Tény, hogy a második háború végén a németek és a nyilasok mintegy 200 millió dollár értékű aranyat, készpénzt, közlekedési eszközt, gépeket, nyersanyagot, élelmiszert és élő állatot hurcoltak ki Németországba, Ausztriába és Csehszlovákiába – olvasható a Rubicon című folyóiratban. És persze fölbecsülhetetlen értékű műkincset is – teszi hozzá a krónikás azután, hogy 1986. február közepén részletesen írt a hazánkat megszállt német haderő szisztematikus rablásairól. Valóságos haditervet dolgoztak ki a fasiszta német katonai egységek (soraikban számos hozzáértővel, tudóssal, múzeumi és gyűjteményi szakértővel) abból a célból, hogy részben a magyar zsidóság elhurcolása után, részben pedig a visszavonulás idején a lehető legtöbb és legértékesebb műkincset vigyék magukkal. Pontosan: raboljanak el, hurcoljanak ki a háború miatt egyébként is elszegényített országból. (Arról külön hiteles írások sora szól, hogy a megszálló Vörös Hadsereg sem volt finnyás, amikor még föllelhető magyar műkincseket pakolt a Szovjetunióba tartó vonatszerelvényekre. Máig föllelhetők orosz állami gyűjteményekben hatalmas értékeket képviselő, a magyar és az egyetemes művészet részét alkotó művek…) Az 1947. február 10-én aláírt párizsi békeszerződés egyértelműen arról rendelkezett, hogy a föllelhető magyar műkincseket vissza kell szolgáltatni tulajdonosaiknak. Erről a folyamatról, a restitúció osztrák–magyar szakaszáról szól a lapomban, a Magyar Hírlapban (nem tévesztendő össze a ma azonos címen az interneten föllelhető szöveghalmazzal!) 1986. február 13-án megjelent írásom. (A nyitó képen: amerikai katona a bajorországi Ellingen kastélyának templomában a náci németek által összerabolt műkincsek között 1945. április végén. Forrás: https://zeitgeschichte-online.de/themen/ns-raubgut-museen-bibliotheken-und-archiven)

«Idézet a Párizsban 1947. február 10-én aláírt magyar békeszerződésből: „VI. rész, Gazdasági rendelkezések… 30. cikk… 2. Magyarországnak és magyar állampolgároknak azokat a javait, amelyeket a német haderő vagy hatóságok 1945. évi január hó 20. után erőszakkal vagy kényszerrel hurcoltak el Magyarország területéről Németországba, s amelyeknek azonossága megállapítható, visszaszolgáltatásra ki kell választani.”

Sajnos, kevesen vannak már azok, akik a második világháború rettenetes viharainak elültével, az akkori magyar kormány megbízásából nyakukba vették Nyugat-Európa egy részét, mindenekelőtt Németországot, hogy fölkutassák a fasiszta hordák és csatlósaik által elhurcolt magyar nemzeti javakat: gépeket, berendezéseket, járműveket, műkincseket, történelmi ereklyéket.

– Restitúciónak neveztük ezt az akciót, a visszaszolgáltatást, követeléseink érvényesítését – emlékezik a jó négy évtizeddel ezelőtti eseményekre dr. Lőcsei Ernő (71 éves), nyugdíjas bankszakember. – Karlsruhéban, Baden-Badenban, Bad Salzuflenben, ezenkívül Berlin keleti szektorában és Bécsben működött restitúcióval foglalkozó magyar kiküldött. Jómagam Passauban bukkantam rá a Mahart jogelődjének, a Mefter-nek teljes akkori hajóparkjára. Keskenyfilmen örökítettem meg a visszaszolgáltatás eseményeit. Aztán Berlinbe küldött a pénzügyminisztérium külföldre hurcolt javaink fölkutatására szervezett osztálya. Valóságos detektívmunkát kellett végeznem, hogy kideríthessem: melyik mozdony, vasúti kocsi a miénk? Végül jelzéseim alapján a MÁV kitűnő szakemberei 120 gőzmozdonyt, mintegy 300 személy- és jó néhány ezer tehervagont azonosítottak Németország akkori keleti övezetében. A megszálló hatalmak hatóságainak közreműködésével mind haza hoztuk ezeket az aranynál is értékesebb kincseket, az élet megindításának, az újjáépítésnek e nélkülözhetetlen eszközeit.

