Rég elfeledett, ötvenöt esztendővel ezelőtti írásomra bukkantam archívumom egyik dossziéjában. A II. világháború utáni magyar történelem remek korszakának különleges szellemi termékéről van szó. Akkor, 1968-ban lendületben volt az ország, az új gazdasági mechanizmus lendületében, és ez az élet minden területén érezhető volt. Az újságírásban is! Huszonéves zsurnalisztaként igyekeztem mindenbe belekóstolni, szerencsémre szerkesztőim hosszúra engedték a „gyeplőt”, miáltal leomlottak az addig mereven megtartandó rovat- és témahatárok. Néhány ifjú kollégámmal versenyeztünk, ki milyen újdonságot fedez föl napról napra – a Kisalföld olvasóinak szolgálatában. Így bukkantam rá (akkor) gazdaságpolitikai újságíró lévén egy szerfölött izgalmas témára: az egykori Xantus János Múzeum munkatársai Győr-Ménfőcsanakon ásatás közben fölfedezték a kelta vándorlás egyik kulcsfontosságú lelőhelyét. Évekkel később kiderült, hogy ez Magyarország, sőt, a Kárpát-medence legnagyobb felületen és legteljesebben kutatott késő vaskori települése, az időszámításunk előtti 4. század első felében lezajlott kelta népmozgással rokonítható. (A nyitó képhez: tekintettel arra, hogy immár kilenc év óta zárva tart a győri Rómer Flóris Múzeum — és benne a keltáknak szentelt kiállítás is — illusztrációként a Csepel-szigeten feltárt kelta temetőből származó leletanyag egy részét mutató képet választottunk; forrás: MH/Papajcsik Péter.)

A „Múltkor” című remek történelmi folyóirat évtizedekkel későbbi számából (2004. január 15.) tudható, hogy a győri Xantus János Múzeum szakemberei megkezdték a Ménfőcsanak határában feltárt kelta temető tárgyi emlékeinek feldolgozását. Egry Ildikó, a múzeum régészeti gyűjteményének munkatársa elmondta: a csontvázas sírokat mélyre ásták, ennek köszönhető, hogy épek maradtak a sírmellékletek, amelyek a régészeti emlékek datálásához adnak támpontot.

A kelta férfiakat fegyverzettel temették el, a csontvázak mellett megtalálták a vaskardot, a pajzsot, a lándzsákat; előkerültek birkanyíró ollók, kések és egyéb munkaeszközök is. A női sírok ruhatűket, bronz karkötőket, bokapereceket, pasztagyöngyöket rejtettek. A sírokból nagyméretű kerámiaedények is felszínre kerültek. Közülük többnek a magassága a fél métert is meghaladja. A sírokba szánt cserépedényeket nem égették ki a kelták úgy, mint a használati tárgyaikat. A rossz kiégetés miatt mállékony anyagot a restaurátorok speciális anyaggal itatják most át, amely az agyagot megszilárdítja…

A kelták majd’ fél évezreden át éltek Magyarország területén. A több hullámban történt kelta hódítás során i.e. 400 táján érték el nyugat felől ezt a területet az első beköltözők. Az akkorra már nagynak számító kelta népesség megérte a római hódítást, a légiók ellátását szolgálták.

És még egy friss lelet: az Archaeológiai Értesítőben bukkantam rá Tankó Károly tanulmányára „Kelta falu Győr határában. A ménfőcsanaki késő vaskori település”. A folyóirat tudatja, hogy 2020-ban megjelent az Archeolingua kiadó gondozásában a győr-ménfőcsanaki kelta település kutatásának eredményei. Magyarország egyik kulcsfontosságú késő vaskori telepéről van szó, és a részletes feldolgozásnak köszönhetően mélységeiben ismerhető meg ez a falusias jellegű település.

«Nem a fejük fölött húzódó 120 000 voltos vezeték, hanem a „nagy lelet” tartja állandó feszültségben a győri Xantus János Múzeum munkatársait. Egy év óta folytatnak feltáró és leletmentő ásatásokat Ménfőcsanakon, ahol Európa egyik leggazdagabb kelta temetőjére bukkantak. A véletlen, egy vízelvezető árok megásása hozta felszínre a felbecsülhetetlen értékű leleteket, és ennek nyomán bízta meg a Nemzeti Múzeum igazgatósága dr. Uzsoki András tudományos főmunkatársat az ásatások vezetésével.

Tegnap kézzel foghatóan igazolódott Julius Caesarnak a „De bello Gallico” (A gall háborúról) című művében említett megjegyzése: a kelták rendkívül könnyű, bőr- vagy fapajzsokat használtak. Hadizsákmányként egy kardra nyolcat, tízet is felszúrhatott a győző…

Gyimes Győző, a múzeum restaurátora alig győzi szusszal és leleménnyel a sírokból előkerülő leletek összerakását, konzerválását. Tegnap az egyik kelta sírból kiemelhették a Caesar igazát bizonyító leletet, az épségben aránylag ritkán előforduló pajzsot. A szabályos ellipszis alakú, 114 centi hosszú és 60 centi széles pajzson három, rozetta alakú dudort találtak. A dudorokat vas fogantyú kötötte össze; a díszítésen kívül elsősorban a harcos kezét védte az ütésektől, és egyúttal merevítette a könnyű pajzsot.

Tízszer tíz méteres árok övezi a most feltárt kelta sírt. (Megfigyelték a régészek, hogy a Csanakon eddig megtalált sírokat – a nyolcadiknál tartanak – hasonló nagyságú árkok kerítik.) Valószínűleg kelta katonai vezetők temetőjére bukkantak, mivel a 180 centiméter magas, negyven év körüli halott csontváza mellett vastokbán vaskardot, vágókést, lándzsákat is találtak. Válltájon lelték meg a múzeum munkatársai az eddig csak női sírokból ismert fibulát, a ruhakacsoló tűt. Ez is ritkaság, hazánkban alig néhányat tartanak számon.

Időszámításunk előtti 3–4. századból (szaknyelven a La Téne B-korból) származik a ménfőcsanaki kelta temető. Kevés hasonlót ismer a szakirodalom; megyénk viszont rendkívül gazdag ilyen leletben. A Kisalföldre a Fertő tó mentén jöttek a kelták. Sopronban a Bécsi-dombon tártak fel az időszámításunk előtti 3. századból való kelta temetőt. Követhetjük a kelták útját: Árpás, Mórichida, Mérges, Koroncó, Gyirmót, Ménfőcsanak, Győr.

Érdekessége még a tegnap feltárt kelta sírnak, hogy a halottat dél-északi irányban fektették bele. Lábtájon a Hallstatt-kultúrára jellemző edénymellékletek vannak: urna alakú hasas edények, jellegzetes omphalosszal, köldökkel az alján. Két-három, enyhén behúzott nyakú, harminc centi átmérőjű kelta tál, lencse alakú edény (ez utóbbiból öt-hat ismert csupán nálunk!). Az edények – sajnos – rendkívül mállékonyak, rosszul égették őket. A rájuk rakódott föld nehezebben oldódik, mint az edények anyaga.

Valóságos régész-paradicsom Ménfőcsanak. Őskori, kelta, római és kései középkori leletek egyaránt előfordulnak. A most egy éve megkezdődött ásatások, a temető feltárása nyolc-tíz évig adna munkát a régészeknek.»