Az újságíró archívumából: Kreisky tette naggyá Ausztriát

Mintegy húsz éven át – az 1970-es évektől az 1990-esek végéig – voltam „bejáratos” a Magyar Hírlap színeiben Ausztriába, miután az akkor itthon és külföldön egyaránt mértékadónak számított napilap különösen jó külpolitikai rovatot (is) „működtetett”. Kiváló kollégáim gyakorlatilag „az egész Földet a kezükben tartották”, jóformán kivétel nélkül elsőként vagy az élvonalban számoltak be elsősorban az európai történésekről, és persze a távolabbi eseményekről is. Szerénységem (örömömre, bár más földrészekre is kellett “kirándulnom”) Európa jó néhány országával foglalkozott, különös tekintettel nyugati szomszédunkra, Ausztriára, ahol a csaknem két évtized alatt jóformán havonta-kéthavonta megfordultam, hogy – gyakorta az ország politikai vezetőivel, gazdasági potentátokkal beszélgetvén – hitelesen és frissen beszámolhasson lapom a példának tekintett alpesi köztársaságban történtekről. Ekként találkozhattam (a többi között) az 1979. évi előrehozott parlamenti választást megelőző néhány hétben osztrák pártok vezetőivel, majd tudósíthattam a választásról is. (A nyitó képen: az osztrák kormány, élén Kreisky kancellárral az eskütétel után, 1970-ben.)

Bécs napjainkban is választási izgalomban van, és a szövetségi kormányfő, Sebastian Kurz kancellár is keveri a néppárti kártyát abban a reményben, hogy meggyengítheti a hagyományosan évtizedek óta szocialista Bécs politikai elkötelezettségét.

A Magyar Hírlapban megjelent háromrészes beszámoló 1979. április 15-én kezdődött. Címe: Osztrák választási készülődés (1.) Késlekedni nincs idő

A LEGIZGALMASABB belpolitikai vetélkedés végeredményére vár választ május 5-én éjfélig az osztrák rádió; naponta nem egyszer, minden idegennyelvű adásában fölszólítja hallgatóit a tippelésre: írják meg, melyik párt hány mandátumot szerez a május 6-i parlamenti választásokon!? Érdemes fogadni, ugyanis a pontos (vagy az eredményt a legjobban megközelítő) találatok beküldői Ausztria gondtalan vendégei lehetnek egy álló héten át. De addig is: szerte az Osztrák Köztársaságban, leginkább pedig a parlament, a Nationalrat székhelyén, a szövetségi fővárosban Bécsben lázas készülődés folyik a pártok főhadiszállásain. Hangszigetelt ajtók mögött megtartott vezetőségi ülések, sajtóértekezletek, rétegagitációs célokat szolgáló koktélok, tejeskávés-kuglófos uzsonnák, pártelnökök és parlamenti frakcióvezetők „véletlen, alkalomszerű” nyilatkozatai a rádió mikrofonja és a tévé „éppen arra fordult” kamerája előtt adnak okot s alapot jóformán óránként a találgatásokra, az esélyek számítgatására. Nem utolsósorban pedig a legfontosabb, a kedves Választópolgár véleményének a fürkészésére, alakítására. Elvégre ötmillió-százhetvenhétezer a választásra jogosult osztrák állam polgárok száma, s a pártok az idén már az 1960-ban született korosztály szavazataira is számítanak: 472 ezer az elsőválasztó a majd’ félesztendővel előbbre hozott osztrák törvényhozási választásokon. A felszínt tekintve semmi sem indokolta az osztrák Nationalrat idő előtti megújítását. A dr. Bruno Kreisky kancellár vezette egyszínű SPÖ- (Ausztria Szocialista Pártja) kormány kényelmes abszolút többséggel, 99 mandátummal rendelkezik a parlamentben. A polgári ellenzék vezető pártja, a dr. Josef Taus elnöklete alatt álló Osztrák Néppárt; az ÖVP-nek nyolcvan képviselője ül a törvényhozásban. A tavaly ősszel dr. Alexander Götz grazi polgármester személyében új elnököt választott FPÖ (Ausztria Szabadságpártja) tíz képviselőjével egészül ki a Nationalrat alkotmányban rögzített létszáma 183-ra.

