Trom András kollégánk hosszú évekig szerkesztette a kezdettől tekintélyes Világgazdaság című gazdasági napilapban rendszeresen megjelent ország-mellékleteket. Ez alkalommal (aligha apropó nélkül) adjuk közre a szerző 2004 májusában – a hollandiai melléklet bevezetőjeként – megjelent vezércikkét:
«Sok tanulság szűrhető le a nemzetközi gazdasági kapcsolatokból. Igaz, mostanában ezek közül főleg a globalizáció negatív hatásaira irányul a figyelem, amikor egy-egy jól ismert világcég bezárja magyarországi gyárának, üzemének kapuit, átszervezi termelését. Mi tagadás, árgus szemmel figyeljük a holland zászlóshajók szereplését is.
Annál is inkább, mivel egyes holland világmárkák szervesen beépültek a magyar köztudatba – például a Shell, a Philips, az ING, a Nationale Nederlanden, az ABN-AMRO, az AB-Aegon, a KPN, az Unilever, a Rynart – és ma már nemcsak termékek és szolgáltatások képzete társul hozzájuk, hanem az is, hogy jelentős munkahelyteremtők hazánkban. A rendszerváltás óta holland vállalatok több mint 2 milliárd eurót fektettek be Magyarországon. Ebben az említett cégek meghatározó szerepet játszottak, a németalföldi tőke hazai jelenlétére még az is jellemző, hogy az energiatermelésen kívül az élet minden területén jelen van. (Sajátos egybeesés: ugyanez mondható el a kormányközi, hatósági, önkormányzati és intézményi kapcsolatokról is.)
Hollandia a nagy nevek mellett több száz kisebb céggel is képviselteti magát a magyar vállalati palettán. Az is a kétoldalú kapcsolatok jellegzetessége, hogy az utóbbi öt évben – 2001-et leszámítva – minden esztendőben a holland befektetők hozták a legtöbb tőkét hazánkba. Pedig az ő gazdaságukat is megtépázta a világgazdasági recesszió.
A hazai holland érdekeltségű cégek meghatározó szerepet játszanak a kétoldalú kereskedelem felfutásában is, és főleg abban, hogy 1998 óta a magyar export számottevően meghaladja Hollandiából származó importunkat. 2003-ban az 1573,3 millió euró értékű magyar export 90,30 százalékát a feldolgozott termékek és gépek tették ki, a 907,6 milliós holland exportból pedig 83,15 százalékot képviselt ez az árucsoport, tehát az áruforgalom összetétele rendkívül korszerű, ami alapvetően a holland csúcstechnikai termékek magyarországi gyártására vezethető vissza.
A magyar gazdaság állapotát a holland cégek korántsem tartják elbizonytalanítónak. Ezt támasztja alá Pieter de Haesnak, a Holland–Magyar Kereskedelmi Kamara elnökének a véleménye is: „Szeretjük ezt az országot, ezért dogozunk itt”.
Az uniós csatlakozás nyomán ugyanakkor még 0vonzóbbá válunk. Erre dr. Erdei Sándor, a dél-holland és kelet-magyarországi önkormányzatok és kamarák által tíz éve létrehozott DBH cég vezérigazgatója hívta fel a figyelmünket ekképpen: május elseje után több holland üzletember fejében is leomlik a „Szemléleti határ”. Már most úgy gondolnak ránk, mint egy Hollandiánál fejletlenebb, keleti, de uniós tagországra.
Mielőtt kincstári optimizmussal vádolna bárki, hadd hívjam fel a figyelmet uniós tagságunk egy másik összefüggésére, amiről Gábor Dzsingisz, a budapesti holland nagykövetség mezőgazdasági tanácsosa beszélt interjúnk alkalmával. A holland szakértő kulcsfontosságúnak tartja, hogy Magyarországon mindenkiben tudatosuljon: az új, kibővült Európai Unióban Magyarország súlya 0,5 százalék. Mint fogalmazott, „Az unió szemével nézve tehát nem oszt és nem szoroz a magyar csatlakozás. A holland gazdaság súlya az EU-ban tízszerese a magyarénak, ennek ellenére még Hollandia sem »nagyon fontos« ország az unión belül. Ebből az következik, hogy az uniós agrártámogatásokról folyó tárgyalások során Magyarország és a magyar érvek korántsem olyan súllyal kerültek a latba, mint ahogy azt Magyarországon képzelik.”
A sok „súlytalan” vagy „pillesúlyú’’ azonban együtt talán mégis kibillentheti a döntések patikamérlegét. Erre következtethetünk Frans Paul Robert van Nouhuys nagykövet értékeléséből, amely mellékletünk harmadik oldalán olvasható: „Ma már olyan kapcsolati hálózat van a kormányszervek és egyéb intézmények, szervezetek szakértői között, ami jól működhet a jövőben is, például a Brüsszelben eldöntendő kérdésekben közös holland–magyar álláspont kialakításakor”. Talán bővíthetjük is a kört. Erre jogosít fel például a Visegrádi Négyek és a Benelux-országok vezetőinek márciusi különtalálkozója, amelyen az „alkalmi hetek” a terrorizmus elleni csomagról egyeztettek az EU csúcstalálkozójának döntése előtt.
A hollandokról joggal mondható, hogy a kapcsolatépítés nagymesterei. Ennek „apró” példája, hogy a holland adakozás és önkéntes segítségnyújtás, munkavállalás nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Habitat házépítő program immár száz rászoruló magyar családot juttatott új otthonhoz. A magyarországi holland cégek azonban szívesen tennének ennél többet is. Szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy Magyarországról és tőkevonzó képességéről jobb kép alakuljon ki külföldön. Erre hívta fel figyelmünket Pieter de Haes: «Az új beruházások vonzása érdekében Magyarországnak sokkal aktívabban kellene bevonnia a nemzetközi cégek helyi menedzsmentjét. Sajnos figyelmen kívül hagyják, hogy mi vagyunk az ország legjobb „kereskedelmi ügynökei”, szószólói. Amíg ezt nem ismerik fel, Magyarország aranybányán szunyókál».