fél is eláll az évszázad nagy rendezvényének a tervétől. Busek szerint Bécs nem fogja kérni a Nemzetközi Vásárirodától, hogy egyedül vághassa fejszéjét egy ekkora fába. Inkább várunk egy esztendőt – mondta a miniszter és 1996-ban megrendezzük a saját millenniumi kiállításunkat. (Ausztria neve egy 99 6-ban keltezett okiratban bukkant föl először.)
Budapest visszaléphet
Busek leszögezte: Bécs semminemű nyomást sem akar gyakorolni Budapestre, a magyar Országgyűlésre, melynek rövidesen esedékes döntését Expo-ügyben kíváncsian várja. Szerinte egyébként a magyar igen sem jelenti az Expo biztos megrendezését, miután Budapest bármikor és bármilyen elfogadható, nyomós indokkal kiszállhat a közös rendezvényből; akár az utolsó pillanatban is. Mindazonáltal reménykedik, hogy Magyarországot célszerű és gyakorlatias presztízsokok is a világkiállítás megtartására sarkallják. Egyet nem árt tudni: Ausztriában sem teljesen egyértelmű az Expo melletti kiállás. Bár a szocialisták országos és a néppártiak bécsi elnöksége mellette, ez utóbbiak országos vezetősége és a szocialisták bécsi elnöksége mindeddig ellene foglalt állást. Hasonlóan elutasító álláspontra helyezkedett a minapi osztrák parlamenti választáskor nagymértékben megerősödött ellenzéki Osztrák Szabadságpárt nevébn dr. Hirnschall frakció vezető, mondván: Bécs a világkiállítás nélkül is vonzó. Ráadásul az Expónak értelmet adó eredeti alapgondolatot – Hidak a jövőbe – máris meghaladták a kedvező nemzetközi változások.
Nagy tőkét mobilizál
Mindezek ismeretében kerestem föl Bácsben az Expo Vienna Rt. elnökségének két tagját, dr. Gerhard C. Feltlt és Sigmund Krämert, hogy megtudjam:
– Könnyű szívvel lemondanának az évszázad nagy tervének a megvalósításáról?
– Szó sincs róla! – jelentették ki. – Mi az eredeti szép gondolat érvényesítése mellett nagy üzletet is látunk az Expóban. Sokan ugyanis azt vetik a szemünkre, hogy milliárdokba kerül a „sok hűhó semmiért”. A világkiállítás igenis javára válik mindkét Duna menti metropolisznak, hiszen hatalmas hazai és külföldi tőkéket mobilizál, ezáltal munkahelyek tízezreit teremti meg olyan – főként infrastrukturális – beruházások megvalósításával, a melyekre hosszú távon mindenképpen szüksége van Ausztriának, Magyarországnak egyaránt. Ha csupán a két ország közötti vasúti, közúti közlekedés meggyorsítását, a távközlés korszerűsítését tekintjük is, máris nyertünk. Bécs egyébként autómentes Expót szeretne, ami a fővárosi, környékbeli tömegközlekedés további korszakos modernizálását is jelenti, elvégre a rendezvény idején óránként 80 ezer személy el- és odaszállításáról kell gondoskodnunk. Nemzetközi pályázatot írtunk ki a világkiállítási létesítmények utólagos hasznosítására. Hannes Swoboda, Bécs város tervezési tanácsnoka, az Expo megrendezésének főfelelőse így nyilatkozott:
– Minden eddiginél fontosabb, hogy felépítsük a jövőbe vezető híd pilléreit. Reformországokbeli szomszédaink iránti legnagyobb felelőtlenség lenne, ha most egyoldalúan kiszállnánk e közép-európai terv megvalósításából, amely számukra gazdasági segítség, környezetvédelmi elképzeléseik megvalósításának támogatását, a biztonságos energiaellátás megteremtését is jelenti. Bécsnek kötelessége a mostani politikai változások hatására közép-európai világítótoronnyá válnia és történelmi hivatást teljesítenie.
Középpontban a gyermek
Swoboda is hangoztatta: az Expo-létesítmények előre tekintőkiválasztásával és megépítésével nem lesz gond az utólagos hasznosításuk, ezáltal a világkiállítás is nyereségessé tehető.
Eredeti ötlettel állt elő tanácsbeli kollégája, a Club Wien elnöke, Johannes Hawlik: mindnyájunk jövőjét, a gyermeket állítsák az Expo középpontjába! Eduard Neversal, a neves bécsi építész máris fölvázolta a gyermekek házának terveit, amelynek kialakításában, berendezésében a legérdekeltebbek vesznek részt. Kiszámították, hogy a látogatók tizede tízévesnél fiatalabb gyermek lesz; 20 millió látogatást alapul véve ez kétmillió személyt jelent!
Beszélgető partnereim a bécsi Renngassén, az Expo Vienna Rt. központjában máris fölvették a világ kiállítás altémái – művészetek, tudomány, gazdaság, kereskedelem, egészség stb. – közé Hawlik ötletét. Elvégre Bécs a világ minden gyermekének is szeretne a kedvében járni.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)