BALLHAUSPLATZ 2., pompás, barokk homlokzatú palota, a szövetségi kancellári hivatal. A Volksgarten felőli oldalán húzódó utca, a Löwelstraße 18. számú háza ad otthont az SPÖ főhadiszállásának. A párt vezére a hatvannyolc esztendős dr. Bruno Kreisky

Dr. Bruno Kreisky (Bécs, 1911. január 22. – Bécs, 1990. július 29.); 1953-tók külügyi államtitkár, részt vett 1955-ben az osztrák államszerződést előkészítő moszkvai tárgyalásokon, 1959-ben külügyminiszterré nevezték ki, 1967-ben megválasztották a SPÖ elnökévé, 1970-ben – a parlamenti választások eredményeképpen – ő alakított kormányt. Kreisky vezetésével 1979 tavaszán az SPÖ minden addiginál nagyobb arányú, történelmi győzelmet aratott.

A képen: Kreisky újságírók gyűrűjében a minisztertanácsi ülés utáni Pressefoyen.

(tekintettel a későn jövőkre) pár percet várat magára ezen a kedd délelőttön; a minisztertanácsi ülés utáni szokásos sajtókonferenciára gyülekeznek a Pressefoyer-ban, a kancellária zsibongójában az osztrák és a külföldi lapok, a rádió, a tévé, a hírügynökségek munkatársai. tudósítói. (Mi mindent láthattak ezek a falak, a titkos udvari kancellária termei, szobái!? Sújtásos öltözékű, rizsporos parókás inasok tárták szélesre a magas kilincsű ajtókat Kaunitz és Metternich előtt… Itt gyilkolták meg a bécsi munkásfelkelés vérbe fojtóját, az ausztro-fasizmus vezérét, Dollfusst sikertelen puccskísérletük alkalmával, 1934 nyarán az osztrák nemzetiszocialisták…)

– Jön – figyelmeztet újdonsült ismerősöm, a koppenhágai tévé kiküldött tudósítója, s máris kameraközelbe tör, hogy elsőként szólíthassa meg Kreiskyt a dán királyi pár aznap kezdődött ausztriai hivatalos látogatása alkalmából. A kancellár érdeklődőn végighallgatja a koppenhágai kolléga kifogástalan németséggel fogalmazott bevezetőjét, majd a reá jellemző, megfontolt, a szavakat nem kereső, lassú, már-már basszus mélységű hangon nyilatkozik – dánul. A lámpák persze, nem alszanak ki, a mikrofonokat sem kapcsolják ki a kancellárt övezők. Senkit sem érdekel, miről volt szó a minisztertanács ülésén. Kreisky sem erőlteti a témát. A kitűnő taktikus híreben álló, tapasztalt politikus jól tudja: célszerű a sajtót ez alkalommal még közelebb engednie magához. Az újság, a rádió, a tévé nagyhatalom, fölemelhet s ejthet bárkit. Még a kancellárnak (és közvetlen környezetének a pártban) is szerezhet kellemetlen perceket, órákat.

A NUKLEÁRIS ENERGIA áll a kérdések középpontjában. Kényes ügy lehetne többszörösen is. Mert: éppen Kreisky ötlete volt az első osztrák atomerőmű, a zwentendorfi üzembe helyezéséről megtartott népszavazás tavaly novemberben. A hajszálnyi többségű nem szavazat után úgy látszott, hogy Kreisky személyes varázsa megtört, pártjának tekintélye csökkent. – A lapok, a rádió és a tévé hírei aznap az amerikai atom reaktor-szerencsétlenséggel foglalkoztak elsősorban. És dr. Bruno Kreisky, aki az atomerőműért harcolt és küzdött a népszavazás megtartásáért, majd pedig valójában vereséget szenvedett, holott az SPÖ-kormány egyszerű parlamenti többséggel elfogadtathatta volna a zwentendorfi atomerőmű üzembe helyezését, most így nyilatkozik:

– Meghajlok a nép akarata és bölcsessége, előrelátása előtt…

Pár héttel ezelőtt a hamburgi Stern magazinnak ennél jóval árnyaltabban fejtette ki a véleményét:

„…a következő választások eredményét a szenvedélyek és az atomerőmű miatt érzett félelem határozták volna meg. A választók már egyáltalán nem az eredményes szociáldemokrata politika folytatásáról szavaztak volna.

Nem akartam, hogy Zwentendorf problémája mindent tönkretegyen! Most tehát a nép akarata szerint törvényt hoztunk, amely megtiltja az atomenergia fölhasználását. Ezt a törvényt csak újabb népszavazás helyezheti hatályon kívül. Ezzel a téma lezárult.”