– Lőcsei doktor szakértelmére, tapasztalatára is szükségünk lesz mostantól újra, hogy sikerrel részt vehessünk egy kései restitúcióban – mondja Beszédes Antal, az Általános Értékforgalmi Bank Rt. vezérigazgató-helyettese. A hazai minisztériumokkal egyetemben mi is megkaptuk az osztrák szövetségi pénzügyminisztérium értesítését, illetve terjedelmes listáját. A budapesti Osztrák Nagykövetség szíves közreműködésével arról tudósít bennünket, hogy az Osztrák Köztársaság újabb kísérletet tesz a II. világ­háború után Ausztria területén föllelt nagyszámú gazdátlan műalkotás tulajdonosainak a fölkutatására.

Osztrák részről kifejtették, hogy a náci rezsim idején üldözöttektől, menekültektől elkobzott festményeket, grafikákat, könyveket, érméket, porcelánokat, medá­lokat stb. a szövetségesek fölkutatták, majd megőrzésre átadták az osztrák hatóságoknak. Az osztrák múzeumi raktárakban és egyéb biztos helyeken őrzött műkincsek tulajdonosait néhányszor már megpróbálták azonosítani az osztrák hatóságok. Legutóbb az 1969. évi 1. kulturális rendezési törvény alapján volt lehetőség arra, hogy egy nemzetközileg terjesztett lista segítségével a jogos tulajdonosok, örökösök igényt formáljanak az említett javakra. Egy részük gazdára is talált, de még mindig 623 értékes festmény, sok száz miniatúra, akvarell, tempera stb., kisplasztika, műbútor, porcelántárgy, ezüst- és ötvösművészeti remekmű, fegyverek, szőnyegek, medáliák, XVI–XVIII. századi kéziratok, könyvek, valamint újabb kori irodalmi alkotások ezrei várnak arra, hogy elfogadható bizonyítékokkal rendelkező tulajdonosaik, örököseik jelentkezzenek értük.

Az Igazságügyi Minisztérium egyik felelős vezetője szerint:

– Nemzeti érdek, hogy mindazok a tárgyak, dolgok, amelyek magyar állampolgárok tulajdonában vannak, illetve voltak, de jogellenesen – ez esetben üldözöttektől, menekültektől való elkobzás révén – külföldre kerültek, ott maradtak, térjenek vissza magyar földre. Osztrák barátaink jóhiszemű őrzőkként teljesíteni igyekeznek kötelességüket. Megpróbálják fölkutatni a föltehetően nem csupán magyar, hanem csehszlovák, lengyel, szovjet és más állampolgárok tulajdonában volt műkincsek, értékek mai gazdáit. A jogi gyakorlatból származó tapasztalat szerint célszerű, ha a tulajdonosok, örökösök, jogutódok nem egyenként próbálják érvényesíteni érdekeiket a külföldi hatóságok előtt, hanem megkeresik az erre illetékes magyar képviselőt.

– Az Általános Értékforgalmi Bank Rt. kötelességének és feladatának tekinti, hogy minden, rendelkezésre álló eszközzel segítse, képviselje a magyar állampolgárok jogos igényeinek az érvényesítését – jelentette ki Beszédes Antal vezérigazgató-helyettes. – A műkincsek, műalkotások és egyéb értékek listáját művészettörténészekkel és más szakemberekkel tanulmányozzuk, összevetjük az archívumokban őrzött leírásokkal, ezenkívül közzétesszük, kifüggesztjük az osztrák pénzügyminisztérium által összeállított és aktualizált tárgylistát.

Sürget bennünket az idő is, ugyanis 1986. szeptember 30-ig minden jogos igényt át kell nyújtani az osztrák hatóságoknak. A határidő után érkező kérelmeket már nem fogadják el.

Dr. Franz Vranitzky osztrák szövetségi pénzügyminiszter a minap ekként nyilatkozott az osztrák rádió munkatársának:

– Kormányunk eltökélt szándéka, hogy visszajuttassuk jogos tulajdonosainak, a nácizmus üldözötteinek a háborúban elrabolt, elkobzott értékeit. Ehhez minden lehetséges segítséget meg kívánunk adni az érdekelteknek.

A szeptember 30. után is a raktárakban föllelhető gazdátlan javaikat állami árverésre bocsátjuk – tehát nem helyezzük el őket azonnal osztrák múzeumokban, gyűjteményekben –, és a befolyt pénzt a nácizmus üldözötteinek, haladó politikai elveikért meghurcoltaknak a megsegítésére fordítjuk.»­

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)