Évtizedek, sőt, alighanem évszázadok óta örökzöld téma: az ember oda igyekszik, ahol munkáját, szorgalmát tisztességesen megfizetik. Mert szeret jobban élni, mint tegnap. Mert szeretne emberhez méltó körülményeket teremteni önmagának, családjának egyaránt. Mert ott, ahol eddig élt, dolgozott (kutatott, oktatott, gyógyított…) vagy nem tudtak többet adni szorgalmáért, tudásáért, vagy nem is akartak, mondván: elégedjék meg annyival, amennyit kap. Csakhogy az ember nem elégszik meg, mert ilyen a természete, és mert az élet drága, meg mert az élet szép, és valamennyien szeretnénk látni, megtapasztalni a meglévőnél jobb létet. – Erről, a munkaerő (akkor még csak ideiglenes) Ausztriába vándorlásáról és a helyi munkáltatók meglehetősen furcsa viselkedéséről szólt a Mai Nap 1991. november 20-i számának riportja (szerzője a méltatlanul fiatalon elhunyt, kiemelkedően tehetséges győri újságíró, Pethő Lajos volt), másnap pedig szerénységem interjúja ugyanebben a témában. (A nyitó képen: százezrével áramlottak vendégmunkások mindenekelőtt Dél-Európából, Török- és Görögországból Németországba, Ausztriába a hetvenes években; a kép forrása: Güttinger Tageblatt.)
«Határtalan munkakedvünk címmel tegnap riportot közöltünk magyar állampolgárok ausztriai feketemunka-vállalásáról. Ez alkalommal a téma egyik legavatottabb ismerője, a magyar származású dr. Peter Stiegnitz szociológus, az osztrák kormány sajtószolgálatának szociális-munkaügyi referense válaszolt kérdéseinkre.
– Stiegnitz úr, mi jellemzi napjainkban az osztrák munkaerőpiacot?
– Más országokhoz hasonlítva mérsékelt a munkanélküliség, ami például októberben 5,5 százalék volt. A télen bizonnyal növekedni fog a kenyérkereset nélküliek tömege. Aggodalomra az építőipari dolgozók körében lehet számítani, bár ahol lehet, a belső munkákra csoportosítják az embereket. Mindenekelőtt a Burgenlandból Bécsbe járók, az ingázók, ugyancsak számol(hat)nak az időleges munkanélküliséggel.
– Amikor a belső munkanélküliség növekvőben van, nőhet a félelem a külföldi munkavállalóktól, akik sokak szerint elveszik az osztrákok kenyerét…
– Ausztriának szüksége van a vendégmunkásokra. Ezt a megjelölést egyébként helytelennek tartom, mert milyen vendég az, aki dolgozik… Külföldiek nélkül sok területen – az idegenforgalomban, az egészségügyben, az építőiparban stb. – megállna az élet. Különösen sok jugoszláv – a mintegy 290 ezer külföldinek 70 százaléka – dolgozik nálunk tisztességgel, becsülettel.
– És magyar?
– Hivatalosan mintegy kilencezer magyar állampolgárt foglalkoztat mindenekelőtt az idegenforgalom és az építőipar. Bécsben háromezren, Burgenland tartományban kétezren vannak.
– Bizonyára jóval több magyar dolgozik önöknél feketén. Mi erről a hivatalos vélemény: jóindulatból megtűrik őket, vagy föllépnek a „magyar négerek” foglalkoztatása ellen?
– Tettenérés esetén az osztrák hatóságok szigorúan büntetik a fekete-munkaerő foglalkoztatását. A szakszervezetek követelik: egymillió schillinges büntetéssel sújtsák a munkavállalói engedély nélkülieket alkalmazó cégeket, vállalkozókat. Ezzel mindenekelőtt a feketén munkát vállalók érdekeit védik, mert a lelkiismeretlen alkalmazók súlyosan kizsákmányolják őket. Hallunk 20-30 schillinges órabérekről, amikor a kollektív szerződésekben meghatározott minimális órabér ma már 70 schilling körüli. Ráadásul nem kötnek társadalombiztosítást ezekre az emberekre, s ha megsérülnek, megrokkannak, egy életre tönkreteszik őket.
– Hogyan szabályozzák a külföldiek munkavállalását?
– Nagyon kemény csatát vívnak minden év végén a szociális partnerek, a munkaadók és a munkavállalók képviseletében a szakszervezetek. Az előbbiek mindig jóval több külföldit szeretnének foglalkoztatni, a dolgozók érdekképviselői viszont kevesebbet, mert féltik a bérszínvonalat. Minden külföldi munkavállaló egyforma elbírálásban részesül, egyszerre legföljebb egy évre és egy bizonyos munkahelyre, állásra kaphat engedélyt.
– Csakhogy az egységesülő Európában előbb-utóbb föloldják ezeket a korlátozásokat. Ausztria is az Európai Közösségbe törekszik, a tagállamoknak egyet kell érteniük polgáraik szabad la kó- és munkahely-választásával.
– Továbbra is korlátozzák viszont a letelepedés szabadságát. Nekünk, és általában a Nyugatnak nem a román segédmunkással van gondunk. Számunkra az olasz, a spanyol meg a portugál orvos, mérnök a konkurencia.»