ADÓSAK VAGYUNK A VÁLASSZAL: Miért május első vasárnapján, és nem az eredetileg esedékes időben, az ősszel tartják az osztrák parlamenti választásokat? Az egyik fő ok mindenképpen Zwentendorf: Kreisky és pártjának vezetősége egyaránt tisztában van azzal, hogyha a szociáldemokraták újra győzni akarnak, nincs idő a késlekedésre. Az SPÖ-vel rokonszenvező osztrák ismerőseim egybehangzóan állítják, hogy az atomerőmű-népszavazás erőltetésével a kancellár elszámította magát. „Nem egyértelmű a kiállás Kreisky papa ötletei és javaslatai mellett…”

Nagy figyelemre méltó eredményekről ad számot a kormánypárt választási platformja; miközben a Nyugat modern ipari államaiban 18 millióra rúg a munkanélküliek száma, a Kreisky vezette szociáldemokrata kormány 370 ezer új munkaalkalmat teremtett kilenc év alatt. Az SPÖ-kabinet ebben az évtizedben mintegy háromszázmilliárd schilling értékű beruházást valósított meg és 600 ezer új lakás épült Ausztria-szerte. Az áremelkedés (a Nyugat átlagosan tíz százalékához mérten,) az utóbbi három évben átlagosan 5,3 százalék Ausztriában…

De: ki szavatolja, hogy a jóformán töretlen lendület folytatódik? Sikerül-e megállítani, csökkenteni az államháztartás hiányának növekedését? Nem okoz-e esetleg megoldatlan problémát Ausztriának az energiahordozók árának állandó növekedése? Kap-e elegendő megrendelést az osztrák ipar ezután is?

Megannyi új és újabb gondot, felelősséget hordozó kérdés, amelyet persze ezekben a napokban igyekeznek nem szóba hozni mindazok, akik a nyolcvanas évekbe vezető osztrák utat „mutatják” a választópolgároknak. Az SPÖ arra számít – összegezhető a pár héttel a választások előtt folytatott bécsi beszélgetések részeredménye –, hogy most még megvan az emberekben (a választók nagy részében) a szociáldemokraták, a nagyrészt bevált kormány iránti bizalom.

Most még jól élnek az osztrákok: az üzletek tele vannak áruval, vevővel; itt a tavasz, jó az emberek hangulata: nagypénteken mennek kirándulni és csak kedden kell újra munkába állniuk…

CÉLSZERŰ TEHÁT most az urnák elé szólítani a kedves Választópolgárt. Egyetért ebben a polgári ellenzék is. arra számítván, hogy esetleg kiszorítja a hatalomból a szocialistákat, vagy miként az ÖVP és az FPÖ köreiben emlegetik őket: „a vörösöket”.

Kreisky a nemzetközi politikában is elévülhetetlen érdemeket szerzett a közel-keleti béke erősítéséért kifejtett munkásságával. Itt: Muhammad Anvar asz-Szádát egyiptomi elnökkel (bal oldalt) és Simón Peresz izraeli államfővel (jobb oldalt) a Bécsben 1978. júliusában rendezett megbeszélésen. (Foto: Nora Schuster / Imagno / picturedesk.com)

Abszolút (kisnagy) koalíció? Ezt a címet adtam az 1979-i osztrák parlamenti választást előkészítő írásom második részének. (Megjelent: Magyar Hírlap, 1979. április 18.)

DÚL A VÁLASZTÁSI KÜZDELEM mindenütt, ahol sokan megfordulnak: a Ringen, a Gürtelen, a Kärntner-, és a Mariahilferstrassén, a Rathausplatzon, a Hofburg környékén, a már ezer színben pompázó, nagyszerűen kezelt Volksgarten és Burggarten környékén. Plakátok: leginkább embernagyságúnál nagyobbak; röplapok tízezerszám, jelvények, brosúrák, öntapadó címkék házfalra és gépkocsiüvegre… A saját párt- és a listavezető, a kancellárjelölt dicséretével, programismertetésével, és természetesen a vetélytárs politikai szervezetek gyöngéinek fölsorolásával. hiányosságainak kiteregetésével, vezetőinek emberi, politikusi rossz oldalai megvilágításával, középpontba állításával.

Teljes sebességgel forog, harsog az osztrák nagy pártok választási gépezete. A szavazócédulán négy párt – a szocialista, a nép-, a szabadság- és a kommunista párt – neve olvasható, s rajtuk sorrendben a kancellár – jelölteké: dr. Bruno Kreiskyé, dr. Josef Tausé, dr. Alexander Götzé és Franz Muhrié. A négy nagy politikai csoportosuláson kívül még tizennyolc törpe párt létezik az Osztrák Köztársaságban. A minap jelentette be megalakulását (dán példára) az adót fizetni nem akarók Haladás Pártja…

– A lépcsőn föl, aztán balra – igazít el a kapus a parlament reichstrassei „művészbejárójában”, amikor dr. Heinz Fischer, az SPÖ parlamenti frakcióvezetőjének irodája iránt érdeklődöm. Energikus, rokonszenves férfi kínál hellyel. Mondom, hogy félig már ismerem: a lapokban közölt szenvedélyes felszólalásaiból, nyilatkozataiból…

– Igen, olvastam magamról, azaz a nénikém – igazítja helyre önmagát. – Ő ugyanis magyar származású, és szemlézi a pesti lapokat, persze, szívességből.

