Több, mint egy emberöltővel ezelőtt írtam az alábbi helyzetjelentést az osztrák belpolitikáról. Nem volt jó a hangulat nyugati szomszédságunkban, még akkor sem, ha a magyarok jórésze szívesen cserélt volna a sógorokkal. Az viszont mindenképpen rokonszenves volt még az Alpok országában zajló, meglehetősen viharos belpolitika és szokatlanul súlyos gazdasági nehézségek ellenére is, hogy az osztrák sajtó – teljesítvén küldetését – tisztességesen, részletesen és a valósághoz ragaszkodván számolt be a történésekről, úgy, miként azt évtizedek óta mindig is tette. Így viszonylag könnyű dolga volt Bécsben, Ausztria számos más vidékén gyakorta megforduló tudósítónak, hogy hiteles képet rajzoljon a Lajtán túli állapotokról. Írásom a Magyar Hírlap (akkor még újság volt!) 1989. június 9-i számában jelent meg:  

«Ihre Sorgen möcht’ ich haben, azaz: szívesen cserélnék önökkel – szoktuk mondani nyugati szomszédainknak, arra célozva, hogy milyen jól megy az osztrákoknak, jóformán semmi gondjuk. Az, aki csupán a gépkocsik számában, az áruválasztékban, a vitathatatlanul magasabb életszínvonalban igyekszik fölmérni az ausztriai valóságot, alighanem csak vékony szeletkéjét látja a Lajtán túli hétköznapoknak. Az viszont, aki beleolvas az ottani újságokba, megnézi a tévét, és meghallgatja a rádiótudósításokat is – egyáltalán: megpróbál első kézből tájékozódni az osztrák valóságról –, egészen másként nyilatkozik. Az állampolgárral való kirívóan durva bánásmódja miatt a télen ott is keményen bírálták a rendőrséget. A belügyminiszter megbukott, igaz, nem az „intézkedő” rendőrei miatt, hanem mert máig tisztázatlan módon falazni próbált egy súlyos bűnügyben. Parlamenti vizsgálóbizottság elé idézték a szocialista párt egykor fényes karriert befutott másik személyiségét is. a volt külügyminisztert és törvényhozási elnököt. Az ország semlegességét is majdnem veszélybe sodorta a Noricum-botrány: illetéktelenek jutottak osztrák fegyverekhez. Hamis tanúzás gyanúja miatt vádat emeltek Vranitzky kancellár elődje, az ugyancsak szocialista politikus Sinowatz ellen.

A márciusi részleges tartományi választásokon az országot koalícióban kormányzó szocialisták veszteséget, a néppártiak vereséget szenvedtek. Ez is hozzájárult a néhány héttel ezelőtti alkancellár-váltáshoz: a néppárti Mock (egy személyben külügyminiszter és pártja elnöke) helyébe a fiatalabb Riegler lépett. Most derült ki, hogy bár továbbra is föllendülés várható az osztrák gazdaságban (1993-ig évi 2,7 százalékkal nő a bruttó belföldi termelés, és nagyjából a mostaninak a felére csökken a munkanélküliség!), a költségvetési hiány jövőre nem az eddig számított 61, hanem 88 milliárd schilling lesz. Lacina pénzügyminiszter és gárdája most töri a fejét: melyik tárca büdzséjéből lehet néhány milliárdot lefaragni.