A TARTOMÁNYI VÁLASZTÁSOKAT hozom szóba elsőként, utalván arra, hogy a törvényhozási választások előtt kedvező előjelnek számíthat az osztrák szocialisták előretörése vidéken.

– A választók körében bizonyos eltolódás tapasztalható – mondja Fischer dr. – Növekedett pártunk, az SPÖ befolyása a parasztság körében és általában a vidéken, tehát ott, ahol mindig is a nagy polgári vetélytárs, az ÖVP volt az erősebb. Ebből kiindulva nem látszik reménytelennek akár az abszolút többség megszerzése is május 6-án – szögezi le a szocialista frakcióvezető. – Pártom vezetősége, és persze maguk az osztrákok, honfitársaim úgy vélekednek, hogy belpolitikai körülményeink kedvezőek, dr. Kreisky kancellár egyszínű, szocialista kabinetje eredményesen vezeti Ausztriát. Jól élünk, s remélhetőleg erre a jólétre szavaznak majd az osztrákok, amikor az SPÖ-re adják voksukat…

– Csinos választási programbeszéd — jegyzem meg. – Házigazdám elmosolyodik:

– Ez a kenyerem… Az ország gazdasági nehézségeire próbálom terelni a beszélgetést, a költségvetési hiányt említem és azt, hogy noha most még lendületben van a gazdaság, nem biztos, hogy az ősszel vagy egy esztendő múlva is így lesz:

– Nincsenek új nehézségeink – jelenti ki dr. Fischer. – A kapitalista gazdaság egyik előnye az alkalmazkodási képesség; ráadásul a mi gazdaságunk egy része államosított is, ezáltal képes a magán- és az állami gazdálkodás előnyeit egyszerre érvényesíteni. Ezenkívül jól együttműködünk a szakszervezetekkel. Nálunk a munkás a vezető egyenrangú társa. Bizonyára hallotta a kifejezést: Sozialpartnerschaft …

NEM KÍVÁNOK VITATKOZNI, végtére hivatalból sem hajlanék a vezető osztrák szociáldemokrata politikus pártja elveinek föladására egyebek közt a munkás belszólási jogát, „egyenlőségét” illetően. Azt tudakolom inkább, milyen választási eredményre számít Ausztria Szocialista Pártja?

– A kérdést nem lehet és nem is akarom kizárólagosan megválaszolni. Természetesen az abszolút parlamenti többséget szeretnénk ismét elnyerni: csak akkor, ha ez nem sikerül, törjük majd a fejünket az egyéb megoldásokon. Az abszolút többség: már 92–93 SPÖ-mandátum: 90–91 parlamenti hely esetén egyensúlyi állapot alakulhat ki. ami azt jelenti, hogy kis (szabadságpárti), illetve nagykoalícióval (néppárti) kellene számolnunk. A mostanihoz mért négy-öt mandátumos veszteség esetén föltétlenül ellenzékbe vonulnánk, hogy legkevesebb két esztendő elteltével újra kormányt alakítsunk – húzta alá dr. Heinz Fischer, majd hozzátette: – Az ellenzék egyik pártja sem lenne képes azt a politikai vákuumot betölteni, ami a szocialistáknak a kormányból való esetleges kiszorulásával keletkeznék. Persze, erre nem kerül, nem kerülhet sor…

AZ FPÖ KLUBOBMANJA, azaz a Szabadságpárt parlamenti frakcióelnöke, Friedrich Peter ugyancsak a törvényhozás épületében fogad. A kormányfőnél tíz esztendővel fiatalabb. 58 éves Peter 1955-ben lett a felső-ausztriai tartományi parlament képviselője; 1970-ben már pártja országos elnöke – egészen tavaly őszig. Tapasztalt politikus.

– Minden választás előtt nehéz a dolgunk – kezdi válaszát a pártja esélyeit firtató kérdésre. – A legfőbb törekvésünk, hogy megtartsuk a mostani tíz helyünket a Nationalratban, sőt, ha sikerül, egy-két mandátummal növeljük is súlyunkat. Kinek a rovására? Csak két választás van: a szocialistáktól vagy a néppártiaktól hódíthatunk el helyeket.

Kreiskyről (akit egyébként személyes barátjaként említ!) az a véleménye, hogy öregszik, számítási hibákat követ el, mint például legutóbb Zwentendorffal; az SPÖ-vezetőségen belül az elhasználódás jelei mutatkoznak – fejti ki Friedrich Peter. – A néppárti elnökről. Tausról sommásan kijelenti, hogy népszerűsége egyre csökken.

Így aztán már érthető: Peter mindig is arra törekedett, hogy inkább az SPÖ-höz álljon közelebb pártja, az FPÖ. Méghozzá oly módon, hogy az ÖVP-től minél távolabb tartsa magát. Egy megjegyzésével akaratlanul megerősíti az iménti fölismerést: „Bízom abban, hogy még az ÖVP keménynek látszó választói magvából is számosan ránk, a harmadik erőre szavaznak május 6-án.”

Az FPÖ parlamenti frakcióelnöke kimondatlanul is a szocialistáknak szurkol, amikor azt fejtegeti, hogy az SPÖ-nek megvan minden esélye az abszolút többségre. Ha ez mégsem következnék be, szívesen tagja lenne egy esetleges SPÖ–FPÖ kiskoalíciós kormánynak. (Peter az iskolaügy avatott szószólója a törvényhozásban.) Véleménye szerint a másik lehetőség, a polgári (ÖVP–FPÖ) nagykoalíció csak árthat Ausztriának…

A GRÁZI POLGÁRMESTER, azaz a Szabadságpárt országos elnöke, dr. Alexander Götz másnap este a tévékamerák előtt találkozott legfőbb vetélytársával, Kreiskyvel. Tanítani lehetne, miként, verte vissza a kancellár a polgármester-pártelnök vádjait, egyebek közt az atomerőmű-ügyben: „Ha az ember népszavazást csinál, veszíthet is. Világos, Götz úr?” – A szocialisták egyébként – választási propagandájuk legfőbb eszközeként – az őszinteséggel (vagy legalábbis a látszatával) operálnak. A tévévitáról is elsősorban ez az „őszinteségroham” sugallt kedvező kritikát a polgári sajtóban.

Az 1979-i osztrák választási készülődésről szóló cikksorozatom harmadik része április 19-én jelent meg ezzel a címmel: Sokesélyes játszma.

JONAS BARLANGJÁBAN nagy a zsivaj, lárma. A bécsiek egykori polgármesterükről, a későbbi köztársasági elnökről, Franz Jonasról nevezték el kedvenc találkahelyüket, a Ring és a Kärntner Strasse kereszteződése alatt kiépített hatalmas, üzletekkel teli aluljárórendszert. Az Opernpassage (a bécsiek EMKE- aluljárója) ezekben a napokban különösen zajos; járókelői rövidebb-hosszabb időre meg-megállnak, kört alkotva csoportosulnak, hogy meghallgassák: mit ígér, kit dicsér vagy csepül az alkalmi szónok?

Miután az ÖVP, az Osztrák Néppárt székháza a bécsi belváros egyik legforgalmasabb utcáján, a Kärntner Strassén magasodik, spontán adódott az ötlet: elsőként itt, percnyire a pártközponttól találkozik rendszeresen az ÖVP egy-egy tisztségviselője, képviselőjelöltje, propagandistája a néppel, a választóval.

– Szóval Pestről jött – fogad a keskeny folyosóról nyíló szobájában dr. Josef Taus, az ÖVP elnöke. Fáradtnak, megviseltnek látszik, mondom is neki, hogy sokáig nem zavarom. Mintha nem hallaná az udvariasnak szánt félmondatot: – Sok kedves ismerősöm van Budapesten, a Magyar Nemzeti Bank központjában.

Persze, Taus, ez a fényes karriert befutott, a politikusok közt igazán fiatalnak számító (1933-ban született) pártelnök a bankszakmában kezdte pályáját. Harmincöt éves korában már a Girozentralénak, az osztrák takarékpénztárak csúcsszervének volt az elnöke, az ő vezetése alatt lett az intézet a legnyereségesebb osztrák bank. Klaus kancellár jobb kezeként ténykedett egy darabig, majd államtitkárrá lépett elő. Három évvel ezelőtt választották meg a kevésbé jövedelmező pártelnöki tisztségbe.

– Az Osztrák Néppárt kancellárjelöltjeként miként ítéli meg pártja választási esélyeit? – kérdem elsőként dr. Josef Taustól.

– Először a főpróbáról, a március 25-i tartományi választások már ismert eredményéről szeretném elmondani, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére: nem szenvedtünk vereséget – szögezi le a néppárt elnöke.

– Helyeket veszítettünk, igaz, Salzburgban és Alsó-Ausztriában is, ez azonban győzelem.