Streicher osztrák közlekedési miniszter bejelentése: december 1-jétől megtiltják a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók éjszakai közlekedését az ausztriai tranzitutakon, nemzetközi föl-háborodást keltett; különösen erélyesen tiltakoznak a nyugatnémetek, miközben az EFTA- tagországok helyeslik Bécs döntését, amely a zajtól és kipufogógáztól leginkább szenvedő Tirol, Salzburg és Karintia tartomány lakosságának az érdekeit próbálja képviselni. Csakhogy kérdés, sikerül-e megvalósítani is a „csendes éj” elképzelést? Az érintett szállítóvállalatok máris blokáddal fenyegetőznek, és a Közös Piac kapuja előtt álló Ausztriának mindenképpen szüksége van Bonn és Róma támogató szavazatára is Brüsszelben…

Meg talán el sem csitult az a pénzügyi-gazdasági vihar, amelybe az osztrák államosított ipar zászlóshajója, a VOEST-Alpine került, most (legnagyobbrészt) a CA-bankkonzorcium tulajdonában levő Steyr–Daimler–Puch autó- és traktorgyár állítólagos milliárdos vesztesége lett elsőoldalas téma az ország sajtójában. Az ügyet egy szabadságpárti képviselő kezdte el szellőztetni. Annak a pártnak a politikusa, amely a már említett márciusi választásokon négy évtizedes történelme legnagyobb diadalát aratta.

Az FPÖ (Szabadságpárt) 39 éves elnöke ma az osztrák politikai élet fenegyereke. A gojzer-varrott bakancsairól világhírű felső-ausztriai Bad Goisernből származó dr. Jörg Haider (bővebben itt olvashatnak róla; tessék kattintani!) alighanem az utóbbi évtizedek legtudatosabban föltörekvő osztrák politikusa. Ausztriában is ismert a népnyelvi fordulat: a hajderménkű: a gyorsan előretörő, maga körül nagy erővel vagdalkozó embert jellemzik így. Haidert is. Kemény és szívós ellenfélnek ígérkezik ez az okos, taktikus, jó beszédkészségű, sportos megjelenésű, a puccsszerű fordulatoktól sem visszariadó férfi az osztrák politika porondján. Sokak szerint meg sem áll a bécsi Ballhausplatzig, a kancellári hivatalig. Mert, ha a napokban arra képes volt, hogy bevegye a szocialisták karintiai fellegvárát, és szabadságpárti létére, ő üljön a történelemben elsőként Klagenfurtban a tartományi főnöki székbe, akkor bizony „Vigyázz, Ausztria!”  olvasható ki mértékadó elemzők írásaiból.

Jörg Haider 58 évesen sűlyos autóbalesetben vesztette életét.

Haider szövetkezése a néppárt karintiai szervezetével a szocialisták ellenében egyáltalán nincs ínyére az országos szinten kormányzati szövetséget alkotó két nagy párt vezetőinek. A nemzetközi sajtó meglehetősen ellenséges Haiderrel szemben, akit a párizsi Le Monde „gondosan liberálisnak álcázott szélsőjobboldali playboynak”, a Libération „Le Pen osztrák unokaöccsének” nevez. Még a mértéktartásáról különösen ismert Neue Zürcher Zeitung is inkább barnának láttatja, semmint az FPÖ jelképként választott színében föllépő kéknek.

Nem véletlenül, ugyanis az ifjú pártelnök csizmadia apja éppen a nácizmus virágkorában jutott a legtávolabb a kaptafától: az NSDAP 4 480 849. tagjaként ifjúsági vezető és a Wehrmacht tisztje lett. Jörg fia nem is olyan régen, az osztrák nemzetet „politikai torzszüleménynek” titulálta, öt évvel ezelőtt viszont a következő kijelentésével keltett föltűnést: „Ez az ország (Ausztriáról van szó!) csak akkor lesz szabad, ha német országgá válik”. Nem valószínű, hogy úgy magától találta ki ezeket a fordulatokat „a nagynémet módon gondolkodó osztrák” – írta a Profil című hetilap Haiderről. Miként az sem véletlen, hogy a karintiai szlovén népcsoport vezetői egységesen utasítják vissza az új tartományi főnök szlovénellenes megnyilatkozásait, amelyek „a legsötétebb időkre emlékeztetnek”.

A legfrissebb fejlemény: a holland liberális párt újra előállt követelésével: zárják ki Haider pártját a Liberális Internacionáléból.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)