Rövid, jelentőségteljes hatásszünet után:

– GYŐZELEM ÉS BIZONYÍTÉK is arra, hogy a nép nem akar egypárti unalmat, elege van az egyszínű kormányokból, az egy pártra ruházott teljhatalomból.

(Ez így rendkívül demokratikusan hangzik – cikázik bennem a gondolat. – Csakhogy a fordítottja is igaz: A vidéken egyeduralkodónak számító ÖVP-ből is kiábrándult néhány tízezer választó?!)

– Pártunk jó esélyekkel indul a május 6-i parlamenti választásokon – tér vissza a kérdésemhez dr. Taus. – A közvéleményt kutatván arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a mostani 80 mandátumunkat számottevően gyarapíthatjuk.

– Kitűnő gazdasági szakember hírében áll, dr. Taus. Miként gyógyítaná meg kancellárként az osztrák gazdaságot, amely tetemes költségvetési hiánnyal és számottevő külföldi adóssággal küszködik?

– Elsősorban a gazdaság szerkezeti hiányosságai okozzák a bajt – mondja. – A legutóbbi nyolc esztendőben a költségvetési hiány meghatszorozódott: most óránként 6,8 millió schilling adósságunk keletkezik…

(Az utóbbi három esztendő büdzséhiányának átlaga 42 milliárd schilling. Utánaszámoltam: az ÖVP választási programjában szereplő 6,8 millió túlzás, kétmillió schillinggel több a ténylegesnél.)

– … Éppen ezért lendületbe kell hozni a gazdaság egész gépezetét adókönnyítésekkel, kamatláb-csökkentéssel. Nagyobb mozgásteret kell adni a saját tőkével, pénzeszközökkel rendelkezőknek. Támogatnánk a középüzemekben is az új, korszerű termékek előállítását, a modern gyártási eljárások bevezetését.

A néppárt választási agitációjában központi helyet foglal el az adócsökkentés, illetve az adók további növelésének befagyasztása. Az osztrákokat sokféle adó sújtja és bosszantja: hiteladó, gépkocsi-luxusadó, szeszesitaladó, szolgáltatásokra rászámított 30 százalékos „értéktöbbletadó” stb. Csupán a bérek után járó adó a négyszeresére nőtt néhány év alatt, s ma már eléri az 51 milliárd schillinget. – Kreisky ebben a tárgyban is kifogta a szelet a vitorlából: „Akár rögtön hajlandó vagyok Taus úrral az adócsökkentés elfogadható módozatairól tárgyalni…”

AUSZTRIA KOMMUNISTA PÁRTJA a parlamenti választások alkalmával a 4. listán indul. Nehéz helyzetben van a KPÖ, mandátumot szereznie majdhogynem lehetetlen, ugyanis a kis pártokat sújtja az osztrák választási törvény. A kommunista párt nem fejthet ki kellő propagandát a tömegtájékoztató eszközök (rádió, tévé) útján; befolyását nemcsak éles kommunista-ellenességgel, hanem tagjainak és rokonszenvezőinek egzisztenciális veszélyeztetettségével (bizonyos beosztásokban föllelhető foglalkoztatottsági tilalommal) is csökkenteni igyekeznek mindazok a számottevő erők, amelyek nem nézik jó szemmel a KPÖ tevékenységét.

Franz Muhri, a KPÖ listavezetője, a párt elnöke ismerteti a kommunista párt elnökségének választási állásfoglalását:

– A KPÖ aktív választási harcot folytat, melynek középpontjában az ország időszerű és égető problémái állnak. Éleződnek a gazdasági ellentmondások, munkahelyek ezrei kerülnek veszélybe. a társadalmi egyenlőtlenség még nagyobb lett és a dolgozó embereket a parlamenti választások után további tömeges terhek fenyegetik.

A legmunkásabb bécsi városnegyed, a 20. kerületi Höchstädtplatz toronyházából, a KPÖ és lapja, a Volksstimme székhelyéről látszanak a Karl-Marx-Hof „házvárosának” zöldellő udvarai. A fasizmus fenyegetése ellen fölkelt bécsi munkások, feleségek és gyerekek napokig sikerrel védték otthonaikat Dollfuss kancellár ágyúival szemben –1934-ben. Franz Muhri akkor éppen tízesztendős volt…

– AZ EGYETLEN ALTERNATÍVAKÉNT állnak a fennálló hatalom iránt elkötelezett pártokkal szemben a kommunisták – folytatja Muhri. – Ők azok, akik sem a tőkétől, sem a szociális partnerségtől nem függenek, megalkuvás nélkül lépnek föl Ausztria nemzeti érdekeiért, a dolgozó milliók jogaiért. Síkraszállnak a demokráciáért, a munkához való elidegeníthetetlen jogért, a társadalmi haladásért és a békéért. Konkrétan megmutatják, miként kell leküzdeni a tőkés válságot, hogyan biztosíthatók hosszú távon a munkahelyek; azt, hogy a jövedelmeket úgy is el lehet osztani, hogy a dolgozóknak több jusson. Küzdenek a társadalmi méretű adóreformért, a teljes, női egyenjogúságért, a demokratikus művelődési és főiskolai reform megvalósításáért. A kommunisták követelik minden újfasiszta szervezet betiltását, és azt. hogy szűnjék meg Ausztria alárendeltsége a Közös Piacnak és a NATO-érdekeknek: az eddiginél több osztrák kezdeményezést sürgetnek a leszerelésért és az európai enyhülésért, szorgalmazzák az aktív semlegességben megnyilvánuló külpolitikát.

*

KÉT ÉS FÉL HÉT MÚLVA megnyílnak a szavazóhelyiségek szerte az Osztrák Köztársaságban, hogy a választásra jogosult állampolgárok eldönthessék: milyen összetételű parlamentet kívánnak a következő négy esztendőre. kit vagy kiket látnának szívesen és bizalommal a törvényhozás Renner-Ringen álló házában, illetve a ballhausplatzi barokk palotában? A játszma teljesen nyíltnak látszik, sokesélyes, a tét rendkívül nagy, hiszen a nyolcvanas évtized első harmadának parlamenti-kormányzási periódusáról van szó! A nagy versenyfutás tehát folytatódik és várhatóan az(ok) a párt(ok) győz(nek), aki(k) az utolsó napokban a legjobb érveket, a legügyesebb propagandát fejti(k) ki.

* * *

Az 1979. május 6-án rendezett parlamenti választás a 15. volt az Osztrák Köztársaság történelmében. A legerősebbnek a Bruno Kreisky szövetségi kancellár vezette SPÖ bizonyult, amely elnyerte a szavazatok és a mandátumok 51%-át. Az 1979-i parlamenti választás volt az Osztrák Köztársaság 1945 utáni történelmében az egy pártra adott legmagasabb szavazati arány. Szavazati és mandátumveszteségi következtében a Josef Taus vezette ÖVP a második politikai erő a parlamentben. Az FPÖ – Alexander Götz csúcsjelölttel – a legutóbbi választásokhoz képest némi szavazatnövekedést ért el. 1979. május 6-án 5 186 735 osztrák állampolgár jogosult szavazásra; közülük 91,18 százalék voksolt (1975-ben az arány 91,92% volt).

* * *

Kiküldött munkatársunk telexjelentése: Ironimus, a bécsi Die Presse rajzolója az utóbbi idők egyik legszellemesebb karikatúrájával kommentálta a vasárnap lezajlott osztrák parlamenti választások eredményét. Dr. Bruno Kreisky SPÖ-pártelnök, kancellár két karját győzelmesen föltartva áll az ökölvívóringben, miközben kiszámolják a néppárti elnököt. Taus – aus… A Néppárt, az ÖVP, a nagy vetélytárs jó időre nem veszélyezteti a szocialistáik abszolút uralmát.

Május első vasárnapján újra megtörtént a csoda: az osztrák szocialisták – 1970. március elseje óta negyedszer is – győztek a parlamenti választásokon. A párt történetében az eddigi legnagyobb diadalt aratták. Erwin Lanc belügyminiszter vasárnap este ismertette a választások eredményét. Bejelentése szerint a választásra jogosultak 89,73 százaléka járult az urnákhoz, és a leadott érvényes szavazatoknak az SPÖ 51,16, az ÖVP 41,81, a Szabadságpárt, az FPÖ pedig 6,01 százalékát szerezte meg. Ennek megfelelően a 183 főnyi nemzeti tanácsban a következő négy esztendőben az SPÖ 96, az ÖVP 76, az FPÖ pedig 11 képviselői hellyel rendelkezik majd.

Ez az eredmény azt jelenti, hogy a dr. Josef Taus vezette Néppárt négy parlamenti helyet veszített, a dr. Alexander Götz elnöklete alatt álló Szabadságpárt egyet nyert. Az Osztrák Köztársaság választópolgárainak (köztük minden tizedik elsőválasztónak) az akaratából igy módosult a pártok mandátumainak aránya az eddigi 93:80:10-ről 96:76:11-re. Az ellenzéknek azonban nem sikerült megijeszteni az osztrákokat, s legkevésbé az SPÖ ellen hangolni őket. Holott elsősorban Tausék. és persze a harmadik listán induló szabadságpártiak is nagy ütőkártyaként szerették volna fölhasználni a tényt: Ausztriának mintegy kétszázmilliárd schilling az államadóssága és negyedakkora a költségvetési hiánya. Ezt az összesen 250 milliárdot kívánták volna szanálni a néppártiak – választási ígéretük szerint. De hogyan?

A „legkézenfekvőbb” módon: a kiadások megkurtításával, az SPÖ kormányzása alatt elért szociális vívmányok megnyirbálásával. A néppártiak éppen az ellenkező hatást érték el: elrémisztették a viszonylagos jóléthez, a munkahely biztonságához, a mérsékelt inflációhoz szokott választópolgárokat. A nyugat-európai országokat tekintve az Osztrák Köztársaság belpolitikai helyzete nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak mondható.

Az SPÖ politikai sarkkövével, a „szociális partnerség” intézményével mindeddig sikerült befolyásolni a nagy osztályellentéteket. Sok esetben immár csillagászati számokkal mérhetőek a jövedelmi különbségek a munkaadó és a dolgozó ember keresete közt Ausztriában. A szociális partnerség (a látszólag közös teherviselés) azonban egyelőre jó eszköznek mutatkozik a dolgozók sztrájkkísérleteinek, bérkövetelési mozgalmainak leszerelésére.

A Néppárt gyöngüléséhez az is hozzájárult, hogy programjában szinte ugyanazt ígérte, mint a szocialisták, megtoldván a szándékkal: „A jót mi jobban csináljuk…” E homályos fogalmazás mandátumokkal mérhető visszaesést okozott Az ellenzék további lépései, a kormánytagok – elsősorban Androsch alkancellár, pénzügyminiszter, Pahr külügyminiszter és Leodolter egészségügyi miniszter asszony – elleni személyeskedő támadások, amelyek időnként már az ízléstelenség határait súrolták, ugyancsak eredménytelennek bizonyultak. Kreisky személyes varázsa, népszerűsége az osztrákok közt és nemzetközi tekintélye (elsősorban a Szocialista Internacionáléban folytatott kitartó fáradozása) negyedszerre is választók százezreit késztette arra, hogy az egyeslistára, az SPÖ-re voksoljon.

A kancellárnak, mint a választás is mutatta, egyelőre nincs személyes alternatívája: sem Taus, sem Götz nem bizonyult Kreiskyvel egyenrangú partnernek a küzdelemben. A hetven felé közeledő kancellár nagy politikai tapasztalatával a legkényesebb helyzetekből is képes kivágni magát — és pártját. Emlékezzünk csak a kormányfő személyes vereségével fölélő osztrák atomerőmű-népszavazásra. „Meghajtok a nép bölcsessége előtt” – mondotta, s ezzel kikapcsolta a Nyugaton egyre kényesebbé váló atomenergiatémát a választási harcból.

Sok szavazatot kapott május 6-án a parlamenti hellyel nem rendelkező KPÖ, Ausztria Kommunista Pártja. Annak ellenére, hogy a másik három párthoz mérten rendkívül kevés lehetősége volt, hogy a tömegtájékoztató eszközök révén kifejtse programját, országosan két parlamenti helyhez elegendő szavazatot kapott. Viszont a kis pártokat sújtó, 1971-ben bevezetett új választási törvény következtében nem juthatott alapmandátumhoz, miután egyetlen körzetben sem érte el a bűvös 24–26 ezer szavazatot.

Ezúttal is a Hofburgban ren­dezték be a osztrák és a külföldi sajtótudósítók központját, ahol a belügyminisztérium számítógépeiről (!) bármilyen választási adatot le lehetett hívni az e célra szolgáló tévéképernyőre. Vasárnap este nyolc óra tájt, amikorra már szinte hajszálpontosan kialakult a végeredmény, a három pártelnök, Kreisky, Taus és Götz, a parlamenti frakcióvezetők és mindazok, akik „számítanak az osztrák belpolitikai életben”, megjelentek a hagyományos nyilatkozattételre. Kreisky kijelentette: a győzelem egy bevált politika és gyakorlat iránti bizalom kifejeződése.

Taus a veszteséget a pártpolitika fölülvizsgálatával kívánja elemezni. Götz – mielőtt gratulált volna „ellenséggel fölérő ellenfelének” – elismerte: nem sikerült megdönteni a szocialisták egyeduralmát.

A Szocialista Pártét, amelynek sok ezernyi tagja, szimpatizánsa – elsősorban a fiatalok – fáklyával és zászlókkal vonultak a városháza elé, hogy késő éjszakáig ünnepeljék győzelmüket, s annak vitathatatlan főszereplőjét: Bruno Kreiskyt.»